Ügyvezető testület vezeti a szövetséget

Kurtucz Csaba elnök, valamint az elnökség október 20-án lemondott, és az alapszabály alapján – tekintettel a lemondottak számára – lemondásukkal az érintett testületek működése is megszűnt.

A szövetség honlapján olvasható, hogy az elnök, elnökség, illetve a vezető tisztségviselői posztra aspirálók közös nyilatkozatot tettek, és ez alapján egyhangúlag támogatják a szombatra meghirdetett rendkívüli közgyűlés alapszabály-módosítását, azaz az ügyvivői testület létrehozását. Egyben kijelentik, hogy a testület felállásával egyidejűleg vezető tisztségviselői mandátumunk hatályát veszti, lemondásunk hatályba lép.

A közös nyilatkozat aláírói – többek között Kurtucz és Kovács István is – kifejezik azon szándékukat, hogy 2024 szeptemberében – az ügyrend szerint meghirdetett közgyűlésen – az alapszabály szerint öt évre kinevezett elnök és elnökség megválasztásra kerül az addig kidolgozásra kerülő szabályzat szerint.

Addig mindannyian a magyar ökölvívás olimpiai sikereiért és az ökölvívósport mindennapos munkájának támogatása érdekében fogunk dolgozni. A vezető tisztségviselők megválasztására vonatkozó kampányt a 2024-es ügyrend szerinti tisztújító közgyűlést megelőző ötven napra szűkítjük, az addig tartó időszakban mindannyian tartózkodunk a sport szellemétől idegen megnyilatkozásoktól” – írták.

Ügyvezető testület felállításáról döntött szombaton a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) rendkívüli közgyülése.

Ennek összehívására azután került sor, hogy a januárban elnökké választott Kurtucz Csaba októberben lemondott és az elnökség, illetve az ellenőrző testület tagjai is bejelentették távozásukat. Ezen a héten az elnök, az elnökségi tagok, illetve a vezető tisztségviselői posztra aspirálók közös nyilatkozatot tettek, melyben javasolták egy ügyvivői testület létrehozását.

A tagok szombati döntése alapján Rácz Attila, Berkó Lajos és Juhász Roland irányítja határozatlan ideig a szövetséget.

Forrás: MTI

írta az uncia.info