December 14-én rendezte meg az MMA Országos Szövetség a 3. Magyar
Bajnoki fordulóját, melyet a Dunaharaszti Kempo Sport versenyzői ill.
szakmai stábja rendezett. Ebben az évben már hagyománnyá vált Magyar
Bajnoki versenysorozat, ami már Kozármislenyben ill. Hajdúsámsonban, már
aratott, méltán nevezhetjük a Szövetség Magyar Bajnoki döntőjének
nevezők, résztvevők, színvonal, és parázs meccsek révén.
A résztvevő
klubok és a szövetségi vezetőknek egyéb elfoglaltsága is volt, pont itt
Dunaharasztin a nagy döntőn a Szövetség közgyűlést tartott, ahol a
napirendi pontokon kívül ( az új elnöki poszt betöltése, a
versenyszervezés átalakítása, sportkönyvek, tagdíjak, jövő évi tervek,
további külföldi Amatőr és Profi szereplés, szabályegyeztetés, stb. )
azt is megbeszélték a szövetség tagjai hogy a jövőre nézve támogatni
fogják egymás versenyét, mind versenyzővel, mind szervezői munkával,
mind lebonyolítással kapcsolatban, az összetartás erejével.
EREDMÉNYEK: MMA ORSZÁGOS SZÖVETSÉG MAGYAR BAJNOKI DÖNTŐ DUNAHARASZTI
Gyermek – 11évesek -40 kg
– 1. helyezett: Mozsár solt ( MMA Szoknok edző Császi Ferenc
– 2. helyezett: Szabó Gábor ( Dunaharaszti Kempo Sport
– 3. helyezett: Balog Benjámin ( MMA Klub Csepel )
Gyermek – 12 évesek + 60 kg – 1. helyezett: Dányi Richárd ( Dunaharaszti Kempo Sport edző Felföldi Szabolcs )
– 1. helyezett: Bartók Máté ( MMA Klub Csepel )
Gyermek – 13 évesek + 50 kg
– 1. helyezett: Komár Dániel ( MMA Klub Csepel edtő Juhász Sándor )
– 2. helyezett Kovács Roland ( Hegyvidék Küzdősport Akadémia )
– 3. helyezett Juhász Soma ( Dunaharaszti Kempo Sport )
Komár Dánielt a Szövetség Abszolút Amatőr Magyar Bajnokának nyilvánította!
Kadett 14-15 évesek 50-55 kg Superfight
– Győztes Emad Attieh ( Margita Fight Klub ) karfeszítés edző Dana Rómeó
– vesztes Balogh Sándor ( MMA Klub Csepel )
Kadett 14-15 évesek 60-65 kg
– 1. helyezett Zsiga Zsolt ( Pásztói Ju-Jitsu Klub edző Koczka Bernát )
– 2. helyezett Olár Dávid ( Dunaharaszti Kempo Sport )
– 3. helyezett Bari Martin ( Besztercei Kempo Klub Ózd )
Zsiga Zsoltot a Szövetség Abszolút Amatőr Magyar Bajnokká nyilvánította
Kadett 14-16 évesek 60-75 kg
– 1. helyezett Hankó János ( MMA Klub Csepel edző Juhász Sándor )
– 2. helyezett Rodán Csaba ( MMA Klub Csepel )
– 3. helyezett Pókos Richárd ( Besztercei Kempo Klub Ózd )
Hankó Jánost a Szövetség Abszolút Amatőr Magyar Bajnokká nyilvánította.
Junior 1 16-17 évesek 60-72 kg
– 1. helyezett Bódi Ádám ( Pásztói Ju-Jitsu Klub edző Koczka Bernát )
– 2. helyezett Adamkó Ferenc ( Dunaharaszti Kempo Sport )
Junior 1 16-17 évesek 85-90 kg
– 1. helyezett Kiss Balázs ( Pásztói Ju-Jitsu Klub edző Koczka Bernát )
– 2. helyezett Sánta Márk ( Margita Fight klub )
Junior 2 16-19 évesek 65-68 kg
– 1. helyezett Kállai Róbert ( MMA Szolnok edző Császi Ferenc )
– 2. helyezett Kiss Róbert ( MMA klub Csepel )
Kiss Róbertet a Szövetség kategóriája Abszolút Amatőr Magyar Bajnokká nyilvánította.
Felnőtt 65-70 kg
– 1. helyezett Topánka Szilárd ( Dunaharaszti Kempo Sport edző Felföldi Szabolcs )
– 2. helyezett Simon Arnold ( MMA Klub Csepel )
Topánka Szilárdot a Szövetség Abszolút Amatőr Magyar Bajnokká nyilvánította.
Felnőtt 70-75 kg
– 1. helyezett Magyar Gergő ( Hegyvidék Küzdősport Akadémia edző Felföldi Szabolcs )
– 2. helyezett Matyóka Márió ( Pásztói Ju-Jitsu Klub )
– 3. helyezett Barhács Viktor ( MMA Szolnok )
Magyar Gergőt a Szövetség Abszolút Amaőr Magyar Bajnokká nyilvánította.
Felnőtt 75-80 kg
– 1. helyezett Münzberg Gergő ( Pásztói Ju-Jitsu Klub edző Koczka Bernát )
– 2. helyezett Tóth Bálint ( Agria Taekwondo és MMA Klub Eger )
Felnőtt 85-90 kg
– 1. helyezett Alter Milán ( Agria Taekwondo és MMA Klub Eger edző Pogár Máriusz )
– 2. helyezett Varga István ( MMA Szolnok )
– 3. helyezett Barta János ( Öt Elem Wushu Egyesület )
Felnőtt 90-95 kg
– 1.helyezett Makra Dávid ( MMA Klub Csepel edző Juhász Sándor )
– 2. helyezett Halkó András ( Hegyvidék Küzdősport Akadémia )
– 3. helyezett Leiwolf Péter ( Hegyvidék Küzdősport Akadémia )
Felnőtt + 95 kg
– 1. helyezett Galambos Sándor ( Pit bull Team Nyíregyháza edző Kelemen Zsolt )
– 2. helyezett László Zsolt ( Dunaharaszti Kempo Sport )
Az est folyamán Felföldi Szabolcsot óriási megtiszteltetés érte, nagy
ováció közepette átvehette Juhász Sándortól azt az elismerő oklevelet
ami azt igazolja hogy 2014 január 1-től hivatalosan is Felföldi Szabolcs
az MMA ORSZÁGOS SZÖVETSÉG elnöke.
Gratulálunk a részvevőknek és a győzteseknek, bajnokoknak egyaránt.
Három új klubbal bővült a Szövetség bázisa nevezetesen a Besztercei
Kempo Klubbal Besztercei Móric révén, az Agria Taekwondo és MMA Klubbal
Pogár Máriusz révén, és a Pásztói Ju-Jitsu Klubbal Koczka Bernát révén.
Üdvözöljük az új tagokat!
Köszönjük támogatóinknak:
– Dunaharaszti Polgármesteri Hivatala ( Szalai László Polgármester )
– Shield Security ( Lacza Ádám Illés )
– Zsolt bolt. ( Höhts Zsolt )
– Schumacher Péter vállalkozó
– Kisduna Panzió és Étterem ( Győri Attila )
– Adrenalin Energy Drink
– Xlsport . hu ( Ezüstszegi József )
– Székely Budó Fight Budopest . hu ( Székely Sándor )
– Kisduna TV
Ez úton kívánok mindenkinek Boldog, kiegyensúlyozottabb és egy könnyebb új évet!
Felföldi ” hegylako ” Szabolcs
Dunaharaszti Kempo Sport
MMA Országos Szövetség