Végh “Pumukli” Attila kikerült a Bellator keretéből

1378650_attila-vegh-zapasenie-crop.jpg

Nem tudom ki, hogy ébredt ma reggel, de én elég nehézkesen. Aztán meg is bántam a korai kelést, amint robbant a hír, Végh „Pumukli” Attilát a Bellator FC torna győztesét, és korábbi félnehézsúlyú bajnokát menesztette Scott Coker a szervezet új igazgatója, több más harcossal egyetemben.

A hírt az mmajunkie.com robbantotta és a Bellator is megerősítette. Ha felnéztek az oldalukra a harcosok közt már nem találjátok meg Pumuklit. A harcosok többsége – összesen 13 embert tett lapátra Coker – nem muzsikált túl fényesen mostanában, azonban nem egy van köztük, akinek a teljesítménye nem indokolja ezt a lépést. A Bellator nem is tett közzé hivatalos indoklást az ügyben.

Pumukli 2012-ben megnyerte a Bellator félnehézsúlyú tornáját, ahol a döntőben kiütéssel diadalmaskodott Travis Wiuff felett. Christian M’Pumbutól tavaly februárban szerezte meg a Bellator félnehézsúlyú övét. Az övet idén márciusig birtokolta, amikor is egy megosztott pontozásos vereséget követően elvesztette azt, Emanuel Newton ellen. Newtont még a félhenézsúlyú tornán megosztott pontozással győzte le korábban. Kettejük második csatája igen véleményesre sikeredett, maga Newton sem értette, hogyan hozhatták ki őt győztesnek. A sherdog.com a legutóbbi félnehézsúlyú ranglistájában is megemlítette Attilát közvetlenül a Top 10 után, emellett nemrég írtak alá vele egy új szerződést, ezek fényében a történtek eléggé érthetetlenek.

Ahogy írtam nem csak Attila neve az egyetlen a listán, akinek a kirúgása fejtörésre ad okot. Des Green öt alkalommal küzdött a Bellator égisze alatt, és beverekedte magát a tízedik évad pehelysúlyú döntőjébe.

Shahbulat Shamhalaev szintén pehelysúlyú és szintén ötször küzdött a Bellatorban. Megnyerte a hetedik évad pehelysúlyú tornáját. A lista még ezeket a neveket tartalmazza:

Bryan Baker, Mighty MoSiglia, Mark Godbeer, Justin Torrey, Egidijus Valavicius, Sergio Junior, Rodney Wallace, Ron Sparks, Patrick Cenoble, Austen Heidlage

Pumukli korábban azt nyilatkozta, hogy a cél az UFC, és nem akar Rampaggel, vagy Tito Ortizzal bunyózni, de egy Emanuel Newton elleni trilógia kedvére való lenne.

Mielőtt, azonban csakis az árnyoldalát látnánk a történteknek, vegyük figyelembe, hogy ez akár egy lehetőség is lehet. Coker korábban a Strikeforce igazgatója volt, ami a UFC-nél kötött ki. Mostani Bellatoros kinevezése körül is voltak, olyan pletykák, hogy ő az UFC trójai falova, amivel igyekeznek a szervezetet magukba olvasztani, megszerezve a legjobb harcosokat és ezzel lényegében egyeduralkodóvá válni az amerikai piacon.

Egyelőre nem lehet tudni, mi lesz Pumukli sorsa, de reméljük a legjobbakat, az ő tehetségével nem lehet gond új szervezetet találni magának. A fejleményekről, amint lesznek, természetesen azonnal beszámolunk.

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply