Tüske Security a Pitbull-utánpótlásért

image

"A Pitbullnál azt látom, hogy a harcosok küzdenek az álmaikért, ebben a törekvésükben szeretném őket segíteni. Rengeteg a tehetséges, ám hátrányos helyzetű fiatal, úgy vélem, a sportnál nem létezik jobb nevelőeszköz” – jelentette ki a soroksári sportcentrumban október elsején megrendezésre kerülő küzdősportgálát szervező Tüske Security tulajdonosa, Juhász Sándor. A Felföldi Szabolcs és Zathureczky Zsolt MMA-klasszisok nevével fémjelzett viadalra a rendezők mindenkit szeretettel várnak, a jegybevételből és adományokból a Sándor György vezette Pitbull Team utánpótlását támogatják.

Még az olimpiai sportágakban is hihetetlen nehéz olyan szponzorokat találni, akik hosszú időn keresztül, stabilan állnának ki egy-egy versenyző, klub mellett. Az utánpótlás támogatása még nehezebb feladat, úgy tartják, nincs reklámértéke, szinte lehetetlen vállalkozás a sport ezen szegmensére szponzorokat megnyerni

Többek között ezért is megsüvegelendő a Tüske Security „akciója”, a Juhász Sándor által sandor_gyorgy.jpgezetett biztonsági cég nem olimpiai sportágban versenyző utánpótlás-sportolókat támogat. A cég az október elsején induló, a soroksári sportcentrumban lebonyolításra kerülő Tüske-kupa életre hívásával egy versenysorozatot szeretne elindítani, melynek bevételéből a Sándor György vezette Pitbull Team utánpótlását támogatnák.

– Egy kedves barátom gyermeke, Kertész László a Pitbull Teamhez jár edzésre, s amikor lementünk megnézni a tréninget, hihetetlenül megfogott a hangulat – érkezett a válasz Juhász Sándortól arra a kérdésre, miért érezte szükségét annak, hogy támogatóként a Pitbullok mögé álljon. – Láttam milyen körülmények között gyakorolnak a srácok, le a kalappal az elszántságuk, fanatizmusuk előtt. Ezek a fiatalemberek napi három tréningen nyújtanak emberfeletti teljesítményt. De óriási hatással volt rám az edző, Sándor György is. Tudtam, egykor kick-boksz világbajnok volt, ám legalább annyira becsülendő, hogy a kerekesszékben sem vesztette el életkedvét, hihetetlen energiával vezeti az ország egyik legjobb vegyes harcművészeti klubját.

Juhász Sándornak nem ismeretlen a küzdősportok világa, a legendás Csepel SC ökölvívó-szakosztályában ismerkedett meg a férfias sportággal. Bajnok nem lett belőle, ám a sport szeretete a lelkébe égett.

– Nekemzathureczky_zsolt.jpg nem voltak ilyen lehetőségeim, mint a Pitbull-fiúknak, hamar fel is adtam – emlékszik vissza a cégtulajdonos. – A Pitbullnál azt látom, hogy a harcosok küzdenek az álmaikért, ebben a törekvésükben szeretném őket segíteni. Rengeteg a tehetséges, ám hátrányos helyzetű fiatal, intézetben élő sportoló is található a csapatban. Úgy vélem, a sportnál nem létezik jobb nevelőeszköz, ezek a fiúk az életben is megállják a helyüket. Már most is többüket támogatom, három fiatalt egyénileg is szponzorálok. A Sándor-csapat tagjai abszolút érdemesek a bizalomra, élnek, s nem visszaélnek vele. Nem a reklám miatt csinálom, üzleti érdekek nem állnak a Pitbull Team támogatása mögött, egyszerűen csak segíteni akarok. Nem várok köszönetet, nekem elég, ha a fiúk a meccs után odajönnek, s kezet fognak velem, vagy barátilag megölelnek. Szeretném, ha egy talentum sem kallódna el. Mert bizony egy küzdősportolónak könnyű elveszni az éjszakában, ám mi azt szeretnénk, ha ezek a fiúk a ringben, ketrecben érnének el sikereket.

A Tüske Security tulajdonosa perspektívát is kínál a Pitbull-harcosoknak, a csapatból már eddig is többen dolgoznak a cégnél. Juhász Sándor tudja, ebből a fajta küzdősportból még a legjobbaknak is nagyon nehéz megélni, ezért is szükséges egy stabil, a sportkarriert támogató munkahely.

Az üzletember és Sándor György vezetőedző azon tanakodott, milyen formában lenne a leghasznosabb a klub támogatása. Juhász Sándor felajánlotta, hogy a Tüske Security vállalja a verseny rendezésének költségeit, a bevételt pedig a Pitbull Team utánpótlásának támogatására fordítják. A megbeszéléseken kijött a felek maximalizmusa, így a „sima” verseny gondolatát egy nívós gála megrendezése váltotta fel. A soroksári sportcentrumban október elsején megrendezésre kerülő viadal főmeccsét az MMA-világbajnok Felföldi „Hegylakó” Szabolcs vívja, felfoldi_szabolcs.JPGde fontos szerep jut az ország legjobb nehézsúlyú vegyes harcosának, Zathureczky Zsoltnak is. A legjobb hazai bunyósok mellett román és moldáv fighterek is megmutatják tudásukat, lesz nyolcas MMA-torna, valamint nívós sportági bemutatókkal is kedveskednek a remélhetőleg szépszámú publikumnak.

– Szeretnénk, ha a soroksári sportcentrumban október elsején megrendezésre kerülő viadal sikeres lenne, s minél több pénz folyna be a csapat számlájára – adott hangot reményeinek Juhász Sándor. – De már arról is beszámolhatok, hogy nem csak egy versenyt rendezünk, sorozatjelleggel szeretnénk elindítani a Tüske-kupát, az események bevételét mindig a Pitbull Team kapná meg. Nagyon várjuk az első viadalt, levonjuk a konzekvenciákat, ha kell, finomítunk, a lényeg, hogy a versenyek bevételével folyamatos támogatást tudjunk Sándor György csapatának biztosítani.

A versenyzők mellett neves díszvendégek is megtisztelik az eseményt. A csarnokban urnákat is elhelyeznek a szervezők, melybe ki-ki lehetősége szerint dobhatja be azt az összeget, mellyel támogatni kívánja a Pitbull Team utánpótlását.

A rendezvény fő támogatója a Tüske Security
Jegyárak: 1300-3000 forintig.
Helyszín: soroksári sportcentrum
Cím: Soroksár, Sport u. 2
 
 

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply