Török Dániel haza hozta a K-1 világbajnoki címet

image

Török Ádám, a legendás Mini-frontember
fia 2013. november 24- én kemény küzdelemben a török származású Ergin Solmaz elől
elhozta az IKBO K-1 világbajnoki övet. A magyar harcos korábbi ígérte szerint, birtokában
világbajnoki címmel, elbúcsúzott a küzdősporttól.

 A zsúfolásig – és főképp magyar szurkolókkal –
telt krefeldi Kaya Plaza csarnoka örökre emlékezetes marad Török Dániel
számára, aki huszonnégy éve űzi a küzdősportot. Ellenfele ezúttal a román Bob Sapp
helyett beugró 112 kg-os török Ergin Solmaz lett. A duisburgi Masters Gym
versenyzője ügyes taktikával, jól irányzott combrúgásokkal harcolt az egykori
bokszoló ellen, aki már a második menetben kénytelen volt feladni a küzdelmet.
Így a magyar színekben küzdő sportoló harminckét évesen az IKBO K-1
világbajnoki trófeával felvértezve búcsúzhat el a harcművészettől.

Török
Dániel küzdősport karrierje kyokushin karatéval indult, s a tokyoi világbajnokságon,
egyedüli magyarként, a legjobb nyolc közé került. Emellett magáénak tudhatta a
sportág kétszeres Európa Bajnoka címét is.

2007-ben
a K-1 szabályrendszerre váltott, itt az első évben elnyerte az akkor még létező
K-1 szervezet Hungarian GP-jét. Később Németország legnagyobb K-1 istállójánál,
a duisburgi Masters Gymnel jutott profi szerződéshez.  Dani ebben a sportágban is kétszeres
Európa-bajnok, majd November 24-én, teltházas Gála fő mérkőzésén az IKBO
Világbajnoka lett.

– Hegedűs István –

 Életút

 Török Dániel
(32) minden idők legeredményesebb magyar kyokushinkarate versenyzője  2007-ben K-1-es karriert kezdett.

Török Dániel kyokushinkarate eredményei:

2005
Koppenhága: Európa-bajnok (nehézsúly)

2006
Budapest: Európa-bajnok (nehézsúly)

2003
Tokió VB: Best 8 (minden idők legjobb magyar szereplése)

2005
Osaka, Világkupa: Europa válogatottként 5. hely, „Legjobb Küzdő” cím

2000 Svájc, Sans Swiss Open: I. hely

2001 Madrid EB: 3. hely                                                                                                                       

2002 Budapest EB: 3. hely

2003 Kaunas EB: 2. hely                                                                                                                   

2004 Plovdiv EB: 2. hely

Kyokushin
karatéban Török Dániel ötszörös magyar bajnok!

 

Török
Dániel K-1
eredményei:

 

2007 Szeged, Wako Világkupa (thai-box szabályrendszerben)
2. hely                                  

K-1-ben:

Első
meccsén technikai K.O.-val nyert román ellenfele ellen.

Második
meccsén a K-1 network budapesti selejtezőjén a Sportarénában megosztott
pontozással kapott ki a cseh thaibox világbajnoktól, Jan Müllertől.

Harmadik
versenyén, a Magyar K-1 Grand Prix-n három ellenfelét legyőzve tornagyőztes
magyar bajnok lett Debrecenben 2007 aug. 19-én.

Igy
Első K-1 évében magyar bajnok lett egy új sportágban!!!

2008
Budapest K-1 World GP Dániel egyhangú pontozással nyeri a prestige fight-ját
Dusek ellen!

Dani
2008 augusztusától a legnagyobb német klub a Master-Gym versenyzője!

2009
3 nagy K-1 mérkőzés a Masters-gym szineiben!

2010
BUDAPEST IKBO Europa Bajnok

2011
DUISBURG IKBO Europabajnoki címvédés Nico Falin ellen!!

2012
OBERHAUSEN IKBO Világbajnoki címmeccs ILunga ellen

2013
KREFELD Világbajnoki címmeccs Solmaz ellen világbajnok Török Dániel!!

Leave a reply