TD|MAGYAR: TOTALDAMAGE MMA AWARDS 2014 szavazatok eredményei

td-awards.jpg

Ahogy tavaly, idén is elindítottuk az előző évre visszatekintő, hazánk MMA bunyósainak hazai és külföldi teljesítményét értékelő játékunkat. A TOTALDAMAGE MMA AWARDS 2014 néven futó kezdeményezés lényege, hogy Ti, azaz az olvasók kapják meg a lehetőséget, hogy az általunk összegyűjtött indulók listájából kiválasszátok a számotokra elismerésre méltó kandidáltakat. A szavazást megkönnyítendő, oldalunkon 2014 során közölt cikkekre, meglévő videóanyagokra támaszkodtunk. Az olvasók szavazatait tükrözi az alábbi lista, hamarosan a TOTALDAMAGE szerkesztőinek értékelését is közzé tesszük! 

Több visszajelzés érkezett, hogy más magyar bunyósok, ill. teljesítményük is helyet kaphatott volna a listánkon. A jelöltek listája a TOTALDAMAGE számára rendelkezésre álló 2014-es információk alapján került összeállításra, elnézést kérünk minden olyan magyar küzdősportolótól, aki sértve érzi magát, hogy nem került fel a jelöltek közé! A szavazással nem csupán versenyt kívántunk állítani a jelöltek között, hanem ami sokkal fontosabb, megemlékezni, tiszteletünket kifejezni irántunk és munkájuk iránt. Ahogy pedig azt ígértük a szavazók között egy TOTALDAMAGE SnapBack sapkát sorsoltunk ki. Jöjjenek hát az eredmények, a dobogósokat mutatjuk:

I. Legjobb magyar MMA harcos (belföld)

Helyezés Név Szavaztok aránya
1. hely Borics Ádám 33%
2. hely Furkó László 20%
3. hely Polgár Ádám 16%

 

II. Legjobb magyar MMA harcos (külföld)

Helyezés Név Szavaztok aránya
1. hely Perjés Dóra 30%
2. hely Buchinger ‘Buki’ Iván 20%
3. hely Halmi Viktor 19%

 

III. Az év magyar MMA felfedezettje

Helyezés Név Szavaztok aránya
1. hely Borics Ádám 45%
2. hely Kertész Máté 24%
3. hely Varju Zita 18%

 

IV. Legjobb magyar MMA mérkőzés

Helyezés Név Szavaztok aránya
1. hely Borics Ádám vs Molnár Benjamin 36%
2. hely Polgár Ádám vs Etelaky Lajos 24%
3. hely Boráros Gábor vs Kertész Róbert 18%

 

V. Legszebb magyar MMA kiütés 

Helyezés Név Szavaztok aránya
1. hely Fényes Zsolt kiüti Róma Ádámot 45%
2. hely Forró László kiüti Bodor Hunort 33%
3. hely Boráros Gábor kiüti Kottes Pált 23%

 

VI. Legszebb magyar MMA szubmission

Helyezés Név Szavaztok aránya
1. hely Polgár Ádám lefojtja Etelaky Lajost 30%
2. hely Cseh-Lantos Renáta karfeszíti Varju Zitát 22%
3. hely Balla Ferenc lefojtja Pap Sándort 19%

 

TOTALDAMAGE SnapBack nyertese:

Sorsolásunkat követően a TOTALDAMAGE SnapBack nyertese a lazar.dominik [kukac] gmail [pont] com email címről szavazó olvasónk. Gratulálunk!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Cimke:  

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..