Harcra készek a Pitbullok!

image

A legeredményesebb magyar ketrecharc versenyzők közé tartozó Felföldi "Hegylakó" Szabolcs és Zathureczky "Ősmagyar" Zsolt főszereplésével rangos nemzetközi küzdősportgála kerül megrendezésre október 1-én a soroksári sportcentrumban. Izgalmasnak ígérkezik a 76 kilogramm alattiak K-3-as nyolcas tornája, de sor kerül superfightokra és sportági bemutatókra is. A rendezők mindenkit szeretettel várnak, a jegybevételből és adományokból a Sándor György vezette Pitbull Team utánpótlását támogatják.

– Abban mindenki biztos lehet, nem lesznek előre lefutott meccsek, ez nem fér bele a Pitbullok filozófiájába –zatusandor.JPG jelentette ki az edző, Sándor György. – Zathureczky Zsolt Viorel Lipával ütközik, de Felföldi Szabolcsnak is kemény riválisa lesz, a moldáv Ion Cojocaruval üti össze „kiskesztyűit”. Kemény meccsek várhatók a 76 kilogramm alattiak K-3-as nyolcas tornáján, nem beszélve a különböző bemutatókról. Remélem, megtöltjük a majd ezerfős soroksári sportcentrumot, a bevételből az utánpótlásunk számára szeretnénk sportszereket vásárolni.

Felföldi Szabolcs szokásához híven nem sokat lamentál egy-egy meccs előtt, szombati, Cojocaru elleni ütközete előtt is feleslegesnek tartja a szócséplést.
– Minden a ketrecben dől majd el, nem kell a sok beszéd. Az elején próbálom majd felmérni ellenfelem gyengéit, erősségeit, aztán ennek megfelelően a saját stílusomat akarom érvényre juttatni – jelentette ki a Pitbullok MMA-világbajnoka.

felfoldi_szabolcs.JPGZathureczky Zsoltnak fel kell kötnie a fehérneműt, az „Ősmagyarra” a moldáv fegyveres erők állományába tartozó Viorel Lipa vár. Senki ne higgye, hogy Zatu riválisa irodistaként keresi kenyerét, csak a profi sporttal kell foglalkoznia. Sándor György tanítványa bizakodva várja az ütközetet. – Kitűnő erőben érzem magam, várom a mérkőzést, de azt is tudom, nem lesz könnyű – jelentette ki Zathureczky Zsolt.

A 76 kilogramm alattiak K-3-as nyolcas tornája is színesíti a programot, Sándor György edző szerint kitűnő küzdelmekre van kilátás.

– A győztesre három csata vár, ezért úgy döntöttünk, hogy a sérülésveszély elkerülése érdekében buflakesztyűben csapnak össze a harcosok – mondta Sándor György. – A földharc a stílus szabályainak megfelelően maximum 25 másodperc lehet, ez biztosítja a pörgős küzdelmeket. A sorsolásra a mérlegelés után kerül sor, nem lesz irányított, az is előfordulhat, hogy két esélyes versenyző már az első kanyarban találkozik. A mérkőzéseket a fightcard programba illesztjük be, úgy, hogy jusson pihenő az ütközetek között.

Nézzük, kik próbálnak szerencsét a 76 kilogramm alatti K-3-as bunyón: Megméretteti magát a dunaharasztiak feltörekvő 18 éves tehetsége, Szombat Patrik, az MMA-világbajnok Felföldi Szabolcs tanítványa akár a tornagyőzelemre is esélyes. Jó erőt képvisel a Székesfehérvári Pitbull Team-et képviselő Nagy Tibor is, bárkitzathureczky_zsolt.jpg meglephet. A viadal talán legnagyobb esélyese a rendkívül agresszív Szabó Gábor (Nyíregyházi Pitbull Team), K-3 országos bajnok, látványos stílusára mindig vevő a publikum. A rutinos Holik László (Nyíregyházi Gönczi Team) szeretné letenni névjegyét a vegyes stílusban, a nyírségi harcos tapasztalt thai-boksz-versenyző, kérdés, hogyan boldogul K-3-ban. A pécsi Asztalos János is thai-bokszban szerzett nevet magának, rutinja sokat érhet, a vegyes harcban is egyre jobb. A szintén pécsi Patai Árpád (Pécsi Dojo) is lehetőséget kapott, hogy lemérhesse felkészültségét. Az MMA-fighter sötét ló, a szakemberek szerint senki nem mehet biztosra ellene. A nyíregyházi Jónás József is felvonultatja arzenálját, az elsősorban állásból erős sportoló kemény riválisa lehet bárkinek. Kempo alapokat szerzett a soroksári Pitbullok 19 éves képviselője, Mózsik Attila Sándor György keze alatt sokat fejlődött, mestere megalkuvás nélküli harcot vár tőle.

Tehetséges utánpótlás-versenyzők bemutatója is helyet kap a soroksári rendezvény programjában, az ózdi Sós Lajos és a dunaharaszti Felföldi Szabolcs edzők nyolc-kilenc éves tanítványai adnak ízelítőt tudásukból.

A gála előtt egy nappal, szeptember 30-án 18 órától a XX. kerület Klapka utca 84 alatt található Keró kocsmájában mérlegeléssel egybekötött sajtótájékoztatóra kerül sor. A szervezők szeretettel várják a sajtó munkatársait.

A gála programja:

Gönczi Alex (Gönczi Team Nyíregyháza) – Papp Attila (Pitbull Team Ózd)
Szilágyi Áron (Pitbull Team Budapest) – Máté Dániel (Pitbull Team Ózd)
Horváth Botond (Pitbull Team Budapest) – Németh Ádám (Gönczi Team Nyíregyháza)
Kertész Róbert (Pitbull Team Budapest) – Burai István (Pitbull Team Ózd)
Brenkovics Ferenc (Pitbull Team Budapest) – Buron Péter (Pitbull Team Ózd)
Töreki László (Pitbull Team Budapest) – Papp Sándor (Érd)
Turai Zoltán (Pitbull Team Budapest) – Adrian Grecu (Románia)
Kertész László (Pitbull Team Budapest) – Beszterczei Rajmund (Dunaharaszti)
Szolomajer László (Pitbull Team Ózd) – ….. (Románia)
Zathureczky Zsolt (Pitbull Team Budapest) – Viorel Lipa (Moldova)
Felföldi Szabolcs (Pitbull Team Budapest) – Ion Cojocaru (Moldova)

A versenyzők mellett neves díszvendégek is megtisztelik az eseményt, többek között dr. Leyrer Richárd, a Magyar Kickbox Szövetség elnöke.

A rendezvény fő támogatója a Tüske Security
Jegyárak: 1300-3000 forintig.
Helyszín: soroksári sportcentrum
Cím: Soroksár, Sport u. 2

 

Kemény meccs vár Zathureczky Zsoltra

zathu.jpg

A legjobb nehézsúlyú magyar MMA-harcos, Zathureczky Zsolt is ringbe lép október elsején a soroksári sportcentrumban megrendezésre kerülő Tüske-kupán, a Pitbull Team kiválósága a moldáv Lipa Viorellel néz farkasszemet. A rendezők mindenkit szeretettel várnak a -Pitbullok éjszakájára-, a jegybevételből és adományokból a Sándor György vezette Pitbull Team utánpótlását támogatják.

Zathureczky Zsolt 23 életéve ellenére komoly rangot vívott ki magának a magyar MMA-társadalomban.  A kitűnő fizikai adottságokkal megáldott fiatalember a profi bunyóba is belekóstolt, három győztes mérkőzés után lehetőséget kapott arra, hogy a májusban, Montrealban megrendezett, Jean Pascal-Bernard Hopkins-bunyó köré épített rendezvényen is ringbe lépjen. Vereség lett a tengerentúli bunyó vége, ám a szathureczky-zsolt_1.jpgportoló az ellenfél elismerése mellett elsősorban pozitívumokkal kapcsolja össze a kanadai utazást.

Hihetetlen élmény volt a gála, amíg élek, nem felejtem el – kezdte Zathureczky Zsolt. – Az Oscar Rivastól elszenvedett vereség ellenére is szívesen emlékszem vissza, sajnos, kettőnk ökölvívótudása komoly szintkülönbséget mutatott. Ez visszaköszönt az eredményben is, az olimpikon bokszoló ellen egy menet erejéig voltam partiban. A profi ökölvívást kiegészítő sportágként továbbra is szeretném űzni, de az én utam az MMA. 

Márpedig ebben a stílusban Zathureczky Zsolt előtt szép jövő áll, a soproni tizenhatos MMA-tornán aratott győzelmével a nemzetközi mezőnyben is letette névjegyét. De értékes legutóbbi sikere is, a júniusi dunaújvárosi gálán igen nehéz helyzetből aratott győzelmet agilis román riválisa felett. Ellenfele az összeakaszkodás után egy kiemeléssel földre vitte, majd kiült a soroksári fighterre, s próbálta rövidre zárni a meccset. Zatu a bordákra benyelt egy-két ütést, ám amikor a nyerőhelyzetben lévő román fiú nem figyelt a kezére, rögtön megcsinálta a karfeszítést. Szép győzelem volt, látszott, Sándor György tanítványa a rázós szituációkban is feltalálja magát.

Könnyebb bunyó a soroksári sportcentrumban sem vár Zsoltra, a legjobb moldáv nehézsúlyú harcossal, Lipa Viorellel kzatu.jpgell szembenéznie. Lipa a moldáv fegyveres erők állományába tartozik, senki ne higgye, hogy irodistaként keresi kenyerét, csak a profi sporttal kell foglalkoznia. Zatu helyzetét az sem könnyíti, hogy tiszteletet parancsoló fizikai paraméterei miatt a látványos harcot is elvárják tőle, a néző úgy van vele, egy ilyen erős embernek le kell amortizálnia az ellenfelet. Szerencsére a fighter helyén kezeli a dolgokat, tudja, rengeteget kell még tanulnia a szakmából, alázattal áll a felkészüléshez, s a küzdelemhez.

Várom a mérkőzést, de azt is tudom, nem lesz könnyű – jelentette ki Zathureczky Zsolt. – Kitűnő erőben érzem magam, az életem is fordulóponthoz érkezett, maximális pozitív töltöttség van bennem, de erről egyelőre nem szeretnék többet mondani. Jól halad a felkészülésem, remek partnerek segítenek, Veres Ádám, Vizi László és Felföldi Szabolcs által komoly tesztelésnek vagyok kitéve. Azt hiszem, Szabolcsot nem kell bemutatni senkinek, de a másik két sporttársam – igaz, ők már nem aktívak – is nagyon keményen odaáll az edzéseken, igencsak feladják a leckét. De nagy köszönet jár a Sztraka Misi vezette brazil dzsicusoknak és a Kőér utcai Spartacus birkózóinak is.

Akárcsak a soroksári gála másik főmeccsét vívó Felföldi Szabolcs, Zathureczky Zsolt is maximális odaadással állzatusandor.JPG a rendezvény mellé, melynek bevételét a Sándor György vezette Pitbull Team utánpótlás javára fordítják a rendezők.

Én aztán tudom, mit jelent a Pitbull Teamhez tartozni, Gyurit a második apámként tisztelem – érkezett a respekt a mester felé, ám ez korántsem a kötelező tiszteletkör. – Rengeteget köszönhetek Sándor Györgynek, volt olyan időszak, amikor többet voltam a soroksári bázison, mint otthon. Edzettem, ettem, aludtam, csak a tréningekkel kellett foglalkoznom. Nekem a sport kitörési lehetőséget jelent, nem származom gazdag családból, de az edzőm utat mutatott számomra, a sport által egzisztenciát teremthetek magamnak. Ő az az ember, akiben maximálisan megbízom, ezért is örülök, hogy a gála bevételét az utánpótlás kapja. Gyuri rengeteg hátrányos helyzetű srácnak mutathat célt, nyújthat perspektívát. Ha valaki fiatalkorában megismeri a küzdősport világát, és komolyan veszi az edzéseket, az csak ritkán kallódik el. Fontos, hogy azok a fiúk, akik nem a Rózsadombon látták meg a napvilágot, is lehetőséghez juthassanak.

A versenyzők mellett neves díszvendégek is megtisztelik az eseményt, többek között dr. Leyrer Richárd, a Magyar Kickbox Szövetség elnöke. A csarnokban urnákat is elhelyeznek a szervezők, melybe ki-ki lehetősége szerint dobhatja be azt az összeget, mellyel támogatni kívánja a Pitbull Team utánpótlását.

A rendezvény fő támogatója a Tüske Security
Jegyárak: 1300-3000 forintig.
Helyszín: soroksári sportcentrum
Cím: Soroksár, Sport u. 2

Tüske Security a Pitbull-utánpótlásért

image

"A Pitbullnál azt látom, hogy a harcosok küzdenek az álmaikért, ebben a törekvésükben szeretném őket segíteni. Rengeteg a tehetséges, ám hátrányos helyzetű fiatal, úgy vélem, a sportnál nem létezik jobb nevelőeszköz” – jelentette ki a soroksári sportcentrumban október elsején megrendezésre kerülő küzdősportgálát szervező Tüske Security tulajdonosa, Juhász Sándor. A Felföldi Szabolcs és Zathureczky Zsolt MMA-klasszisok nevével fémjelzett viadalra a rendezők mindenkit szeretettel várnak, a jegybevételből és adományokból a Sándor György vezette Pitbull Team utánpótlását támogatják.

Még az olimpiai sportágakban is hihetetlen nehéz olyan szponzorokat találni, akik hosszú időn keresztül, stabilan állnának ki egy-egy versenyző, klub mellett. Az utánpótlás támogatása még nehezebb feladat, úgy tartják, nincs reklámértéke, szinte lehetetlen vállalkozás a sport ezen szegmensére szponzorokat megnyerni

Többek között ezért is megsüvegelendő a Tüske Security „akciója”, a Juhász Sándor által sandor_gyorgy.jpgezetett biztonsági cég nem olimpiai sportágban versenyző utánpótlás-sportolókat támogat. A cég az október elsején induló, a soroksári sportcentrumban lebonyolításra kerülő Tüske-kupa életre hívásával egy versenysorozatot szeretne elindítani, melynek bevételéből a Sándor György vezette Pitbull Team utánpótlását támogatnák.

– Egy kedves barátom gyermeke, Kertész László a Pitbull Teamhez jár edzésre, s amikor lementünk megnézni a tréninget, hihetetlenül megfogott a hangulat – érkezett a válasz Juhász Sándortól arra a kérdésre, miért érezte szükségét annak, hogy támogatóként a Pitbullok mögé álljon. – Láttam milyen körülmények között gyakorolnak a srácok, le a kalappal az elszántságuk, fanatizmusuk előtt. Ezek a fiatalemberek napi három tréningen nyújtanak emberfeletti teljesítményt. De óriási hatással volt rám az edző, Sándor György is. Tudtam, egykor kick-boksz világbajnok volt, ám legalább annyira becsülendő, hogy a kerekesszékben sem vesztette el életkedvét, hihetetlen energiával vezeti az ország egyik legjobb vegyes harcművészeti klubját.

Juhász Sándornak nem ismeretlen a küzdősportok világa, a legendás Csepel SC ökölvívó-szakosztályában ismerkedett meg a férfias sportággal. Bajnok nem lett belőle, ám a sport szeretete a lelkébe égett.

– Nekemzathureczky_zsolt.jpg nem voltak ilyen lehetőségeim, mint a Pitbull-fiúknak, hamar fel is adtam – emlékszik vissza a cégtulajdonos. – A Pitbullnál azt látom, hogy a harcosok küzdenek az álmaikért, ebben a törekvésükben szeretném őket segíteni. Rengeteg a tehetséges, ám hátrányos helyzetű fiatal, intézetben élő sportoló is található a csapatban. Úgy vélem, a sportnál nem létezik jobb nevelőeszköz, ezek a fiúk az életben is megállják a helyüket. Már most is többüket támogatom, három fiatalt egyénileg is szponzorálok. A Sándor-csapat tagjai abszolút érdemesek a bizalomra, élnek, s nem visszaélnek vele. Nem a reklám miatt csinálom, üzleti érdekek nem állnak a Pitbull Team támogatása mögött, egyszerűen csak segíteni akarok. Nem várok köszönetet, nekem elég, ha a fiúk a meccs után odajönnek, s kezet fognak velem, vagy barátilag megölelnek. Szeretném, ha egy talentum sem kallódna el. Mert bizony egy küzdősportolónak könnyű elveszni az éjszakában, ám mi azt szeretnénk, ha ezek a fiúk a ringben, ketrecben érnének el sikereket.

A Tüske Security tulajdonosa perspektívát is kínál a Pitbull-harcosoknak, a csapatból már eddig is többen dolgoznak a cégnél. Juhász Sándor tudja, ebből a fajta küzdősportból még a legjobbaknak is nagyon nehéz megélni, ezért is szükséges egy stabil, a sportkarriert támogató munkahely.

Az üzletember és Sándor György vezetőedző azon tanakodott, milyen formában lenne a leghasznosabb a klub támogatása. Juhász Sándor felajánlotta, hogy a Tüske Security vállalja a verseny rendezésének költségeit, a bevételt pedig a Pitbull Team utánpótlásának támogatására fordítják. A megbeszéléseken kijött a felek maximalizmusa, így a „sima” verseny gondolatát egy nívós gála megrendezése váltotta fel. A soroksári sportcentrumban október elsején megrendezésre kerülő viadal főmeccsét az MMA-világbajnok Felföldi „Hegylakó” Szabolcs vívja, felfoldi_szabolcs.JPGde fontos szerep jut az ország legjobb nehézsúlyú vegyes harcosának, Zathureczky Zsoltnak is. A legjobb hazai bunyósok mellett román és moldáv fighterek is megmutatják tudásukat, lesz nyolcas MMA-torna, valamint nívós sportági bemutatókkal is kedveskednek a remélhetőleg szépszámú publikumnak.

– Szeretnénk, ha a soroksári sportcentrumban október elsején megrendezésre kerülő viadal sikeres lenne, s minél több pénz folyna be a csapat számlájára – adott hangot reményeinek Juhász Sándor. – De már arról is beszámolhatok, hogy nem csak egy versenyt rendezünk, sorozatjelleggel szeretnénk elindítani a Tüske-kupát, az események bevételét mindig a Pitbull Team kapná meg. Nagyon várjuk az első viadalt, levonjuk a konzekvenciákat, ha kell, finomítunk, a lényeg, hogy a versenyek bevételével folyamatos támogatást tudjunk Sándor György csapatának biztosítani.

A versenyzők mellett neves díszvendégek is megtisztelik az eseményt. A csarnokban urnákat is elhelyeznek a szervezők, melybe ki-ki lehetősége szerint dobhatja be azt az összeget, mellyel támogatni kívánja a Pitbull Team utánpótlását.

A rendezvény fő támogatója a Tüske Security
Jegyárak: 1300-3000 forintig.
Helyszín: soroksári sportcentrum
Cím: Soroksár, Sport u. 2
 
 

Pitbull-sikerek országszerte

image

Az egyik legismertebb magyar küzdősportalakulat, a Sárvári Security által támogatott, a volt kick-boksz világbajnok Sándor György nevével fémjelzett Pitbull Team harcosai két rangos gálán is helytálltak a hétvégén. A klub két topversenyzője, az MMA-világbajnok Felföldi Szabolcs (képünkön) és a nemzetközi torna-győztes Zathureczky Zsolt magabiztosan abszolválta derbijét a VI. dunaújvárosi Super GP-n.

A Pitbullok két helyszínen is ringbe léptek szombaton, az egyik brigád a csapatfőnök, Sándor György vezetésével a Gönczi János rendezte nyíregyházi küzdősportgálán osztotta a pofonokat.

Az est egyik főmeccsén Török László K-3-ban a nyíregyháziak kitűnő thai-boksz fighterével, Holik Lászlóval mérte össze erejét. A kyós alapokkal rendelkező, földharcban is jártas Török pontozásos győzelmet aratott. A soroksári harcikutyák ifjú tehetsége, a 17 esztendős, a K-3-ban eddig veretlen Turai Zoltán MMA-ban is megszerezte első győzelmét, Jónás Róbertet verte a második menetben hátsó fojtással. Horváth Botond K-3-ban Mislai Károllyal ütközött, a soroksári versenyző az első etapban állásból ráakasztotta a guillotine-t ellenfelére, majd földön sikerrel befejezte a fogást. Az öreg motoros, a 40 esztendős Kovács Kálmán Tóth Tibor ellen lépett ringbe. A K-3-as bunyó véres küzdelmet hozott, Kovács betörte riválisa orrát, ezért Sándor Béla mérkőzésvezető többszöri törlés után az utolsó menetben sérülés miatt leléptette Tóthot. Kertész László grapplingben mutatta meg tudását, a második felvonásban leszorítással győzött. A dunaharaszti Pitbullok képviselője, Szombat Patrik K-3-ban Sinka Zsoltot verte a második etapban fojtással. Az ózdi harci kutyák reprezentánsa, Szolomájer László Boda Lászlóval mérte össze erejét, első menetes fojtással abszolválta a találkozót.

– Négy Pitbull-csapat, a soroksári, a dunaharaszti, az ózdi és a nyíregyházi gárda tagjai léptek szorítóba az unokatestvérem, Gönczi Jani által szervezett eseményen – kezdte Sándor György. – Jó hangulatban, ezer ember előtt mutathatták meg a srácok, mit tudnak. Nagyon örülök a győzelmeknek, főleg azért, mert a fiúk jó ellenfelekkel szemben, kemény meccseken érték el azokat.

A Pitbullok topfighterei, Felföldi Szabolcs és Zathureczky Zsolt a VI. dunaújvárosi Super GP-n mutatták meg, hogy a hazai élmezőny mellett a nemzetközi riválisok sem jelentenek számukra gondot. A soproni nemzetközi 16-os tornát győzelemmel záró Zathureczky Zsolt a Duna-parti randevún egy román kempo világbajnokot mattolt két perc alatt. A sokadvirágzását élő „Hegylakó” is román riválisnál bizonyult jobbnak, thai-boksz alapokkal bíró ellenfelét egy ütésváltás után földre vitte, majd ott hátsó fojtással kopogtatta. Felföldi edzőként is remek napot zárt, Bagdi Tamás és Beszterczei Móric is sikerrel zárta MMA megmérettetését.

Tekintse meg a Super GP VI. gálán készült fotókat!

Képgaléria: Super GP VI. – Dunaújváros

Dunaújvárosban került megrendezésre a Super GP VI. küzdősport gála. A rendezvényen amatőr és profi küzdelmeket egyaránt láthattak az érdeklődők. A gála főmérkőzésein 100%-os sikert arattak a magyarok, Zathureczky Zsolt, Felföldi Szabolcs, és Muskotály Bálint is legyőzte román ellenfelét.

Hamarosan hosszabb beszámolóval jelentkezünk, tekintse meg a gálán készült képeinket.

Szombaton Super GP VI. Dunaújvárosban!

image

A 2008-ban Budapesten útjára indított küzdősport gála sorozat immáron hatodik epizódját rendezik meg Dunaújvárosban szombaton este hét órától. A Super GP VI.-on ringbe száll Muskotály Bálint és Felföldi Szabolcs mellett Karacs Attila öccse, Karacs Balázs is!

Aki a K-1 illetve MMA szabályrendszerek szerelmese az ne habozzon Dunaújvárosba látogatni szombaton este, hiszen egy nagyon impozáns fight carddal várja a nagyérdeműt a Super Grand Prix szervező csapata.

A SUPER GP már évek óta szórakoztatja a küzdősport szerelemeseket. 2008-ban, az első gálán a főmérkőzés Gary Goodridge vs. Németh Tatár Gábor világbajnoki címmérkőzés volt és telt ház várta akkor a harcosokat. Igaz a Rácz Dénes vs. Petr Ondrus mérkőzés kimagasló színvonala, valamint Karacs Attila látványos KO-ja Jeff Ford ellen jobban szórakoztatta a publikumot, mint a főmérkőzés. Sőt az első eseményen vívta élete utolsó éles mérkőzését Rehák György, aki hazánk egyik legelismertebb trénere. A gálasorozat megfordult Budapest mellett Kecelen is, de most újra Dunaújváros ad otthont a Super GP-nek.

A mérkőzések között 3X2 perces Super GP Rules találkozók lesznek, amik megegyeznek a K-1 szabályokkal, valamint 3X3 percben küzd az utolsó találkozón a helyiek nagy kedvence Muskotály Bálint is, aki az IFMA VB-ken elért II. és III. helyezésével a sportág új tehetsége és lassan álló csillaga! A fiatal dunaújvárosi mellett mindenképpen meg kell említeni a két MMA meccs magyar résztvevőjét Felföldi Szabolcsot és Zathureczky Zsoltot. A Hegylakó és az Ősmagyar ezúttal román riválisokkal néznek szembe akárcsak Muskotály.

A hazai K-1 király Karacs Attila most nem indul a gálán, de öccse Karacs Balázs mellett ott lesz a szorító sarokban. A nehézsúlyú K-1 Magyar-bajnok öccse Majzik Gáborral mérkőzik Super GP Rules meccsen. Szombaton tehát nem csak egy nagyon színvonalas gálát láthatunk jó meccsekkel, hanem megnézhetjük Karacs Attila közvetlen utánpótlását is! Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy míg Balázs debütáns addig ellenfelének már van ring tapasztalata, úgyhogy jó kis találkozónak nézünk elébe. Jegyekről és a gáláról egyéb infókat az eseményt hirdető plakáton valamint a www.supergp.hu oldalon lehet megtekinteni.

2011supergp6.jpg

(Super GP Press)

Super GP VI.

Június 4-én kerül megrendezésre a Super GP VI. elnevezésű küzdősport gála, melynek a Dunaújvárosi Sportcsarnok ad otthont. A gálán -többek között- ringbe lép Felföldi Szabolcs, Muskotály Bálint, és Zathureczky Zsolt.

A teljes programot hamarosan közreadjuk.
Jegyárak: Lelátóra 2000 Ft. ring mellé 3000 Ft.

2011supergp6.jpg

www.supergp.hu

 

Zathureczky őszinte bunyót ígér

image

Zathureczky Zsolt profi bokszban is szeretné megmutatni, nem egy halvérű fazon, a május 21-én, a Jean Pascal-Bernard Hopkins mérkőzés köré épülő montreali gálán ringbe lépő MMA-harcos nyíltsisakos küzdelmet ígér.

Paszterkó László menedzser kapcsolatrendszerének és a támogatást biztosító Sárvári Security Service Kft.-nek köszönhetően Zathureczky Zsolt egy igazán rangos profi boksz gálán léphet szorítóba:IMG_6471.jpg május 21-én, Montrealban Oscar Rivas (5 győzelem – 0 vereség) ellen mutathatja meg tudását.

Az „Ősmagyar” néven ismert Sándor György-tanítvány a legjobb magyar nehézsúlyú ketrecharcosok közé tartozik, a soproni 16-os nemzetközi MMA-gálán győzelemmel bizonyította tehetségét. Kiegészítésképpen profi ökölvívó mérkőzéseket is vívott már, három győzelmet számlál, vereséget még nem szenvedett. Zathureczky rendkívüli fizikai paraméterekkel rendelkezik, majd’ kétméteres magasságához 105 kiló színizom párosul. Az egykori kick-boksz világbajnok Sándor György heti 12 gyakorlást vezényel számára, a 22 éves sportoló fanatizmusára jellemző, zokszó nélkül végzi a „gladiátorképzőt”.

– Nagyon örülünk a kanadai lehetőségnek, továbbra is az MMA a fő irányvonal, de a montreali Hopkins-gálán való fellépést nagy hiba lett volna kihagyni – mondta Sándor György. – Zsolti amellett, hogy fantasztikus utazás előtt áll, szakmailag is fontos tapasztalatokra tehet szert. A vegyes harc alapja a kéztechnika, jó néhány korábbi profi ökölvívó található a legjobb MMA-sok között. Mi is nagy figyelmet fordítunk ennek a területnek a képzésére, a kanadai mérkőzésre készülődve több, Paszterkó Laci által hozott szpárringpartnerrel is gyakorolt Zsolti. A heti edzések száma és minősége a felkészülés során nem változott, persze, a meccshez közeledve kicsit visszaveszünk a terhelésből, a pörgetésé a főszerep. Olyan nagy figurát azért nem csinálunk, Zsoltra a kanadai bunyó után is fontos MMA-mérkőzések várnak. Versenyzőm még csak 22 éves, 3-4 év kell ahhoz, hogy mentálisan, technikailag és fizikailag beérjen a nehézsúlyba. Nagyon sok munka vár még ránk.

IMG_6449.jpg

Zathureczky Zsolt gőzerővel készül a tengerentúli bunyóra, ám nem szeretné túlizgulni a dolgot, a saját maga által preferált küzdőstílust akarja képviselni a montreali ringben. IMG_7637.jpg

– Technikailag még van mit tanulnom a bunyóból, inkább verekedőnek tartom magam – jellemezte ökölvívóként önmagát a fiatal ketrecharcos. – A kanadai gálán is ezt az oldalamat szeretném megmutatni, nem fogok finomkodni, bátran odaállok Rivas ellen. Nyíltsisakos küzdelemre szeretném kényszeríteni, aztán majd meglátjuk, ki a jobb. Látványos mérkőzést akarok vívni, jó lenne győztesen elhagyni a szorítót. Jól sikerült a felkészülésem, sokat segítettek a Szlovákiából érkezett szpárringpartnerek, köszönet érte Paszterkó László menedzsernek és természetesen támogatómnak, a Sárvár Security-nek.

Jól érzékelteti a sportoló és mestere kapcsolatát, hogy Zathureczky, amikor megtudta, hogy a Hopkins-gálán léphet ringbe, először Sándor György véleményét kérte ki.

– Nagyon örültem a lehetőségnek, de azonnal leültem Gyurival, hogy megbeszéljük, mit tegyünk. Ő az az ember, akiben feltétel nélkül megbízom, mindent neki köszönhetek. Egyetértettünk, hogy ezt a lehetőséget nem szabad kihagynom, óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy Kanadában egy ilyen rangos gálán is kipróbálhatom az erőmet. Mesteremmel abban is egyetértünk, bárhogyan is alakuljon a tengerentúli profi boksz mérkőzésem, továbbra is az MMA-t tekintjük elsődlegesnek, ebben a stílusban szeretnék egyszer nemzetközileg is komoly eredményt elérni.

Xlsport – Balogh Zoltán

Hopkins-gálán bokszol az “Ősmagyar”

image

Nagy lehetőség előtt áll Zathureczky Zsolt, a Sárvári Security által támogatott 22 éves nehézsúlyú küzdősportoló a Montrealban, május 21-én megrendezésre kerülő, a Jean Pascal-Bernard Hopkins mérkőzés köré épülő profi ökölvívó gálán léphet a kötelek közé.

Zathureczky Zsolt, mint a vegyes stílus egyik legjobb magyar képviselője ismert a hazai küzdősportrajongók körében, Sándor György tanítványa tavaly a Sopronban megrendezett 16-os nemzetközi MMA-tornán kitűnő teljesítménnyel szerezte meg a győzelmet. Az ökölvívást kiegészítésként űzi, eddigi három profi meccséből három győzelmet számlál. Május 21-én ebben a sportágban kell bizonyítania, a Montrealban megrendezésre kerülő nívós rendezvényen Oscar Rivas ellen lép szorítóba. Zathureczky a Paszterkó László vezette LP Box Promotion segítségével és a Sárvári Security támogatásával utazik a tengerentúlra.

XLSport

A húsvéti nyúl bajnoki címet hozott a magyar sambo versenyzőnek

image

A Csepeli Birkózó Club a Magyar Grappling és Pankráció Szövetség támogatásával a hivatalos FILA szabályzatnak megfelelően 2011. 04. 23-24.-én rendezte meg a II. Magyar Bajnokságot Grappling (GI, NO GI),Pankrácó, Combat Grappling (MMA) versenyágakban. A felnőtt korosztály számára a verseny a 2011. évi EB és VB részvételre meghatározó, mivel a verseny alapján kerül kijelölésre a válogatott keret.

A Magyar Sambo Harcművészeti Szakszövetséget Blázer Frank képviselte
-80kg-ban, Combat Grappling szabályrendszerben a kiválóan szervezett versenyen. Frank jól küzdött, megnyerte a bajnoki címet, és bízik benne, hogy válogatott kerettag lehet a FILA magyar szekciójánál is. A szövetség elnöke, Papp Imre bíróként vett részt az eseményen.

A szervezet ezúton is köszöni a támogatást Papp Valérnak, és a versenyen való segítséget Sándor Györgynek, és Zathureczky Zsoltnak.

A magyar sambo versenyzők rövid idő alatt, az eddig elért eredmények és szakmai munka tükrében bizonyították, hogy mind kiskesztyűs, mind nagykesztyűs szabályrendszerekben számolni kell velük országszerte!

Papp Imre – Magyar Sambo Szakszövetség