Böjte Csaba is a székely bunyó ugye mellé állt

Gyergyószentmiklóson letették az ökölvívó akadémia alapkövét, amelyet a magyar állam támogatásával épít fel az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportegyesület. A központ a Magyar Ökölvívó-szövetség tulajdonába kerül. Az eseményen megjelent Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke is, diákjai közül nyolcvan is látogatja majd az intézményt. A rendezvényen Bajkai István, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke is részt vett, […]

Napra pontosan egy év múlva, 2021. július 23-án kezdődnek az elhalasztott tokiói olimpiai játékok.

Az olimpiák történetében a legelső elhalasztott ötkarikás játékokról beszélhetünk, ezt pedig a frissen újraválasztott MOB-elnök, Kulcsár Krisztián is sikernek élte meg a körülményekhez képest, hiszen az egyszerűbb és kézenfekvőbb megoldás a törlés lett volna. Azonban nem így történt, a NOB, a tokiói szervezőbizottság és a japán vezetés egyértelműen a halasztás, a keményebb út mellett állt […]

Mondj IGENT-t az ÉLET-re!

Kedves Sportegyesületi Tagok! Az elmúlt hónapokban a COVID-19 járvány miatt az életünk teljesen megváltozott. Elsődleges volt a járvány elleni küzdelem, ezért a személyes kapcsolattartást is igyekeztünk minimálisra korlátozni. Emiatt a véradások száma is csökkent. A járványhelyzet enyhülésével azonban fokozatosan újra az eredeti rendben működnek az egészségügyi intézmények, így növekszenek a vérkészítmények iránti igények is. Emellett […]

Magyar Ökölvívó Szakszövetség Keretorvosi ajánlás

Keretorvosi ajánlás Érvényes: 2020. május. 5-től visszavonásig  A 2020. május 4-én életbe lépett Kormányrendelet (170/2020. (IV. 30.) értelmében Magyarország egész területén a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett. Azonban a fertőzöttek száma továbbra is napról napra emelkedik, tehát a járvány veszélyei nem csökkennek, […]

Dr. Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke köszönti 71. születésnapja alkalmából Gedó Györgyöt. Isten éltesse sokáig erőben, egészségben olimpiai bajnok ökölvívónkat!

Gedó György az egyetlen hazai bokszolónk, aki négy olimpián vett részt.  1949. április 23-án született Budapesten. Gyermekkorában a Békéscsabai Építők Előre klubban kezdte boksz pályafutását. 1965-től a Magyar Pamut versenyzője volt, majd a Budapesti Vasashoz igazolt, ahol a világhírű mesteredző, Adler Zsigmond tanítványa lett. 1968-ban, 48 kilós papírsúlyban bajnoki címet szerzett. A válogatottnak 1968-tól 1980-ig volt tagja. […]

Szaka István nem tudta megoldani az ír magassági fölényét

Szaka Istvánnak nem kisebb volt a tét, mint az olimpiai részvétel jogának kivívása, ehhez a 2015-ös Európa Játékok ezüstérmese Brendan Irvine állt az útjában. Az ír versenyző az elmúlt két évben nem nyert sok nemzetközi meccset, de remek eredményekkel rendelkezik. Szaka űzte-hajtotta ír ellenfelét az első menetben, és igyekezett közelről bokszolni, míg Irvine próbálta távol […]

A szakáll is segítette Fodor Milánt az első győzelemben

Fodor Milán a tavalyi Európa Játékokon és a világbajnokságon is nyert mérkőzéseket, és a sorsolására ezúttal sem lehetett panasz. Az észt Szemjon Kamanyin nem tartozik a súlycsoport kiemelkedő alakjai közé, és ennek megfelelően Fodor Milán kezdte jobban a mérkőzést, megpróbálta irányítani a találkozót. A második menetben Milán fokozta a tempót, a harmadikban pedig az észtnek […]

Tata után, Sheffield előtt

A magyar férfi és női válogatott a Tatai Olimpiai Edzőtáborban folytatta a felkészülést. Szombaton Sheffieldbe utaznak, ahol a kesztyűzések kerülnek középpontba. Az elmúlt öt napban Tatán megalapozták a versenyzők az angliai edzéseket. “Ezen a héten főként erőnléti edzések voltak, futás, medicinlabdával volt sok gyakorlat, saját súllyal speciális izom erősítés. Délután pedig irányított kesztyűzės, zsákolás, kötelezés, […]

Pozitív napot zártak az ökölvívók

A 64. Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny második napján a válogatott nagy része is szorítóba lépett. Az idei Bocskai István Ökölvívó Emlékversenyen igazi giga mezőny gyűlt össze. 62 női és 157 férfi bokszoló száll harcba a győzelemért. A debreceni esemény második napján izgalomból nem volt hiány. Végül tíz hazai győzelemmel zárult a nap.  52 és 63 […]

Hazautazás előtt

Végéhez ért a két hetes kazahsztáni edzőtábor a férfi ökölvívó válogatott számára. 10 magyar versenyző és 3 edző utazott az AIBA Boxing Academyre, ahol kazah, kubai és japán sportolókkal készülhettek. A 81 kg-os Lukácsy Bence nem csak a kazah edzőtáborban szerzett tapasztalatokat tartja fontosnak. „Összességében azt kell mondjam, hogy jól sikerült a tábor nekem és […]