Római Ruben visszavágott az Énekes emlékversenyen elszenvedett vereségért a Junior-és Ifjúsági Ob harmadik napján

Újabb 45 mérkőzéssel
folytatódott az ifjúsági és junior országos bajnokság Debrecenben, a harmadik
versenynap rengeteg izgalmat tartogatott. A győztesek a döntőbe masíroztak, a
klasszisaink közül többen ezt döntő fölénnyel érték el, míg mások ezt szorosabb
mérkőzéseken harcolták ki. Római Ruben meglepetésre legyőzte Varga Enrikót az
ifjúságiak elődöntőjében, míg Szőllősy Áron, Dévényi Izabel, Oláh Levente és a
Búza testvérek folytatták kiváló szereplésüket Debrecenben.

A harmadik versenynapon mind
a két korosztály legjobbjai a kötelek közé léptek, és annak ellenére, hogy több
összecsapás idő előtt dőlt el, remek küzdelmeket láthatott a szakma. A több
versenyzőt felvonultató klubok mellett számos kisebb egyesület ökölvívója is
győztesként hagyhatta el a szorítót a harmadik versenynapon.

A junior országos
bajnokságon a 2004-2005-ben született versenyzők indulhatnak, és a versenyük
egyben válogató a november végén, valamint december elején sorra kerülő szófiai
junior Európa-bajnokság előtt. Az ifjúsági országos bajnokságon a 2002-2003-ban
született ökölvívók vehetnek részt, és ők is a korosztályuk novemberi montenegrói
Európa-bajnokságára készülnek.

Összesen 212 ökölvívó volt
jelen az első nap előtt a mérlegelésnél, és vesz részt a két korosztály közös
országos bajnokságán a Hajdúság fővárosában, Debrecenben. A juniorok
küzdelmeiben 128-an, az ifjúságiak között 84-en szerepelnek az országos
bajnokságon. A lányokat 62-en képviselik a két korosztály versenyén, amely idén
az első országos bajnokság az Ostrom Kupát, és a kisebb eseményeket követően.

A
nap összecsapása

Az Egri Sportiskola
tehetsége Szőllősy Áron két junior Európa-bajnokságon szerepelt az elmúlt
években, és jelentős nemzetközi rutinra is szert tett. A 17 esztendős versenyző
első évét tölti az ifjúságiak mezőnyében, de technikai tudása már az országos
bajnokság előtt a fő esélyesek közé emelte. Szőllősy a nyíregyháziak
tehetségével, a sokat fejlődő Petrimán Patrikkal találkozott a kisváltósúly
(64kg) elődöntőjében. Az egri versenyző tudása legjavát nyújtotta a legjobb
négy között, és taktikai érettsége győzelmet hozott a számára, így Horváth
Krisztián ellen meccselhet az aranyéremért.

A
nap meglepetése

Római Ruben az Utánpótlás
Olimpián már győzött 2018-ban, de nem ő volt a favorit a KSI versenyzője, Varga
Enrikó ellen. Az idei Énekes István ifjúsági emlékverseny döntőjében már
összecsaptak, amelyet akkor Varga nyert meg 4:1-es pontozással. Római alaposan
felkészült az ifjúsági magyar bajnokságra, és revánsot vett az idén februárban
elszenvedett vereségért. Ezúttal Római taktikai akarata érvényesült, és 3:2-re
felülmúlta a KSI versenyzőjét, így ő kerülhet szembe a döntőben a pécsiek 17
éves tehetségével, a kétszeres junior Eb-bronzérmes Samu Ferenccel.

A
nap összefoglalója

A Kőbánya kiemelkedő junior
női versenyzője, Kovács Laura Fanni a 2019-es korosztályos Európa-bajnokságon
bronzérmes volt elsőévesként. A 2019-es junior Eb-bronzot követően három
súlycsoportot lépett feljebb, sokat erősödött az immáron 16 esztendős ökölvívó,
és igazi dominanciát mutatott be Bognár Dzsenifer ellen. Kovács elsöprő
lendülete gyors technikai döntő fölényes sikert eredményezett, és várhatja a
Márton Eszter elleni döntőt, amely a női junior mezőny legjobban várt csatája.

Dévényi Izabel serdülő
Európa-bajnoki címe mellett minden ellenfelét legyőzte 2019-ben, a teljes orosz
élvonalat is maga mögé utasítva. Ilyen előjeleket követően természetesen a 15
esztendős versenyző a junior harmatsúly (54kg) magasan legtapasztaltabb bokszolója,
és ennek megfelelően egyhangú pontozással múlta felül a Vasas ökölvívóját,
Horváth Laurát. Dévényi a döntőben Bagi Bernadett ellen küzd meg az
aranyéremért, és abszolút favoritja annak az összecsapásnak is.

A tatabányai Oláh Levente az
elmúlt két esztendőben sorra járta az eseményeket, és lépésről lépésre
fejlődött a boksztudása, de arra azért kevesen számítottak, hogy Cservák Zoltán
ellen ennyire magabiztos győzelmet arat. Ellenfele szerepelt tavaly a junior
Európa-bajnokságon Romániában, de nem tudta megállítani Oláh rohamait
Debrecenben. A tatabányai bokszoló döntő fölénnyel győzte le Cservákot, a
döntőben Petrovics Krisztofer ellen mutathatja meg tudását.

A junior fiúk versenyében a kőszegi testvérpár mindkét tagja hozta a hagyományosan kiemelkedő formáját. Előbb Buza Rafael sokkolta Sámuel Martint a könnyűsúlyúak (60kg) között, ellenfele ringsarka már az első menetben feladta a küzdelmet. Rafaelt követően testvére, Rómeó is könnyed győzelemmel melegített a döntőre, Mocsár Renátó nem volt vele egy súlycsoportban, és feladta a kilátástalan küzdelmet.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség a kilencszeres országos bajnok Danyi Jenőt gyászolja

A Budapesti Honvéd
legendája, a világbajnoki ötödik és kilencszeres magyar bajnok Danyi Jenő életének
64. évében váratlanul elhunyt. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke Bajkai
István, és a teljes menedzsment őszinte részvétét fejezi ki Danyi Jenő
családjának ebben a nehéz pillanatban.

Danyi Jenő hatalmas ütő
volt, rengeteg mérkőzése fejeződött be idő előtt, és sportpályafutása mellett
hentesként is dolgozott. A legendás háromszoros olimpiai bajnok Papp László
tanácsait megfogadva számos nemzetközi sikert ért el. 1974 és 1983 között
kilenc alkalommal lett magyar bajnok, az 1980-as eseményt ki kellett hagynia.

1973-ban a jugoszlávok
elleni csapattalálkozón szerepelt a junior magyar válogatottban, későbbi
montreali olimpiai ezüstérmese, Tadija Kacsar ellen győzelemmel mutatkozott be
a nemzetközi porondon.

Az 1974-es junior
Európa-bajnokságon már szerepet kapott a magyar csapatban, de a kijevi
eseményen Tadija Kacsar legyőzte az első fordulóban, visszavágva Danyinak az
egy évvel korábbi vereségért. A junior Eb-t követően aranyérmes lett a Balaton
Junior Kupán, amely egy roppant erős nemzetközi torna volt a maga idejében,
majd az 1974-es magyar bajnokságon is diadalmaskodott mindössze 18 esztendősen.

Második felnőtt magyar
bajnoki címét 1975-ben szerezte, majd az angolok elleni csapattalálkozón a
nemzeti válogatottban is debütált a junior sikereket követően. 1976-ban a Dobó
emlékversenyen aranyérmes lett, bronzot szerzett a Honvéd Kupán, majd megvédte
magyar bajnoki címét 

Az 1978-as világbajnokságon
szerepet kapott a magyar csapatban, amely élete első nagy megmérettetése volt a
nemzetközi felnőtt mezőnyben. Az 1979-es kölni Európa-bajnokságon a legjobb
nyolcig menetelt, ott a román Ionel Budusan állította meg Danyit. A Honvéd
Kupán 1980-ban ezüstöt, míg egy évvel később, valamint 1982-ben aranyat
szerzett, pályafutása során szovjet, kubai és keletnémet klasszisokat is
legyőzve.

Az 1982-es renói világbajnokságon a pontszerző ötödik helyen zárt a magyar csapat legeredményesebb ökölvívójaként. A finn Lasse Friman és a holland Gilbert Hallie legyőzésével jutott el a legjobb nyolc közé, ahol a későbbi világbajnok amerikai legenda, Mark Breland állította csak meg. Utolsó magyar bajnoki címét 1983-ban szerezte meg.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség boldog születésnapot kíván Bene Jánosnak

A Magyar Ökölvívó
Szakszövetség elnöke Bajkai István, és a teljes menedzsment boldog
születésnapot kíván Bene Jánosnak, a szolnoki ökölvívás kiváló edzőjének. Az
elmúlt két évtizedben számos fiatal tanítványa jutott el a nemzetközi versenyekre,
amelyeken komoly sikereket értek el.

Boldog születésnapot, és egészséget
kívánunk.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség boldog születésnapot kíván Vitál Dominikának

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke Bajkai István, és a teljes menedzsment boldog születésnapot kíván Vitál Dominikának, a magyar női ökölvívás egyik szépreményű fiataljának. Dominika a nyíregyházi ökölvívást erősíti, tagja volt a 2018-as budapesti ifjúsági világbajnokság magyar csapatának. Bronzérmet szerzett abban az évben a rendkívül erős vajdasági nemzetközi ifjúsági versenyen, kazah ellenfelét is legyőzve.Boldog 19. születésnapot kívánunk, és sikeres visszatérést az edzésekhez.

Ősszel induló szakirányú továbbképzések a Testnevelési Egyetemen

Rendezvényszervezés-sportbiztonság

A Nemzeti
Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának támogatásával. (A szakirány
nyilvántartásba vétele folyamatban
)

A képzés
célja, olyan szakemberek képzése, akik megalapozott elméleti és gyakorlati
ismeretek, valamint készségek birtokában képesek sportlétesítményekben a
rendezvényszervezéshez kapcsolódó munkakörök ellátására, alkalmasak a
rendelkezésre álló erőforrások tervezésére, koordinálására és irányítására.
Rendezvényszervezési, speciális sportlétesítményekkel kapcsolatos szakterületi
jártasságukkal hozzájárulnak a sport, a rekreációs és a mentálhigiénés
intézmények korszerű működtetéséhez. A képzés során a hallgatók megismerik a
sporttudomány, a rendészettudomány, a műszaki tudomány és a gazdaságtudomány
alapvető, átfogó fogalmait, elméleteit és összefüggéseit. Továbbá ismeretet
szereznek a sporttudományi, sportgazdasági, szervezéstudományi és üzemeltetési
módszerekről, elméletekről és gyakorlatokról. Megismerik még a sportban működő
szervezetek struktúráját, működését, kapcsolatrendszerét, külső és belső
környezeti tényezőit, a társadalmi, gazdasági döntések információs és
motivációs tényezőit, továbbá a sportlétesítmények működtetéséhez szükséges
jogi, gazdasági és vezetéselméleti ismereteket.

Tervezett
képzési napok

A képzés
2020. szeptemberében indul, az órák kéthetente péntek délután és szombat
délelőtt lesznek megtartva.

Képzési idő
2 félév

Elérhetőségek:

  • Szakmai vezető: Dr. Christián László egyetemi docens |
  • Szakfelelős: Dr. Cserny Ákos egyetemi docens |
  • Tanulmányi ügyek: Bell Izabella oktatási referens |
  • Jelentkezéssel kapcsolatos ügyek: Bolyácz Róbert ügyvivő szakértő | +36-30-176-6659 |

Tantárgyfelelősök:

1.félév:

  • Sportlétesítmények üzemeltetéséhez kapcsolódó hazai és EU-s szabályozás: Dr. Cserny Ákos
  • Sportmenedzsment alapjai: Prof. Dr. Géczi Gábor
  • A biztonság elméleti alapjai: Dr. Christián László
  • Kommunikáció és PR: Dr. Resperger Viktória
  • Sportlétesítmények üzemeltetésének gazdálkodási szabályai: Dr. Sisa Krisztina
  • Sportrendezvények szervezési ismeretei, eseménymenedzsment: Prof. Dr. Géczi Gábor
  • Sportlétesítmények üzemeltetésének műszaki ismeretei: Dr. Resperger Viktória

2.félév:

  • A rendezvényszervezés elmélete és gyakorlata: Dr. Horváth Tamás
  • Műszaki, logisztikai és gazdasági tervezés: Dr. Tiszolczi Balázs
  • Rendezvények jogi minősítése, kockázatelemzés: Dr. Kovács Sándor
  • Rendezvényszervezési vezetői ismeretek: Prof. Dr. Kovács Gábor
  • Rendezvények tervezésének és előkészítésének szervezési feladatai: Lippai Zsolt
  • Adatvédelem, jegyértékesítés, belépési jogosultság: Dr. Bartóki-Gönczy Balázs
  • Biztonságszervezés és intézkedéstaktika: Dr. Gál Erika
  • Biztonságtechnika: Tóth Levente
  • Esettanulmányok, rendkívüli események kezelése: Dr. Freyer Tamás

Felvételi
követelmények

  1. Bármely felsőoktatási intézmény alap-, vagy mesterképzésében szerzett oklevél
  2. Motivációs levél
  3. Önéletrajz

A jelentkezés
menete

  • Jelentkezni a határidőre, szabályosan kitöltött jelentkezési lappal és csatolmányaival lehet
  • A szakirányú továbbképzés önköltséges, díja 300.000 Ft/félév
  • Jelentkezni elektronikus formában lehet
  • Jelentkezési határidő: 2020. augusztus 31.

Sportlétesítmény-üzemeltető

A képzés
célja

A képzés
célja, olyan sportszakemberek képzése, akik megalapozott elméleti és gyakorlati
ismeretek, valamint készségek birtokában képesek üzemeltetőként hozzájárulni a
hazai sport megfelelő kiszolgálásához a sportlétesítményeiben. Végzettségük
birtokában a hallgatók a sport területén szövetségekben és sportszervezetekben,
állami és önkormányzati intézményekben láthatják el feladatukat. Teljes
mértékben alkalmasak lesznek a rendelkezésre álló erőforrások tervezésére és
irányítására, hozzájárulnak a sport, a rekreáció, a testkultúra és a
mentálhigiéné feltételeinek fejlesztéséhez. A képzés során a résztvevők
megismerik a műszaki és  gazdaságtudomány alapvető, átfogó fogalmait,
elméleteit, fejlődési jellegzetességeit, továbbá az alapvető sporttudományi,
sportgazdasági, vezetéselméleti, szervezéstudományi és üzemeltetési
módszereket. Megismerik továbbá a sportban működő szervezetek struktúráját,
működését, kapcsolatrendszerét, a létesítmények működtetéséhez szükséges jogi,
gazdasági, vezetéselméleti, marketing, kommunikáció és PR ismereteket is.

A képzés
után lehetőség nyílik még további képzés megszerzésére is, az ezzel kapcsolatos
információkat később közöljük.

A tervezett
képzési napok

A képzés
2020. szeptemberében indul, az órák kéthetente péntek délután és szombat
délelőtt lesznek megtartva.

A képzési
idő 2 félév

Elérhetőségek:

  • Szakfelelős: Prof. Dr. Géczi Gábor,
  • Tanulmányi ügyek: Bell Izabella oktatási referens,
  • Jelentkezéssel kapcsolatos ügyek: Bolyácz Róbert ügyvivő szakértő, (+36-30-176-6659),

Oktatók:

1.félév:

  • Sportlétesítmények üzemeltetéséhez kapcsolódó hazai és EU-s szabályozáshoz szükséges jogi ismeretek: Dr. Szekeres Diana, Dr. Szabó Tünde
  • Vezetői ismeretek: Dr. Sterbenz Tamás
  • Sportlétesítmények működtetésének menedzsmentje: Prof. Dr. Géczi Gábor
  • Kommunikáció és Pr: Szilágyimé Gáldi Bernadett
  • Sportlétesítmények üzemeltetésének gazdálkodási szabályai: Dr. Sisa Krisztina
  • Sportrendezvények szervezési ismeretei, eseménymenedzsment: Prof. Dr. Géczi Gábor
  • Sportlétesítmények üzemeltetésének műszaki ismeretei: Zékány Márta

2.félév:

  • Sportmarketing: Széles József
  • Pénzügyi, számviteli ismeretek: Dr. Sisa Krisztina
  • Sportlétesítmények, sportrendezvények biztonsága és védelme: Kovács Péter
  • Vizes sportlétesítmények üzemeltetése: Dala Tamás
  • Jeges sportlétesítmények üzemeltetése: Bartha László
  • Labdarúgó stadionok üzemeltetése: Horváth László, Igaz András
  • Szabadtéri sportlétesítmények üzemeltetése: Molnár Zoltán
  • Sportcsarnokok, multifunkcionális csarnokok üzemeltetése: Tompa Andor
  • Esettanulmányok: Prof. Dr. Géczi Gábor

Felvételi
követelmények

  1. Sporttudományok, gazdaságtudományok, valamint műszaki tudományok területéről felsőoktatási alap vagy mesterképzés diploma, illetve pedagógus végzettség.
  2. Motivációs levél
  3. Önéletrajz

A
jelentkezés menete:

  • Jelentkezni a határidőre, szabályosan kitöltött jelentkezési lappal és csatolmányaival lehet
  • A szakirányú továbbképzés önköltséges, díja 300.000 forint/félév
  • Jelentkezni elektronikus formában lehet
  • Jelentkezési határidő: 2020. augusztus 31.

Forrás:

https://tf.hu/felvetelizok-kepzeseink/szakiranyu-tovabbkepzes/sportletesitmeny-uzemelteto

https://tf.hu/felvetelizok-kepzeseink/szakiranyu-tovabbkepzes/rendezvenyszervezes-sportbiztonsagás:

fotó: Testnevelési Egyetem

Ötkarikás szövetségi tájékoztató Tokió és Peking jegyében

A jövő évi tokiói nyári és a 2022-es
pekingi téli olimpia aktualitásairól adott tájékoztatást az érintett sportági
szakszövetségek főtitkárainak, vezető tisztségviselőinek Vékássy Bálint, a
Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Fábián László sportigazgató és Dósa
Viktória olimpiai csapatvezető.

A jövő nyárra elhalasztott tokiói olimpia
megnyitója előtt egy évvel és egy nappal rendezett fórumon Vékássy
Bálint
bevezetőjében emlékeztetett, hogy a téli és nyári sportágak
ilyen jellegű közös eseményére igen régen került sor. Elmondta, hogy a MOB
teljes gőzzel készül Tokióra, és ezt kéri a sportolóktól is. A főtitkár tájékoztatást
adott a 2022-es dakari, nyári ifjúsági olimpia halasztásáról is.

Fábián László a sportszakmai
aktualitásokat, feladatokat ismertette. Elmondta, hogy a COVID-19
koronavírus-járvány jelentősen átírta az olimpiai kvalifikációs menetet,
rengeteg eseményt töröltek, és újaknak írják ki az időpontját. Kérésként
fogalmazta meg a szövetségek új, módosított szakmai programjának leadását; a
rövid verziót augusztus 3-ig, a hosszabbat ősszel várja a MOB
Sportigazgatósága. Mint mondta, a tevek szerint ősztől újraindulnak a sportági
konzultációk.

Az olimpiai bajnok sportvezető kitért a
részvételhez szükséges minimumkövetelményekre, doppingellenőrzésekre – olimpia
előtti évben 4 negatív minta –, a szűrővizsgálatok fontosságára, a sportolói
szerződésekre – melyek visszaküldésének határideje augusztus 14. –, valamint a
japán tocsigi prefektúra további időtartamra vonatkozó edzőtábori
lehetőségeire.

Dósa Viktória ismertette a
tokiói aktualitásokat, köztük kiemelte az akkreditációs lehetőségeket, melyek
módosított határideje 2021. március 26.). Felhívta a figyelmet a 7 órás
időeltolódásra és a hosszú akklimatizációs folyamatra. Elmondta, hogy minden
sportágban új versenyprogram készül, valamint azt is, hogy a NOB egy évvel
meghosszabbította a sportolói felkészülési ösztöndíjakat. Bemutatta a
mesterséges félszigetre épülő olimpiai falut, melyben már lefoglalták a
magyarok szálláshelyét. 

A 2022-es téli játékokkal kapcsolatban
elhangzott: összesen 2892 sportoló (1576 férfi és 1316 nő) 7 sportág 15
szakágában fog megmérkőzni a 17 versenynap alatt. A nyitóünnepségre 2022.
február 4-én, a záróra február 20-án kerül sor. Az olimpiai falut – melyből a
sportágak helyszíneinek megfelelően hármat is kiépítenek – január 22-én nyitják
meg a nemzeti csapatok számára; a helyszíni infrastruktúra kialakítása jó
ütemben halad. A játékokon 109 éremosztó ceremóniát rendeznek. A versenyprogram
elkészült, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóváhagyására vár. A kínai szervezők
komoly technikai megoldásokkal várják majd az olimpiai családot (például 5G-vel
és felhőalapú technológiával).

Az olimpiai csapatvezető elmondta azt is, hogy a
jövő évi téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak otthont adó finnországi
Vuokatti készül a fiatalok fogadására, a szervezők gőzerővel dolgoznak az
esemény előkészítésén.

Vékássy Bálint beszélt az
Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI, Sportkórház), tokiói olimpiai
játékokra való sikeres felkészülés érdekében tervezett fejlesztésének
támogatásáról, majd bemutatta a Magyar Olimpiai Csapat új szurkolói márkáját,
amelyet a nagyközönség július 24-én, a tokiói játékok eredetileg tervezett megnyitójának
napján ismerhet meg a sajtó útján.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)

forrás: http://olimpia.hu/otkarikas-szovetsegi-tajekoztato-tokio-es-peking-jegyeben

Magyar Ökölvívó Szakszövetség Keretorvosi ajánlás

Keretorvosi ajánlás

Érvényes:
2020. május. 5-től visszavonásig

 A 2020.
május 4-én
életbe lépett Kormányrendelet (170/2020. (IV. 30.)
értelmében Magyarország egész területén a sportegyesület által szervezett,
valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való
részvétel megengedett. Azonban a fertőzöttek száma továbbra is napról napra
emelkedik, tehát a járvány veszélyei nem csökkennek, hanem inkább tovább
növekednek. Akik az előnyöket ésszerűen kihasználva megtartják vagy fokozzák a
józan önkorlátozást, ellenőrzést, tesztelést, szigorú preventív tevékenységük
betartását, azok kevésbé lesznek veszélyeztetettek

Az
utasításnak megfelelően az Országos Sportegészségügyi Intézet és a Válogatott
Kereteket Ellátó Szolgálat
a következő állásfoglalást
dolgozta ki a jelenlegi rendelkezések keretében:

A válogatott
kerettagok
edzései és sporttevékenysége vonatkozásában tett ajánlások:

− A közös edzések fokozatos, lépésről lépésre
történő újraindítása ajánlott. Célszerű előre megtervezni, hogy mely
időpontokban kik fognak az edzéshelyszínen tartózkodni. Az edzéseket javasolt a
nap folyamán időben elosztani, hogy egyszerre minél kevesebben legyenek
egy helyszínen. A sportolók mellett az edzők védelme is kiemelkedően fontos.
Mivel az edzők szükségszerűen sok emberrel kerülnek kontaktusba, javasolt
számukra szájmaszk (szájat és orrot is fedő, arcra pontosan illeszkedő)
folyamatos viselése (beltérben különösképpen). A 65 év feletti edző kollégák
egészségére kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen a vírus szövődményei őket
fokozottan veszélyeztetik. Ezért kérnénk, hogy ők továbbra is keressék az
online edzésvezetés-tanácsadás lehetőségét, csak a legszükségesebb helyzetekben
hagyják el otthonaikat, akkor tartsanak edzést, ha helyettesítésük nem
megoldott, és saját maguk védelme érdekében folyamatosan viseljenek
szájmaszkot.

− A
közös edzéshelyszínekre 2 darab, 3 nap különbséggel levett COVID-19 PCR negatív
teszteredménnyel léphet be a válogatott  sportoló és stábtag a jelen VKESZ ajánlás
alapján. A tesztek között és után szigorú önkarantén szabályoknak
szükséges mindenkinek alávetni magát, hiszen a két teszt közötti, vagy a
tesztek elvégzését követő karantén- és higiénés szabályok be-nem tartása
fertőzéshez és kockázatnövekedéshez vezethet.

A teszteket az edzés- és versenyidőszakban hetente
legalább 2 alkalommal
meg kell ismételni, 2 alkalom között nem lehet 96
óránál több vagy 48 óránál kevesebb. Egy lehetséges vírusteszt stratégia: 2
alap PCR teszt 3 nap különbséggel, ezt követően folyamatos szerológiai
vizsgálatok (vérből, IgG, IgM) az előbbi periódusok figyelembevételével.

− Az eredményeket nagyon kritikusan kell
kezelni. A WHO külön felhívja a figyelmet a hamis tesztek, gyógyszerek hírek
veszélyére. Ezért mindenki körültekintően döntsön, rendeljen, majd kezelje az
eredményeket.

A kormányrendelet védelmi intézkedésében a 168/2020
Kormányrendeletben a következőképpen határozza meg a távolságtartást

2. § (1) Mindenki köteles más emberekkel a szociális
érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb
mértékűre korlátozni, és a másik
embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot (a továbbiakban:
védőtávolság) tartani.

A
170/2020 Kormányrendelet a következőt írja elő számunkra kötelező jelleggel:

(1)Magyarország
egész területén

a) sportrendezvény
nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható,

b) a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr
sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel
megengedett.

(2) Az (1)
bekezdésben meghatározott rendelkezések akkor is alkalmazandók, ha a kijárási
korlátozásról szóló kormányrendelet, illetve a védelmi intézkedésekről szóló
kormányrendelet eltérően rendelkezik.

A 170/2020. Kormányrendelet május
4-től lépett hatályba.

Jelen
jogszabályok alapján a távolságtartás
kötelező
, a tesztek elvégzése a válogatott számára ajánlottak, de jogszabályilag
nem kötelezőek.

Sajnos a
tesztek között sok a téves diagnózis és rendkívül költségesek. Ezért is
ajánlott elsőként a költségesebb PCR teszt kétszeri elvégzése. Hogy kinek és
mennyi tesztet végzünk el további megbeszélést igényelhet, de látni kell, hogy
távolságtartással, szabadtéri edzéssel a fertőzési rizikó csökkenthető.

− Minden edzés vagy verseny előtti estén a résztvevőknél
történjen otthoni lázmérés, ezt dokumentálja az edző-láz esetén
jelentsen.


Minden edzésperiódus, verseny vagy meccs előtt töltsön ki minden résztvevő egy komplex
állapotfelmérő és kockázatelemző kérdőívet
, ezt értékelje és iktassa a
sportegyesület.

Eltérés, pozitivitás esetén haladéktalanul jelezzék a
keretorvosnak. A javasolt kérdőív a mellékletben (COVID-19 checklist).

− Az edzés helyszínére minden sportoló, stábtag,
egészségügyi személyzet vagy egyéb munkatárs csak contactless
testhőmérséklet
ellenőrzést követően léphet be. Amennyiben a
testhőmérséklet meghaladja a 37,3ºC-t, értesítik a helyszínen tartózkodó
felelős sportági vezetőt, aki köteles az erre a célra rendszeresített,
mellékelt kérdőív – megfelelő védőfelszerelésben – kitöltetéséről gondoskodni,
illetve intézkedik a sportoló, stábtag vagy dolgozó további sorsát illetően, de
az edzésre nem léphet be. Erről nyilvántartást kell vezetni.

− A lázas, köhögő, izom-ízületi fájdalmas, hasmenéses,
gyengeség tüneteivel jelentkezőt azonnal elkülöníteni, a szükséges és indokolt
lépéseket (jelentés, elkülönítés, mentőhívás, kórházi jelentkezés) megtenni, a
többieknek pedig szigorúan elkerülni a tüneteseket.

Kerülni a
felesleges közvetlen testkontaktot
(érintések, kézfogás, öklözés,
pacsi). Amikor csak lehet, minden nyugalmi légző embertől 2 méteres távolságot
tartani. A sporttevékenységet egyhelyben végző (súlyzózás, cardio, stretching,
saját súlyos edzés), szaporább légzésű sportolótól 5 méteres távolságot, a futó
sportolótól 6 méteres távolságot, a kerékpáros vagy lovagló sportolótól 20
méteres távolságot szükséges tartani.

− A kontakt küzdősportágaknál a lehetőségek szerint
állandó edzőpárok kialakításával vagy a lehető legkisebb létszámú kiscsoportos
edzésekkel lassítani a vírus esetleges közvetlen terjedését, de nem érintkezni!

A lehető
legtöbb edzést vagy annak a legtöbb részét szabadtéren tartani.

− A konditermi, csarnokbeli, teremsportoknál hatékony
és folyamatos szellőztetés, fokozott eszköz, felület és térfogat-fertőtlenítés.

− A csapatösszetartó, taktikai, elemzős, elméleti,
pedagógiai edzéselemeket, időt az online térbe helyezni, ezzel rövidítve
a szükségszerűen együtt töltött edzésidőt.

− Saját arc, szem, száj érintésének kerülése.

− Edzés, sporttevékenység közben a köpés földre,
kézbe, kesztyűbe, bárhova abszolút kerülendő.

− Köhögés-tüsszentés hatékony elfedése zsebkendővel
(annak szabályos hulladékkezelése), kézzel (utána azonnal a kéz
fertőtlenítése), könyökhajlattal (a ruhák is fertőzhetnek). Vízbe-pályára orrot
fújni most több, mint felelőtlenség, már veszélyeztetés.

− Minden sporteszköz, karbantartó eszköz kizárólagos
használata
, vagy fertőtlenítése a használat előtt és után.

− A
többek által megérintett és használt tárgyakat (pl. kilincsek, asztal, székek,
toll, WC, csapok stb.) rendszeresen, naponta többször felületfertőtlenítő
szerrel kell megtisztítani.

− A
közös helyiségekben, bejáratoknál, konditeremben egyfázisú alkoholos
kézfertőtlenítő
legyen kihelyezve (falra szerelve, vagy kézi adagolók
formájában).

Kézmosás
(legkevesebb 20 másodperc, minden területre kiterjedően) és fertőtlenítés
(szárazra törült kézen) minden étkezés előtt és után, minden mosdóhasználat
után, minden köhögést és tüsszentést követően, időnként csak úgy is.

-Bőrápolás,
mert a fertőtlenítőktől kiszáradt, berepedezett bőr hatékonyabban viszi tovább
a fertőzést.

− Edzésre, versenyre eljutás és a hazatérés idején,
edzőknek, megbeszélések során szabályos maszkhordás indokolt, de ne
érintsük sem a belső, sem a külső felszínét, csak a gumit vagy a kötőjét.
Textil esetén mossuk rendszeresen, papír esetén veszélyes hulladékként dobjuk
el.

− Sem kulacs, sem vízgép, sem isotoniás keverőedény
nem lehet közös használatban, lehetőség szerint mindenki otthonról hozzon saját
folyadékpótlást
.

− Lehetőség szerint az öltözőhasználat teljes
kerülésével
, mindenki otthonról sportruházatban érkezzen a tömegközlekedés
kerülésével, minél kisebb létszámban, arcvédelemmel és a higiénés rendszabályok
betartásával.

− Nem ajánljuk a közös tusolók használatát, a
közös felszínek és a gőz mint fertőzést továbbító közeg miatt. Edzést követően
saját törülközővel szárítkozás, saját száraz-meleg váltóruha, majd a
hazaérkezést követő tusolást javasoljuk. A régen nem használt tusolók
lefolyóiban megmaradt vízben, régen használt légkondi eszközökben kórokozók
szaporodhatnak fel (pl. Legionella), külön fertőtlenítés, karbantartás
szükséges.

− Egyéni törülközőhasználat, majd azt is hazavinni.


Családban történt megbetegedéseket azonnal jelenteni edzőnek, egyesületi
vezetőnek.


Válogatott sportolók megbetegedéseit, ahogy eddig is jelenteni a keretorvosnak.

– Az
Országos Sportegészségügyi Intézetben és az Országos Sportorvosi Hálózat
rendelőiben a sportorvosi vizsgálatok fokozatosan újraindulnak, vidéken,
előjegyzés és szigorú higiénés szabályok betartása mellett a személyes
találkozás is lehetséges. Budapesten és Pest megyében új és jelenleg egyetlen
lehetőség a személyes találkozást kiváltó, rendkívüli hosszabbítást eredményező
távelbírálás, melynek részleteiről az Országos Sportegészségügyi Hálózat
vezetése ad részletes tájékoztatást-ezt várjuk.

Jelen helyzetben Budapest, Pest
megye és egyéb települések között nincs különbség az edzésre illetően. A
vonatkozó rendeleteket átolvasva, az OSEI
 mai napon kiadott szakmai ajánlása alapján azt
javaslom mindenkinek, hogy preferálja a
szabadtéri edzéseket távolságtartással ezzel is csökkentse a fertőzésveszélyt.

A zárt térben történő edzésnél kiemelten fontos a távolság betartása,
maximálisan fontos az egymásra figyelés, közös tárgyak érintésének kerülése.

Lehetőség
szerint személygépkocsival, vagy kerékpárral javasolt a közlekedés. Amennyiben
tömegközlekedésre kerülne a sor a kormányrendelet 1.5 méteres távolság
betartását javasolja szájmaszk használata mellett. Kérem, hogy kerüljük az
érintkezést!

Mindenkitől
megértést és türelmet kérek. Keretorvosként elmondhatom, hogy a ma délben
érkezett OSEI ajánlás nagy segítség, mivel ilyen konkrét ajánlásunk idáig nem
volt, jómagam  más keretorvosokkal
egyeztettem. A jogszabályok értelmezése nehéz, mivel a pontos szabályokat nem
fogalmazzák meg csak a kereteket. A jogszabály értelmezésben nincs egyértelműen
kimondva a Budapest+Pest megye vs. vidék közötti mozgás feltétele.

Tisztelettel:

dr.
Somogyi Péter

keretorvos

Az országos bajnokság különdíjasai

A 94. Papp László felnőtt férfi országos ökölvívó bajnokságon 2014 óta megszakitás nélkül immáron negyedszer a Vasas-Süllős Boxing Team lett a legeredményesebb egyesület, a legtechnikásabb ökölvívó a már ötszörös bajnok Harcsa Zoltán (Vasas-Süllős Boxing Team), a legharciasabb az első bajnoki aranyát nyert Tar Sándor (Tatabánya), a bajnokság legjobb mérkőzése címet a Cservenka Róbert (PVSK) – Hegyi Barnabás (Vasas-Süllős Boxing Team) összecsapás kapta, melyre az elődöntőben került sor. a Vasas-Süllős érmes versenyzőinek nyilatkozataival az összefoglaló itt látható.

Különdíjjal ugyan nem jár,de érdekes az életkorokra vonatkozó statisztika adatok sora is.

A legidősebb a döntőkben Ungvári István 1989. május 27 (28 éves)
A legfiatalabb a döntőben Hankó Kálmán 1999. december 7 (18 éves)

a LEGIDŐSEBB BAJNOK Harcsa Zoltán 1992. november 20 (25 éves)
a LEGFIATALABB BAJNOK Szaka István 1998. november 3 (19 éves)

Az első magyar bajnoki címet szerzettek közt a legidősebb Szabó Erik, a 1991-es születésű,
a legfiatalabb Kozák László, aki 1998. február 5-én született.

Forrás: www.boxing.hu – RSS

Guwahatiban startol a női ifjúsági világbajnokság magyar éremeséllyel

A női ifjúsági világbajnokságra Guwahati városában, Indiában kerül sor az elkövetkező napokban, amelyen a magyar válogatott 6 fős csapattal szerepel. Kimondva-kimondatlanul a magyar válogatott egy éremért utazik el az indiai eseményre, amely egyben az első kvalifikációs torna is lesz a 2018-as Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra.

A női ifjúsági világbajnokság egyben kvalifikációs esemény is, de mindössze négy versenyző szerez jogot a 2018-as Buenos Airesben sorra kerülő Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra. Az 51kg-ban, 57kg-ban, 60kg-ban és a 75kg-ban a legjobb 2000-ben született versenyző szerez kvótát az argentin fővárosba.
A női ifjúsági világbajnokság az utolsó jelentős nemzetközi esemény ebben az évben, ezúttal a legjobb 17 és 18 éves hölgyek bizonyíthatják tudásukat Guwahatiban. A hölgyek 1999-2000-es korosztályának idei legfontosabb eseménye lesz a női ifjúsági világbajnokság, amelyen közel 40 nemzet képviselői lesznek jelen a mérlegelésnél.

India, Kazahsztán, Oroszország, Törökország, és Ukrajna teljes csapattal szerepel az eseményen, és minden bizonnyal a legjobbak között lesznek a végelszámolásnál is. A 2000-es korosztály számára egyben felmérő is a verseny a jövő évi kontinentális Ifjúsági Olimpiai kvalifikációs tornája előtt, amelyre a csapat alapvetően készül.
A magyar csapat tagjai közül hárman is elsőévesek ebben a korosztályban, így jövőre még több tapasztalattal felvértezve vehetnek részt a második kvalifikációs versenyen, amelyre Olaszországban kerül sor 2018 áprilisában. Kondákor Emília, Villás Veronika, és Petrovics Gabriella egyaránt szerepelhet a korosztályban 2018-ban is.

51kg:
Az amerikaiak legjobb ifi versenyzője Heaven Garcia két és fél évvel ezelőtt junior világbajnoki címet szerzett Taipeiben a 15. születésnapja előtt. Azóta sem szenvedett egyetlen vereséget a fellépésein, így a légsúlyúak között a legesélyesebbként várja a női ifjúsági világbajnokság startját.
A házigazdákat képviselő Jyoti Singh csak decemberben ünnepli a 17. születésnapját, de ott van az aranyesélyesek között Guwahatiban. A szerbiai női ifi tornán legyőzte az ifjúsági Eb-ezüstérmes orosz Jekatyerina Molcsanovát is, és a 48 kilóból fellépő indiai lehet Heaven Garcia egyik legnagyobb ellenfele.
Az ifjúsági Európa-bajnok bolgár Gorjana Sztoeva csak 2015-ben kezdett el bokszolni, de korábban sikeres volt kick-boxban, így rengeteg rutinnal érkezik az indiai városba. Giovanna Marchese az olaszok nagy reménysége, az igazán kiemelkedő eredménnyel még adós, de számos kisebb nemzetközi tornán győzött már pályafutása során.
Az angolok tehetsége Chloe Watson nyerte a Brit Ifjúsági Nemzetközösségi Játékokat a nyáron, és szeretne beleszólni az érmek alakulásába Guwahatiban. Shylah Waikai Ausztráliában edz, de új-zélandi színekben szerepel Guwahatiban, és a Brit Ifjúsági Nemzetközösségi Játékokon szerzett ezüstérmét követően felfokozott várakozással.
A francia Johanna Wonyou, a junior Európa-bajnok török Beyza Saracoglu, a kazah Zsanszaja Abdraimova, a tajvaniak legjobbja Csen Cu-hszüan és az Ázsia Junior Játékokat nyerő mongol Khongorzul Delgerkhangai is az éremesélyesek között szerepel. A nagykanizsai Kondákor Emília a magyar csapat egyik legrutinosabb tagja annak ellenére, hogy 17. életévét csak decemberben tölti be, két korosztályos Eb-bronzérme és tapasztalata sokat érhet Guwahatiban.

57kg:
Az 57 kilósok mezőnye sokkal nyíltabb, számos versenyző pályázik a végső sikerre Guwahatiban. A junior Európa-bajnok orosz Valeria Rogyionova az egyik esélyes, de többek ellen sem mehet biztosra a versenyen.
A kazah Vlagyiszlava Kuhta megnyerte az Ahmet Cömert ifi tornát szeptemberben, és három éves nemzetközi rutinnal érkezik Guwahatiba. A Balkán ifi tornán győztes indiai Shashi Chopra vesztett idén Kuhta ellen, de hazai ringben bizonyíthat. A dél-kelet ázsiai legjobb, Do Hong Ngoc idén veretlen teljesítménnyel érkezik a női ifjúsági világbajnokságra, ahol Vietnamnak érmet szerezhet.
A kínaiak egyik tehetsége Hu Cai-ling az erős ázsiai vonal egyik képviselője, míg Namuun Monkhor hét mongol nemzeti bajnoki címmel a tarsolyában érkezik Guwahatiba, és egyértelműen az éremesélyesek között szerepel a neve. Roma Linda Martinez az amerikai csapat egyik legkevésbé rutinos tagja, de alaposan felkészült a coloradói edzőtáborban, és okozhat meglepetést az öt éve bokszoló reménység.
Az angol Amy Timlin igazi sötét ló, jelentős küzdősportos karriert tudhat a háta mögött, de bokszolni csak nemrég kezdett el. A junior Eb-ezüstérmes ukrán Olga Vozsnyak, a junior Vb-bronzérmes thaiföldi Preedakamon Tintabthai, és a törökök háromszoros Eb-bronzérmese, Havanur Em van még az éremesélyesek között. A debreceni Nagy Angéla ifjúsági Eb-bronzéremmel, és junior Vb tapasztalattal érkezik Indiába.

60kg:
A junior világbajnok és a szerbiai Nemzetek Kupáján háromszor is aranyérmes kínai Jü Li-szaj az egyik legesélyesebb a roppant erős könnyűsúlyban, és eséllyel pályázik az Ifjúsági Olimpiai kvóta megszerzésére. Az amerikai Diana Estrada két és fél éve veretlen és immáron 11 év tapasztalata van a sportágban, a fiatalabb kínai versenyző nagy ellenfele lehet.
A francia Fatia Benmessahel 175 centis magassága a súlycsoportban tiszteletet parancsoló, és ifjúsági Európa-bajnoki címmel a tarsolyában érkezik Guwahatiba. Az ausztrálok legjobbja, Ella Boot csak 2015-ben váltott karatéról ökölvívásra, de egy kivételével az összes meccsét megnyerte sportágunkban. Aranyérmet szerzett a júliusi Brit Ifjúsági Nemzetközösségi Játékokon is, így meglepetésre készül Guwahatiban is.
Az ifjúsági Európa-bajnok és junior Vb-ezüstérmes koszovói Donjeta Sadiku az egyik legnagyobb ütőerővel rendelkezik, a legjobbakkal szemben is képes lehet sikerre. A vajdasági nemzetközi ifi torna aranyérmese, az indiai Vanlalhariatpuii, és a junior Európa-bajnok olasz Vittoria De Carlo is ott lesz a legjobbak között.
Az ifi Eb-ezüstérmes bolgár Aszlahan Mehmedova, az ír Marguerita Nevin, az oroszok ifi bajnoka, Tatjana Konsztantyinova, a japánok legjobbja, az ötszörös korosztályos bajnok Szeira Hamagucsi, és a lengyel Patrycja Borys is éremért utazott el Guwahatiba. A KSI versenyzője, a 17 éves Villás Veronika a lengyel és a bolgár ifi tornán is ezüstérmeket gyűjtött be a felkészülés során.

69kg:
A junior világbajnok kazah Nagyezsda Rjabec egy kisebb sérülésből felgyógyult az indiai eseményre, így az egyik legnagyobb esélyes Guwahatiban. Az angolok ifjúsági Európa-bajnoka Olivia Hussey idén veretlen teljesítménnyel érkezik az indiai versenyre, és szintén az első helyet célozta meg.
Vu Suang a kínai csapat egyik legerősebb tagja, aki első nemzetközi tornáján szerepel, de hazai eredményeit követően messze juthat Indiában is. Az amerikai Citllali Ortiz 8 évesen ismerkedett meg a sportág alapjaival, az esélyesek között szerepel az ő neve is. Az ír Shannon Reilly már 2013-ban is nemzeti bajnoki címet szerzett, idén az angol Olivia Hussey ellen is csak nagy csatában maradt alul.
Az ifi Eb-bronzérmes orosz Natalja Szicsugova, az ifi Eb-ezüstérmes lengyel Natalia Barbusinska, az Ahmet Cömert ifi torna győztese, a török Canser Oltu, valamint az indiaiak tehetsége, Astha Pahwa érhet éremközelbe. A KSI versenyzője, a 18 éves Budai Vivien négy magyar bajnoki címmel rendelkezik és a 2015-ös junior Vb-bronzérmét követően két súlycsoporttal lépett lejjebb.

75kg:
Az orosz válogatott legjobbja, Anasztaszija Samonova minden nemzetközi tornáját megnyerte, ahol csak elindult az elmúlt években. A junior világbajnok, kétszeres junior Európa-bajnok, valamint idén ifjúsági Eb-t nyert versenyző mindössze 17 éves, de máris a korosztály legnagyobb klasszisai között szerepel.
Karolina Mahno egy kivételes ukrán tehetség, de rendre alul maradt Samonova ellen, már négy nagy torna döntőjében kapott ki orosz ellenfelétől. Kettejük újabb csatája borítékolható Guwahatiban is, a 7 éves kora óta bokszoló ukrán alaposan felkészült ellenfeléből, és nem feltartott kezekkel lép a szorítóba.
A Brit Ifjúsági Nemzetközösségi Játékokon aranyérmes angol Georgia O’Connor, az amerikai csapat idén veretlen tagja, Sharahya-Taina Moreu, az ifjúsági Eb-bronzérmes ír Lauren Kelly, az indiai Niharika Gonella, a kazah Szaltanat Jesztajeva és a Zolotarjev torna győztes üzbég Mavluda Mavlonova szintén érmes reményekkel utazik Guwahatiba. A pécsi junior Európa-bajnok Petrovics Gabriella a sportág egyik hazai ígérete, akinek minden képessége megvan egy nagyobb sikerre a női ifjúsági világbajnokságon.

+81kg:
Az orosz Krisztina Tkacseva háromszoros korosztályos Európa-bajnok, junior világbajnok, de utolsó felkészülési versenyén meglepetésre kikapott, az ukrán Marija Lovcsinszka győzte le Isztambulban, így a 18 esztendős versenyző éhes a sikerre Guwahatiban.
A junior Vb-ezüstérmes kazah Dina Iszlambekova, és a Balkán ifi tornán aranyérmes indiai Neha Yadav szintén képesek lehetnek legyőzni az orosz-ukrán párost. A halásztelki kétszeres ifjúsági Eb-ezüstérmes, 18 esztendős Juhász Adrienn az egyik legnagyobb magyar éremesély Guwahatiban, minden komoly ellenfelével találkozott már, és korosztályában a súlycsoport legjobbjai között van.

Forrás: www.boxing.hu – RSS