K-1 Világbajnokság: Szabó László továbbjutott!

A brazíliai Guaruja-ban elkezdődtek a WAKO K-1 és Low-kick világbajnokság küzdelmei. Több, mint 25 ország 440 versenyzője három ringben mérkőzik meg a világbajnoki címekért. Elkészült a sorsolás is, amely közepesnek mondható. Először Laszák Zoltán lépett a kötelek közé, akinek súlycsoportjában, a 71 kg-ban még a 16 közé jutásért is küzdenie kellett.

K-1 Világbajnokság: Sorsolás előtt Brazíliában

Szerencsésen Megérkezett a magyar csapat a Sao Paulo melletti Guaruja nevű üdülővárosba., a WAKO Kick-boksz K-1 és Low-kick Világbajnokságának helyszínére. Rehák György vezetőedző küldi haza információit a VB történéseiről. A versenyzőknek az időbeni átállás nehézségein túl a hűvös, esős időjárással is meg kell küzdeniük.

A K-1 válogatott is útra kél!

Még alig érkezett vissza a magyar kick-box utánpótlás válogatott Lengyelországból, a korosztályos Európa-bajnokságról, máris újabb nagy megmérettetés előtt áll a magyar kick-box sport. Szeptember 28-tól október 6-ig Brazíliában, a Sao Paolo melletti elegáns fürdőhelyen, Guaruján rendezik meg a WAKO low-kick és K-1 szabályrendszerű felnőtt világbajnokságát.