Tizenhárom korosztályos Eb-érmes szerepel a junior országos bajnokságon

A junior magyar bajnokságra
Debrecenben kerül sor az elkövetkező napokban, amely az idei esztendő első
országos megmérettetése lesz. A junior lányok között hat olyan ökölvívónk is szerepel,
akik az elmúlt két év serdülő-, valamint a tavalyi junior Európa-bajnokságon
éremmel zártak. A fiúknál hét versenyző nyert érmeket a korábbi serdülő
Európa-bajnokságokon, köztük Buza Rafael neve kívánkozik az élre, mint a
legrutinosabb és legeredményesebb a korosztályban.

A junior országos
bajnokságon a 2004-2005-ben született versenyzők indulhatnak, a 15 és 16 éves
tehetségek közül sokan nemzetközi rutinnal is rendelkeznek. A korosztály első
idei fontos eseménye az Utánpótlás Olimpia elmaradt, de a legtöbben már
bokszolhattak 2020-ban, nem teljesen ring tapasztalat nélkül lépnek a kötelek
közé.

A tavalyi esztendőben a
junior magyar bajnokságot október 16-a és 19-e között Eger városa rendezhette
meg, és számos címvédő visszatér az eseményre. A versenyre a szabályoknak
megfelelően mérkőzésenként háromszor két perces menetekkel kerül sor, akárcsak
a nemzetközi eseményeken. A 2019-es év legjobb serdülő versenyzői közül többen
immáron a juniorok között szerepelhetnek, és erősítik a korcsoportot.

Összesen 43 junior lány és
106 fiú regisztrált a korosztályos magyar bajnokságra, amely számok nagyon
hasonlóak a 2019-es számokhoz. Annak ellenére, hogy tavasszal a legtöbb
versenyző csak odahaza tudott készülni a koronavírus járvány miatt, a klubok
alaposan kitettek magukért, és nagy csapatokkal igyekeznek részt venni a
debreceni eseményen.

A junior lányok között az 52
kilósok mezőnyében neveztek a legtöbben, kilenc ökölvívó nevezett az eseményre.
A junior fiúk között öt olyan súlycsoport is van, amelyben több, mint tíz
versenyző nevezett, a váltósúlyban (66kg) várhatóak a legnagyobb küzdelmek
Debrecenben. A hagyományoknak megfelelően a házigazda Debrecen nagy csapattal
képviselteti magát a junior országos bajnokságon, de a magyar klubranglistán az
élvonalba tartozó egyesületek is mind nagy csapattal szerepelnek az eseményen.

A junior magyar bajnokság
egyben nemcsak remek versenyzési lehetőség a korosztálynak, hanem válogató a
közelgő junior Európa-bajnokságra. A grúz főváros helyett ezúttal a bolgár
szövetség rendezheti meg a junior Eb-t beugróként, amelyre így Szófiában kerül
sor november 23-a és december 3-a között.

A korosztály elnevezése
2008. január elsejéig kadett volt, amelyet akkor a Nemzetközi Ökölvívó
Szövetség (AIBA) juniorra változtatott az Ifjúsági Olimpiai Játékok 2010-es
bevezetése miatt. A 2008 előtti junior korosztályból pedig ifjúsági lett a
magyar szakmai elnevezés alkalmazkodva a nemzetközi viszonyokhoz.

A
legjobban várt párharcok a juniorok között

Kovács Laura a tavalyi
junior Európa-bajnokságon a 46 kilósok között szerzett bronzérmet, majd a
magyar bajnokságon is a legjobbnak bizonyult, de már a 48 kilósok között. A 16
esztendős tehetség az 52 kilósok közé lépett fel idén, és a nem hivatalos
junior világranglistán jelenleg a második helyet foglalja el. Kovács Laura egy
nemzetközileg is magasan jegyzett rivális, Márton Eszter ellen harcolhatja ki a
bajnoki címet, amely a hölgyek között az egyik legjobban várt junior
összecsapás lehet.

A fiúk között a legnagyobb
összecsapás két serdülő Európa-bajnoki bronzérmes között várható az 57 kilósok
mezőnyében. Petrovics Krisztofer és Oláh Levente egyaránt harmadik helyezéssel
zárt Tbilisziben a 2019-es serdülő Európa-bajnokságon. Mindketten elsőéves
juniorok, de kiváló képességeiket most egymás ellen is bemutathatják a
debreceni junior országos bajnokságon. Kettejük párharcába a tavalyi junior
Európa-bajnokságon szereplő Cservák Zoltán is beleszólhat.

Akikre
érdemes figyelni a junior magyar bajnokságon:

– Koloszár Vivien, junior
női 46kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2019-ben

– Kovács Laura, junior női
52kg – Junior Eb-bronzérmes 2019-ben

– Márton Eszter, junior női
52kg – Junior magyar bajnok

– Csorba Csenge, junior női
52kg – Kétszeres serdülő magyar bajnoki ezüstérmes az egri versenyző

– Dévényi Izabel, junior női 54kg –
Serdülő Európa-bajnokunk immáron a juniorok között húzhat kesztyűt, tavaly
veretlenül zárta az esztendőt.

– Sallai Fruzsina, junior női 54kg – Serdülő
magyar bajnok

– Deák Fanni, junior női 60kg – Serdülő
Eb-bronzérmes 2019-ben

– Gurubi Dóra, junior női
66kg – Junior magyar bajnoki címvédő

– Kovács Nikolett, junior
női 70kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2019-ben

– Kovács Petra, junior női
80kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2018-ban

– Oláh Géza, junior férfi
46kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2019-ben

– Koloszár Valentin, junior
férfi 54kg – Junior magyar bajnoki címvédő

– Váry Tamás, junior férfi
54kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2018-ban

– Petrovics Krisztofer,
junior férfi 57kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2019-ben

– Oláh Levente, junior férfi
57kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2019-ben

– Buza Rafael, junior férfi
60kg – Serdülő Eb-ezüstérmes 2018-ban

– Buza Rómeó, junior férfi
63kg – Junior magyar bajnoki címvédő

– Balogh Bálint, junior
férfi 66kg – Junior magyar bajnoki címvédő

– Horváth Máté, junior férfi
70kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2018-ban

– Lakatos Kevin, junior
férfi 80kg – Junior magyar bajnoki címvédő

– Balogh Péter, junior férfi
+80kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2018-ban

XII. Ostrom Kupa Ökölvívó Verseny Kőszeg

Újra izzik a
ring Kőszegen!

A “Vitézek
mi lehet szebb dolog az Kőszegnél” elnevezésű hagyományőrző hétvége keretein
belül 2 napon keresztül ismét birtokba vesszük Kőszeg városának főterét, ahol a
XII. Ostrom Kupán az ország minden tájáról érkező ökölvívóinak parázs csatáit
izgulhatjuk végig!!

Szeretettel
várunk minden érdeklődőt!!
Szurkoljunk együtt!

Az esemény
időpontja:

Aug. 28., 14:00 – aug. 29., 20:00

A program
kezdési időpontjai:
08.28.: 14:00
08.29.: 10:00 és 13:00

Hajrá
magyar ökölvívás!

Böjte Csaba is a székely bunyó ugye mellé állt

Gyergyószentmiklóson
letették az ökölvívó akadémia alapkövét, amelyet a magyar állam támogatásával
épít fel az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportegyesület. A központ a Magyar
Ökölvívó-szövetség tulajdonába kerül.
Az eseményen megjelent
Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke is, diákjai közül nyolcvan is
látogatja majd az intézményt.

A rendezvényen Bajkai István, a
Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke is részt vett, és beszédet mondott
. A magyar közmédiának úgy
nyilatkozott: az épület több lesz egy
egyszerű sportközpontnál, közvetve az erdélyi magyarok szülőföldön való
megmaradását is szolgálja.
Céljának
tekinti, hogy a magyar ökölvívó-bajnokságot kiterjesszék az egész
Kárpát-medencére, és a nyílt bajnokságon az erdélyi fiatalok is jó eséllyel
induljanak.

– A Magyar Ökölvívó-szövetség
mindent megtesz azért, hogy itt, Erdélyben az ökölvívást magas szinten űzzék,
és jó eredményeket érjenek el – jelentette ki.

Huszár
Árpád, a Godako egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva elégedettségének adott
hangot, amiért a gyergyói gyermekeknek immár olyan körülményeket tudnak
biztosítani a fejlődéshez, amilyeneket az eddigi eredményeikkel kiérdemeltek.

A rendezvényen Böjte Csaba ferences
szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke is megjelent.
A szerzetes által kialakított
árvaházláncból mintegy nyolcvan gyermek vesz részt az ökölvívóképzésben. Ott
volt az eseményen Soós Zoltán konzul, Magyarország csíkszeredai
főkonzulátusának vezetője, Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere,
valamint Tánczos Barna szenátor.

Az
alapkőletételhez a jelenlévő sportolók, tehetséges ökölvívók és oktatók Déva
várából és székelyföldi bányákból származó köveket helyeztek el, melyeket Csaba
testvér áldott meg. Az eseményen részt vett Pesty László az unióban élő őshonos
kisebbségekért zajló Irdalá kampány főnöke is.

Amint a képzést szervező Erdélyi Godako Ökölvívó
Sportegyesület által összeállított sajtóanyagból kiderül: a sportközpontnak
nyolc hónap alatt kell felépülnie. Az 1601 négyzetméter alapterületű épület
egyik része versenyek lebonyolítására lesz alkalmas, a ring körül nyolcszáz
nézőt befogadó lelátó épül.
Az edzéseket kiszolgáló épületrészben egy 270 négyzetméteres edzőtermet
alakítanak ki, ahol egyszerre negyven sportoló dolgozhat, egy másik, 140
négyzetméteres teremben a sportolók erőnlétét fejlesztik. Az épületben emellett
öltözők, masszázsszoba, mosdók és orvosi szoba is helyet kap.
Az építkezésre 380 millió forintot szánnak, további tízmillió forintot pedig
eszközvásárlásra, berendezésre fordítanak.

A Huszár Árpád által vezetett gyergyószentmiklósi Godako sportegyesület öt éve próbálja meghonosítani Erdélyben az ökölvívó akadémiai rendszert. A magyar kormány 2017 decemberében döntött arról, hogy 452 millió forinttal támogatja a gyergyószentmiklósi sportközpont felépítését. A következő évben a székelyföldi város észak-nyugati kijáratánál vásároltak telket a létesítménynek, melyen most kezdődhet el az építkezés.

Finalists are set at AIBA Women’s World Boxing Championships in Ulan Ude 

All the finalists are set at AIBA Women’s World Boxing Championships in Ulan Ude, Russia. 

India and Russia fight for gold in the light flyweight  

Indian hope Manju Rani fought against Chuthamat Raksat of Thailand in semi-finals. She won with split decision 4:1. The 4th seeded Demie Resztan (ENG) met 2nd seeded Ekaterina Paltseva (RUS). The Russian won on points with split decision 4:1. 

European champion Paltseva and Rani fight for the top position. 

Flyweight fight for gold is between Russia and Turkey 

Top-seeded defending champion Choi Mi Pang from DPR Korea surprisingly lost against Liliya Aetbaeva (RUS). 

Mary Kom from India claimed her historical 8th medal of the World Championships, but couldn’t make it in final. In semi-finals 36-years-old Magnificent Mary lost to young Turkish hope second-seeded Busenaz Cakiroglu with split decision 1:4. 

Aetbaeva and Cakiroglu face each other for gold.

Bantamweight medals go to Chinese Taipei and France

Top-seeded Hsiao-Wen Huang (TPE) had three unanimous wins on her way to the top. On the semi-final, she defeated Jamuna Boro (IND). 

Her rival in the final third-seeded Caroline Cruveillier of France had a victory against Mikiah Kreps (USA). 

Hsiao-Wen Huang and Caroline Cruveillier are in the final.

Featherweight top-2 are Russia and the Philippines   

Defending champion Yu-Ting Lin (TPE) made 3 unanimous victories in a row but couldn’t make it against Liudmila Vorontsova (RUS). The Russian won in a tough fight with split decision 3:2.  

Nesthy Petecio (PHI) defeated Karriss Artingstall (ENG) on her way to final – 4:1. 

Home crowd favorite Vorontsova goes to the ring against Petecio in the final. 

Lightweight prize winners are China and Brazil

Finnish star first seeded Mira Potkonen fought against Cong Wang (CHN) to reach the final and surprisingly lost 1:4. The Chinese was super confident at this tournament, although not seeded. 

Brazilian Beatriz Ferreira won against Rashida Ellis from the USA with split decision 4:1. 

Ferreira and Wang fight for the title. 

Light welterweight medalists are from China and Italy

Defending champion Dan Dou from China went to the semi-final against third-seeded Ekaterina Dynnik (RUS). In the spectacular fight, Dan Dou celebrated a split decision victory 3:0.

Italian Angela Carini met with Milana Safronova (KAZ) and had a split decision victory 4:1. 

Carini and Dou meet against each other for the gold. 

Welterweight medal winners are China and Turkey

Liu Yang from China fought third-seeded Lovlina Borgohain (IND) and won wit split decision 3:2. 

Busenaz Surmeneli of Turkey defeated Saadat Dalgatova of Russia with split decision 3:2.

The final Liu Yang vs Surmeneli is set.  

Middleweight triumph goes to Netherlands and Wales

First-seeded Nouchka Fontijn had split decision victory against 8th seeded Tammara Thibeault of Canada – 4:1. 

Another semi-final pair is Khadija Mardi, the only Moroccan reached medal, against second-seeded Lauren Price (WAL). The Welsh celebrate a unanimous victory. 

Fontijn and Price meet for gold medal bout.  

Light heavyweight medal deserved Russia and Turkey 

Two semi-finals pairs in light heavyweight were Lina Wang (CHN) vs Zenfira Magomedalieva (RUS) and Huong Ngyuen Thi (VIE) vs Elif Guneri (TUR). 

Magomedalieva won Lina Wang with split decision 4:0 and proceed to the final. Huong Ngyuen Thi (VIE) unanimously lost to Guneri. 

Russian and Turkish boxers meet in the final.  

Medals of heavyweight go to China and Kazakhstan 

First seeded Chinese Xiaoli Yang unanimously won Dina Islambekova of Kazakhstan. 

Danielle Perkins (USA) met with Katsiaryna Kavaleva (BLR) and finished the bout with RSC in the second round. 

Xiaoli Yang and Perkins fight for the title. 

The post Finalists are set at AIBA Women’s World Boxing Championships in Ulan Ude  appeared first on AIBA.

Finalists are set at AIBA Women’s World Boxing Championships in Ulan Ude 

21 nations claimed medals at AIBA World Boxing Championships in Ulan Ude 

More than 20 nations secured medals at AIBA Women’s World Boxing Championships in Ulan Ude, Russia. Top-three are Russia with 6 athletes, China with 5 and India with 4 boxers.  

Light flyweight medalists are India, Thailand, England and Russia  

The leader of the division Hyang Mi Kim (PRK) surprisingly lost her quarter-final bout to Indian Manju Rani with split decision 4:1. The 6th seeded, Rani made already two successful fights and now goes forward against Chuthamat Raksat of Thailand. The Thai had one bout more and in the previous one, she defeated unanimously Sevda Asenova from Bulgaria. 

The 4th seeded Demie Resztan (ENG) meets 2nd seeded Ekaterina Paltseva (RUS). Both had two fights before. Paltseva won unanimously against Rabab Cheddar from Morocco in the previous round. Resztan defeated Italian Roberta Bonatti with split decision 3:2.  

Flyweight medal winners are DPR Korea, Russia, India and Turkey 

Top-seeded Choi Mi Pang from DPR Korea secured a second victory and the medal for her country. She defeated Tsukimi Namiki of Japan and the next round goes to the ring against Liliya Aetbaeva (RUS). Russian lost her fight against Thi Tam Nguyen (VIE) but after the bout review jury has overturned the decision.

Indian superstar Mary Kom claimed her historical 8th medal of the World Championships and are on her way to gold. In quarter-finals, she defeated Ingrit Valencia Victoria (COL) and now meets with Turkish hope second-seeded Busenaz Cakiroglu who won Zongju Cai of China with split decision 3:2. 

Bantamweight medals go to Chinese Taipei, India, France and the USA

Hsiao-Wen Huang (TPE) had two unanimous wins on her way to the top. Her next rival is Jamuna Boro of India who defeated Ursula Gottlob (GER) with split decision 4:1. 

Third-seeded Caroline Cruveillier of France had a victory against Antonia Konstantopoulu (AUS) and goes to the ring against Mikiah Kreps (USA). The American won the bout against Dina Zholaman (KAZ) with split decision 4:1. 

Featherweight top-4 are Chinese Taipei, Russia, England and the Philippines   

In the most crowded weight class of this Championships with 36 athletes participated defending champion Yu-Ting Lin (TPE) made 3 unanimous victories in a row and now meets with Liudmila Vorontsova (RUS). The Russian won 4th seeded Jemyma Betrian with split decision 3:2.

Another semi-final pair is Karriss Artingstall (ENG) vs Nesthy Petecio (PHI). The only Philippinian who reached medals in Ulan Ude defeated Sena Irie from Japan 4:1. Artingstall won unanimously against Yodgoroy Mirzaeva (UZB). 

Lightweight prize winners are Finland, China, Brazil and the USA

Finnish star first seeded Mira Potkonen who made first RSC won of the Championships unanimously defeated Amy Sarah Broadhurst (IRL). She fights against Cong Wang (CHN) to reach the final. The Chinese unanimously won her previous fight against Namuun Monkhor (MGL). 

Brazilian Beatriz Ferreira danced after the victory against Russian Natalia Shadrina with split decision 3:2. Her next rival is Rashida Ellis from the USA who won second-seeded Sudaporn Seesondee (THA). 

Light welterweight medalists are from China, Russia, Italy and Kazakhstan

Defending champion Dan Dou from China defeated in her only bout Megan Reid (SCO) and goes to the semi-final against Ekaterina Dynnik (RUS). Third-seeded, the Russian had two victories in a row.  

Italian Angela Carini won against Ravven Brown (USA) and meets with Milana Safronova (KAZ) who celebrated a split decision victory against second-seeded Melis Yonuzova (BUL).

Welterweight medal winners are China, India, Turkey and Russia

Liu Yang from China had a tough fight with top-seeded Nien-Chin Chen (TPE) and won against her with split decision 3:2. Her next rival is third-seeded Lovlina Borgohain (IND) who defeated Karolina Koszewska from Poland 4:1. 

Busenaz Surmeneli of Turkey is on her way to success after won against Christina Desmond (IRL), but her next rival is experienced Saadat Dalgatova of Russia who defeated Oshae Jones with split decision 4:1. 

Middleweight triumph goes to Netherlands, Canada, Morocco and Wales

First-seeded Nouchka Fontijn had a unanimous victory against Lu Zheng of China and next round fights with Tammara Thibeault of Canada. 

Another semi-final pair is Khadija Mardi, the only Moroccan reached medal, against second-seeded Lauren Price (WAL). 

Light heavyweight medal deserved China, Russia, Vietnam and Turkey 

Two semi-finals pairs in light heavyweight are Lina Wang (CHN) vs Zenfira Magomedalieva (RUS) and Huong Ngyuen Thi (VIE) vs Elif Guneri (TUR). 

In the quarter-finals, Wang defended unanimously Fariza Sholtay of Kazakhstan. Magomedalieva won with abandon in the second round against Ezozakhon Melieva (UZB). 

Huong Ngyen Thi (VIE) progressed to the final defeated Krystal Graham Dixon (USA) with split decision 3:2. Guneri won Irina-Nicolette Shonberger of Germany with the same score. 

Medals of heavyweight go to China, Kazakhstan, Belarus and the USA 

First seeded Chinese Xiaoli Yang learned her first rival. Dina Islambekova of Kazakhstan won with a split decision against Flavia Severin (ITA) and became a second semi-finalist. 

Second-seeded Kristina Tkacheva from Russia lost her fight against Danielle Perkins (USA). Next fight the American meets Katsiaryna Kavaleva (BLR) who defeated Kavita Kavita from India 4:1.   

The post 21 nations claimed medals at AIBA World Boxing Championships in Ulan Ude  appeared first on AIBA.

21 nations claimed medals at AIBA World Boxing Championships in Ulan Ude 

Eight World Champions are crowned in Ekaterinburg, Russia

AIBA World Boxing Championships in Ekaterinburg, Russia is over. The eight World champions were crowned at the EXPO arena.

At the final fight of the 52 kg category Olympic champion Shakhobidin Zoirov (UZB) met second seeded Amit, the first ever Indian World championships finalist. Zoirov claimed gold medal after defeating the Indian by unanimous decision.

Olympic bronze medalist Andrei Zamkovoi from Russia met second seeded Pat McCormack from England in the 69 kg final. A doctor stop the contest due to injury of McCormack. After the two rounds Zamkovoi won with the split decision 4:0.

Three-times World champion Lazaro Alvarez Estrada (CUB) couldn’t grab his fourth title in the 57 kg category. The Cuban fought against Mirazizbek Mirzakhalilov (UZB) and lost in the final by the split decision. Mirzakhalilov holds the title.

Gleb Bakshi (RUS) hold a unanimous victory at еру 75 kg category against Eumir Marcial (PHI) by knocking him down at the second round. The Russian holds the first World championship title in his career.

Defending World champion Andy Cruz Gomez from Cuba challenged Keyshawn Davis (USA) in the category of the 63 kg. Cuban was stronger in this spectacular fight and he deserved the second World championship gold in his career.

Russian European Games champion Muslim Gadzhimagomedov (RUS) fought in 91 kg category final against Julio Cesar Castillo Torres (ECU). Gadzhimagomedov won unanimously in front of the home crowd and claimed his first major title.

Bekzad Nurdauletov (KAZ) went to the ring against Dilshodbek Ruzmetov (UZB). In the thrilling fight Nurdauletov won unanimously and claimed the first gold medal for his country on this tournament.

First seeded super heavyweight boxer Kamshybek Kunkabayev (KAZ) faced Bakhodir Jalolov from Uzbekistan. Experienced Jalolov claimed gold medal unanimously by defeating his rival from Kazakhstan. This is his first gold medal but the second one at the World championship overall: before he was a bronze medalist in Doha 2015.

The post Eight World Champions are crowned in Ekaterinburg, Russia appeared first on AIBA.

Eight World Champions are crowned in Ekaterinburg, Russia

25 nations ready to fight for AIBA World Boxing Championships medals

The 1/8 final day of AIBA World Boxing Championships determined eight best boxers out of seven weight classes. In total, 25 nations have at least one representative in the quarter-final.  Top three nations are Kazakhstan and Russia with seven boxers, Cuba and England with six athletes and Uzbekistan delegates five boxers.  

FLYWEIGHT SENSATION 

In the flyweight contest a confident performance of Galal Yafai (ENG) caused a sensation through a unanimous victory against defending World champion Yosvany Veitia (CUB). The winner meets with Billal Bennama from France who defeated Vasilii Egorov (RUS). 

Bulgarian Daniel Asenov proceeded to the quarter-finals and meets with the Olympic champion Shakhobidin Zoirov. 

Saken Bibossinov (KAZ) defeated the third seeded Yuberjen Martines Rivas from Colombia and in the next round meets with Artur Hovhannisyan (ARM). Carlo Paalam (PHI) goes to the next round to be challenged by Indian Amit. 

BANTAMWEIGHT AGENDA

Three-times World champion Lazaro Alvarez Estrada had no problem against Dorin Busca (MDA). To continue to the next round he needs to beat Russian Albert Batyrgaziev who defeated Mirko Cuello from Argentina at the previous stage. 

Tsenbaatar Erdenebat (MGL) won his fight and meets with Kurt Walker from Ireland. Mirazizbek Mirzakhalilov (UZB) progressed to the quarter-final where he has high-class opponent, second seeded Kairat Yeraliev (KAZ). Indian Singh Bisht fights against Peter McGrail (ENG).

LIGHT WELTERWEIGHT FAVOURITES 

Third seeded Hovhannes Bachkov from Armenia proceeded to the quarter-final to meet Leonel De Los Santos of Dominican Republic who previously defeated Luke McCormack (ENG).

Andy Cruz Gomez from Cuba swept a unanimously victory against Zakir Safiullin (KAZ) and meets with Youth Olympic champion Ilya Popov from Russia. 

Second seeded defending World champion Sofiane Oumiha from France celebrated a victory against Bakhodur Usmonov (TJK). In the next round he fights against Keyshawn Davis from the USA. Wanderson de Oliveira (BRA) meets with Indian Manish Kaushik. 

WELTERWEIGHT FIGHTS

Top seeded Olympic champion from Cuba Roniel Iglesias Sotolongo fights against Russian veteran, Olympic bronze medalist Andrei Zamkovoi, while Rohan Polanco (DOM) goes up the ring to fight against Ablaikhan Zhussupov (KAZ). 

Second seeded Pat McCormack from England successfully challenged Lasha Guruli (GAO) and fights against Sewonrets Okazawa (JPN). Bobo-Usmon Baturov goes next against Zeyad Eashash (JOR).  

MIDDLEWEIGHT FIRST 

The 1/8 final for the weight category 75 kg took place one day earlier. There Arlen Lopez (CUB) proceeded to the next round after defeating Euri Cedeno (DOM). Russian Gleb Bakshi won a tough fight against Michael Nevin (IRL) and in the next round meets with Cuban. 

Tursynbay Kulakhmet set to the next round winning Javier Martinez from the USA in a spectacular fight. His next rival is Arman Darchinyan from Armenia who defeated the 6th seeded Andrej Csemez (SVK). 

Brazilian Hebert Da Conceicao meets with the 4th seeded Salvatore Cavallaro. And for Seyedshahin Mousavi (IRI) the next rival is Eumir Marcial (PHI). 

LIGHT HEAVYWEIGHT STARS

Light heavyweight star Julio La Cruz faces Russian Georgii Kushitashvili who defeated strong opponent from Belarus, while Bekzad Nurdauletov (KAZ) tries to deal with Bayram Malkan from Turkey. 

Second seeded Loren Alfonso Dominguez from Azerbaijan meets Uzbek Dilshodbek Ruzmetov. Benjamin Whittaker’s (ENG) rival is Jerome Joseph-Pampellone. 

HEAVYWEIGHT BATTLES 

Cuban defending World champion Erislandi Savon beat Alexander Bwambale from Sweden and fights against Radoslav Pantaleev from Bulgaria in the quarter-finals. 

European Games champion from Russia Muslim Gadzhimagomedov won against David Nyika (NZL) and in the next round he faces the 4th seeded Cheavon Clarke (ENG).

Olympic silver medalist Vassily Levit (KAZ) defeated Marat Hryhorian of Ukraine. His next rival is Hussein Iashaish (JOR).

Second seeded Sanjar Tursunov lost to Sanjeet Sanjeet (IND) with the split decision 1:4. In the next round Indian meets Julio Cesar Castillo Torres (ECU).   

SUPER HEAVYWEIGHT AS DESSERT 

Finally, super heavyweight fights were scheduled last. First seeded Kamshybek Kunkabayev (KAZ) fights against Nelvie Tiafack from Germany. Mahammad Abdullayev from Azerbaijan’s opponent is Justis Huni from Australia. 

England Frazer Edward Clarke meets with Russian Maksim Babanin. Richard Torrez (USA) rival is Bakhodir Jalolov from Uzbekistan.

Quarter-finals are scheduled on September 18.

The post 25 nations ready to fight for AIBA World Boxing Championships medals appeared first on AIBA.

25 nations ready to fight for AIBA World Boxing Championships medals

A ring után a kutatásban is bajnok lenne

Ready to build innovative IoT solutions that rethink the FUTURE? WE CAN. Our goal is 1000 times BTC
Founded at Harvard University, Atrl is an IoT-based, contactless identification system that empowers retailers to identify and better serve their customers .Blockchain wallet,Atrl is FUTURE!!!
Join:https://t.me/atrltoken
Bitcoins,ビットコイン,暗号通貨,litecoin,bitcoin,BTC,比特币,區塊鏈,比特幣,莱特币,以太币,huobi,binance,coinbase,Bithumb,Bitfinex,ethereum,btc,arcblock,atrlcoin,bitcoin blockchain wallet,blockchain fees ,blockchain ledger,blockchain,finance,blockchain apps,how to buy bitcoins blockchain,cryptocurrency blockchain,blockchain implementation,define blockchain,ether blockchain,blockchain,nucleus,blockchain, wallet,what is blockchain,internet money,ブロックチェーン,블록 체인,비트 코인, atrltoken,blockchain info,blockchain technology,bitcoin usd blockchain,bitcoin or blockchain,startups on blockchain,Crowdfunding,IoT patented technology,ION,Nucleus’s proprietary IoT sensor,ORBIT,Blockchain information exchange,NEURON,Deep Learning Campaign platform,nCash,Utility Token,Blockchain Technology,Neural Networks,Initial Coin Offering,Loyalty points,blockchain explained,blockchain stock,blockchain wallet,blockchain,technology,blockchain bitcoin,blockchain bitcoin wallet,blockchain basics,blockchain book,blockchain bitcoin cash,blockchain buy bitcoin,blockchain banking,blockchain bootcamp,blockchain berkeley,blockchain bubble,blockchain capital,blockchain,developer jobs,blockchain d h,blockchain вход,blockchain etf,blockchain expo,blockchain education,blockchain ethereum,blockchain graphic,blockchain global limited,blockchain gambling,blockchain global merger,blockchain healthcare,blockchain hash,blockchain wallet,what is blockchain,blockchain info,blockchain technology,what is blockchain technology,blockchain explained,blockchain for dummies,ethereum blockchain,how does blockchain work,blockchain bitcoin wallet,bitcoin wallet blockchain,blockchain technologies,blockchain login,blockchain wiki,bitcoin blockchain,blockchain bitcoin,blockchain supply chain,bitcoin price,비트코인 탄생의 비밀,btc change Немного монет,блок цепи,Bloc de chaîne, BLOK), De bits de pièces de monnaie,atrl.co

Méltó környezetben ünnepeltek Junior válogatottaink!

image

A hazai ökölvívás felvirágzását várhatjuk, hiszen a Junior korcsoport (15-16 év) legeredményesebb Európa Bajnokságát tudhatja maga mögött a harcos csapat! Az EB helyezettjeivel valamint a válogatott kapitányával, Farkas Józseffel beszélgettünk a Ráday utcában ahol az ökölvívás szentélyében a Ring Presszóban látták vendégül a jövő nagy bajnokait!

 

Legendás profi és amatőr bokszolók relikviái varázsolták el a Junior válogatott tagjait, akik a keszthelyi EB és a Kazah VB között, jól megérdemelt pihenésüket töltik jelenleg. Mindenkit elvarázsol a hangulat, hiszen a Ring Presszóban, régen látott relikviák kerültek a nyilvánosság elé! Olimpiai arany érem, ökölvívó kesztyűk és ring kötél, hogy csak a gyűjtemény apraját soroljuk.

 

A beszélgetést a kapitánnyal, Farkas Józseffel kezdtük, aki miután megcsodálta a falra aggatott milliónyi fényképet el is kezdte beszámolóját!

Remek EB-t tudhatunk magunk mögött! Az eddigi legsűrűbb EB volt ez tekintve, hogy 33 ország több mint 250 versenyzője képviselte országát a rangos keszthelyi eseményen! Összesen öt darab dobogós helyet sikerült szereznünk és a második legeredményesebb csapatként zártuk az EB-t az Oroszok mögött! Külön öröm hogy itt most szó sem volt arról, hogy valakit esetleg segített a hazai pálya, hiszen néhány esetben kifejezetten nehéz sorsolása volt a srácoknak! Hatalmas csapatmunka eredménye az, hogy ilyen jól szerepelt a csapatunk, hiszen mind Csötönyi Úrtól mind pedig a nevelő egyesületektől nagyoP1000541.JPGn sok segítséget kaptunk. Az edzés munkába beleszólás volt a nevelő edzőknek, valamint az EB-n a sarokba is felkísérhették a versenyzőiket, ezért tartunk most ott ahol! Jövő héten utazunk Kazahsztánba a világbajnokságra, ahol hasonló szép eredményekkel zárhatunk! Jelenleg, a srácokkal pihenünk és nevelő jellegű foglalkozásokon veszünk részt, vízi csúszda parkot látogatunk, moziba járunk. A Rex kutyaotthon alapítvány előadást tartott a srácoknak most pedig itt vacsorázunk. A srácok itt legalább láthatják, hogy miért érdemes küzdeniük!

 

A mester után a helyezett srácokkal beszélgettünk röviden.

 

Herczeg Norbert (KSC) az 54kg-os súlycsoportban szerzett aranyérmet úgy hogy az elődöntőben az Orosz válogatott legjobbját verte 17-10-re!

Az első ellenfelem egy Dán srác volt, akit már az első menetben KO-zni tudtam. A legnehezebb ellenfelem szerintem az Orosz fiú volt bár a Török, akivel döntőztem szintén nagyon kemény fiú volt. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, remélem Kazahsztánban hasonlóan szép sikereket tudok elérni! 

Hámori Ádám 75kg (Kőszeg Fittbox) nehéz ágra került, de sikeresen hozta az EB-t.

P1000543.JPGAz első mérkőzésemen egy Orosszal kezdtem, de jól ment a boksz így egy sima mérkőzésen 10-5-ös pontozással elvertem a srácot. A második meccsem nem indult ilyen jól, az Ukrán ellenfelem az első menetben leütött és rám kellett számolni, ennek ellenére végül 16-13-ra hoztam a mérkőzést. A döntőben egy Grúzzal bunyóztam, akit végül 12-10-re tudtam megverni. – Nyilatkozta Hámori Wladimir Klitschko festményének árnyékában!

 

57kg-ban Bársony Bernárd (Zugló) akaszthatott bronzérmet a nyakába.

Egy török ellen kezdtem az EB-t, őt 13-7-re sikerült legyőznöm majd egy Grúz ellenfél következett, akit a harmadik menetben TKO-val vertem! A következő ellenfelem a későbbi bajnok Orosz versenyző volt. Nem tudtam vele mit kezdeni, egy fordított alapállású bunyós volt, hiába készültünk sokat Tatán a balkezesekre, nem feküdt ellene a bunyó 16-11-re végül kikaptam.

 

Az EB egyik legnagyobb hőse Sinkó Krisztián a 63kg-osok súlycsoportjában vitézkedett, az EB talán legnehezebb sorsolását kapta!

Kemény volt a súlycsoportom és hát nehéz ágra is kerültem, egy Litvánnal kezdtem, akit 11-4-re legyőztem, majd egy Grúz versenyző következett, szívós harcos volt, de 16-7-re hoztam a meccset. Ezek után összekerültem egy Orosz sráccal, akivel egy nagyon szoros meccset bokszoltam, amit 9-8 arányban nyertem meg. A döntőben egy Örmény sráctól végül 12-9-re kikaptam, de a vezetőbíró ott tett nekem keresztbe ahol tudott…

A legnagyobbak között a +80kg-ban Komor László (DVSC) álhatott a dobogó harmadik fokára.P1000536.JPG

Az első mérkőzésemet egy Örmény sráccal kezdtem, nagyon nehéz szoros mérkőzés volt, 9-8 arányban azonban jobbnak bizonyultam. A második meccsemen már könnyebben vertem a Litván srácot 17-5-ös arányban aztán azonban belázasodtam! A meccs napján 39.5-ös lázzal ébredtem, amit 38.2-ig sikerült levinni. Dr. Jákó Péter az EB hivatalos doktora azonban nem engedte, hogy ringbe lépjek, így nem bizonyíthattam az Orosz versenyző ellen.

 

Farkas József végül még megosztott pár gondolatot az EB-ről!

 

Nagyon jó rendezésű és nagyon rangos esemény volt, egy új pontozási rendszert is alkalmaztak itt, ami szerintem bevált! Nagyon erős már most a mezőny, a döntőben szinte kivétel nélkül két kezes srácok jutottak be, akik a mérkőzéseik folyamán váltogatták az alapállásukat. Ebben a korosztályban még sosem voltunk ilyen eredményesek, és az annak köszönhető, hogy itt most csapatmunka folyik. Külön köszönet illeti Dr. Csötönyi Sándort és Dr. Kovács Lászlót is valamint minden edző kollégát, aki segítette a srácok felkészülését!

 

Még a srácok a vacsorájukat fogyasztották, csatlakozott hozzájuk Bedák Pál is hazánk egyik kP1000532.JPGiváló profi ökölvívója!

 

Szemán József tulajdonos örömmel szemlélte a srácokat és mesélt nekik 1-1 ereklye történetéről. Különösen büszke Erdei Zsolt festményére melyet hamarosan dedikálni is fog a kétszeres világbajnok!

 

Amennyiben valaki szeretné átélni azt a légkört, amelyet a legendák kesztyűinek kisugárzása jelent vagy csak meginna, egy sört Papp László vagy Mike Tyson árnyékában mindenképpen látogasson el akár egy meccsnézésre a Ring Presszóba a Ráday utcában!

 

 

 

Elérhetőség:

Tel: 215-23-66

E-mail: ringpub@gmail.com

 

Forrás: supras