London 2012 – Káté Gyula: “Úgy döntöttem, több olimpián nem indulok”

image A 64 kilós súlycsoportban szereplő
Káté Gyula kikapott a második, szombati mérkőzésén, így nem jutott be a
legjobb nyolc közé a londoni olimpia férfi ökölvívótornáján.

    A
30 éves kispesti öklöző az egyiptomi Mohamed Eszlam magabiztos
legyőzésével jutott a nyolcaddöntőbe, s a keddi bemutatkozás után
ezúttal jóval nehezebb feladat várt rá. A negyedik kiemelt, vb-harmadik
olasz Vincenzo Mangiacapre volt az ellenfele, akit két éve, a moszkvai
Európa-bajnokságon legyőzött, ezzel együtt a kezdés előtt a mérlegük
döntetlen, azaz 1-1 volt. A helyi fogadóirodák mindegyike a riválist
tartotta esélyesebbnek a továbbjutásra, az olasz sikere mindössze 3,6
font nyereményt ígért, míg Kátéé 19-et.
    Bátran kezdett a
kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar, többször is eltalálta a 23
esztendős Mangiacaprét, a második percben azonban rászámoltak. A menet
végén az olasz vezetett 6-3-ra. A folytatásban is támadott Káté, de
riválisa is pontosan ütött, s övé lett a második három perc is (12-8). A
záró menetben a magyar mindent egy lapra feltéve rohamozott, szándéka
azonban nem vezetett eredményre, ezt a felvonást és a meccset is
Mangiacapre nyerte.
    “Pontosabb, magabiztosabb volt az ellenfél,
Gyuszi csak küszködött” – mondta az MTI-nek szűkszavúan Káté klubedzője,
Szántó Imre.
    “Úgy döntöttem, több olimpián nem indulok” – közölte a 30 éves kispesti ökölvívó.
    Káté nyolc és négy éve a 32 között búcsúzott az ötkarikás boksztornán, most a legjobb 16 jelentette a végállomást.
     Eredmény:
    férfi 64 kg, a 8 közé jutásért:
    ——————————-
Vincenzo Mangiacapre (olasz)-Káté Gyula 20-14

    A
magyar ökölvívók közül a 75 kg-os Harcsa Zoltán jelenleg a legjobb
nyolc között jár, s hétfőn az éremért mérkőzik majd a brazil Florentino
Falcaóval, Varga Miklós pedig kiesett a 60 kg-osok múlt vasárnapi első
fordulójában.

Káté Gyula - ökölvívás

Fotó: MTI – Illyés Tibor

London 2012 – Judo: dobogósok, éremtáblázat, magyarok helyzései

image A cselgáncs dobogósai és magyar helyzései a londoni olimpián:

    férfiak:
    ——–
    60 kg, olimpiai bajnok:
   Arszen Galsztyan (Oroszország)
2. Hiraoka Hiroaki (Japán)
3. Felipe Kitadai (Brazília) és Risod Szobirov (Üzbegisztán)

    66 kg, olimpiai bajnok:
   Lasa Savdatuasvili (Grúzia)
2. UNGVÁRI MIKLÓS
3. Ebinuma Maszasi (Japán) és Cso Dzsun Ho (Koreai Köztársaság)

    73 kg, olimpiai bajnok:
   Manszur Iszajev (Oroszország)  
2. Nakaja Riki (Japán)  
3. Ugo Legrand (Franciaország) és Nyam-Ochir Sainjargal (Mongólia)

    81 kg, olimpiai bajnok:
   Kim Jae Bum (Koreai Köztársaság)
2. Ole Bischof (Németország)
3. Ivan Nyifontov (Oroszország) és Antoine Valois-Fortier (Kanada)
…CSOKNYAI LÁSZLÓ helyezetlen
    
    90 kg, olimpiai bajnok:
   Szong Dae Nam (Koreai Köztársaság)
2. Asley Gonzalez (Kuba)
3. Iliasz Iliadisz (Görögország) és Maszasi Nisijama (Japán)
…MADARÁSZ TAMÁS helyezetlen

    100 kg, olimpiai bajnok:
   Tagir Hajbulajev (Oroszország)
2. Naidan Tuvshinbayar (Mongólia)
3. Dimitri Peters (Németország) és Henk Grol (Hollandia)
    
    +100 kg, olimpiai bajnok:
   Teddy Riner (Franciaország)
2. Alekszandr Mihajlin (Oroszország)
3. Andeas Tölzer (Németország) és Rafael Silva (Brazília)
…7. BOR BARNA

    nők:
    —-
    48 kg, olimpiai bajnok:
   Sarah Menezes (Brazília)
2. Alina Dumitru (Románia)
3. CSERNOVICZKI ÉVA és Charline van Snick (Belgium)

    52 kg, olimpiai bajnok:
    Am Kum E (Koreai NDK)
2. Yanet Bermoy (Kuba)
3. Priscilla Gneto (Franciaország) és Rosalba Forciniti (Olaszország)

    57 kg, olimpiai bajnok:
   Macumoto Kaori (Japán)  
2. Corina Caprioriu (Románia)  
3. Marti Malloy (Egyesült Államok) és Automne Pavia (Franciaország)  
5. KARAKAS HEDVIG
    
    63 kg, olimpiai bajnok:
   Urska Zolnir (Szlovénia)
2. Li Li-hszü (Lili Xu, Kína)
3. Gevrise Emane (Franciaország) és Josie Ueno (Japán)
    
    70 kg, olimpiai bajnok:
   Lucie Decosse (Franciaország)
2. Kerstin Thiele (Németország)
3. Yuri Alvear (Kolumbia) és Edith Bosch (Hollandia)
…MÉSZÁROS ANETT helyezetlen
    
    78 kg, olimpiai bajnok:
   Kayla Harrison (Egyesült Államok)
2. Gemma Gibbons (Nagy-Britannia)
3. Mayra Aguiar (Brazília) és Audrey Tcheumeo (Franciaország)
5. JOÓ ABIGÉL
    
    +78 kg, olimpiai bajnok:
   Idalys Ortiz (Kuba)
2. Szugimoto Mika (Japán)
3. Tung Ven (Tong Wen, Kína) és Karina Bryant (Nagy-Britannia)

    A cselgáncs éremtáblázata a londoni olimpián:
                           arany   ezüst   bronz
Oroszország             3    1    1
Franciaország             2    –    5
Koreai Köztársaság        2    –    1
Japán                1    3    3
Kuba                     1    2    –
Brazília                 1    –    3
Egyesült Államok        1    –    1
Grúzia                 1    –    –
Koreai NDK            1    –    –
Szlovénia                 1    –    –
Németország             –    2    2
Románia                 –    2    –
MAGYARORSZÁG           –    1    1
Kína                     –    1    1
Nagy-Britannia             –    1    1
Mongólia                 –    1    1
Hollandia                 –    –    2
Görögország             –    –    1
Üzbegisztán             –    –    1
Belgium                 –    –    1
Kolumbia                 –    –    1
Olaszország             –    –    1
Kanada                 –    –    1

sma \ sgr

London 2012 – Francia és kubai arany a dzsúdósoknál

image Férfi +100 kg-ban az ötszörös
világbajnok francia Teddy Riner, női +78 kg-ban pedig a kubai Idalys
Ortiz győzött a londoni olimpia cselgáncstornájának pénteki zárónapján.

    Eredmények:
    férfiak:
    +100 kg, olimpiai bajnok:
    ———————–
   Teddy Riner (Franciaország)
2. Alekszandr Mihajlin (Oroszország)
3. Andeas Tölzer (Németország) és Rafael Silva (Brazília)
…7. BOR BARNA
    
    nők:
    +78 kg, olimpiai bajnok:
    ———————–
   Idalys Ortiz (Kuba)
2. Szugimoto Mika (Japán)
3. Tung Ven (Tong Wen, Kína) és Karina Bryant (Nagy-Britannia)

London 2012 – Judo: Bor Barna hetedik

image Bor Barna bírói döntéssel kikapott a
vigaszágon, így hetedik lett a londoni olimpia cselgáncstornájának +100
kg-os kategóriájában.

    A
tavalyi nyílt világbajnokságon ezüstérmes, az elmúlt három
Európa-bajnokságon egyformán második dzsúdós a brazil Rafael Silvával
szemben maradt alul, miután sem a rendes mérkőzésidő, sem a hosszabbítás
nem hozott értékelhető akciót, és a bírók ellenfelét látták jobbnak.

London 2012 – Judo: Bor Barna negyeddöntős

image Bor Barna második mérkőzésén
ipponnal győzött, így bejutott a negyeddöntőbe a londoni olimpia
cselgáncstornájának +100 kg-os kategóriájában.

    A
paksi dzsúdósnak a marokkói el-Mehdi Malki próbálta útját állni a
második fordulóban, és Bor sokáig nem is bírt Afrika bajnokával, két
perccel a vége előtt azonban egy gyönyörű válldobással véget vetett az
összecsapásnak.
    A 32 között a holland Luuk Verbij ellen győztes magyar újabb sikerével már biztosan helyezett lesz élete második olimpiáján.

London 2012 – Hazaküldték a csaló bírót

image Hatszor került padlóra, mégis
győztesnek hozták ki az azeri Magomed Abdulhamidovot a londoni olimpia
ökölvívótornáján a nehézsúlyban. A japánok óvtak, a nemzetközi szövetség
(AIBA) pedig megváltoztatta a mérkőzés eredményét, így a ringben
egyértelműen jobb Simicu Szatosi folytathatja szereplését.

    A
japánok azért tiltakoztak, mert a türkmén mérkőzésvezető egyszer sem
számolt rá a hatszor is földre került azeri öklözőre a harmadik
menetben. A felvételek elemzése után az AIBA megállapította, hogy az
utolsó három alkalommal rá kellett volna számolni Abdulhamidovra.
    Az
AIBA fegyelmi vizsgálatot indított, amely megállapította a
mérkőzésvezető felelősségét, így Isanguli Meretnyazovot hazaküldték a
játékokról.

Harcsa Zoltán: “Megérdemeltem a sikert, rendesen megjött az étvágyam”

image Egészen sima pontozásos győzelemmel folytatta menetelését a
londoni olimpián a magyar ökölvívó válogatott 75 kilós reménysége, Harcsa
Zoltán. A 19 éves bokszoló mindhárom menetet simán megnyerte a namíbiai
Mujandjae Kasutóval szemben, és fölényes, 16:7 arányú pontozásos győzelmet
aratott.

Harcsa ezzel már negyeddöntős, és ez a sikere azt jelentette, hogy
augusztus 6-án, hétfőn az esti programban már éremért csap össze a brazil
Falcao Florentinoval. Szombaton, a délutáni programban – magyar idő szerint 16.45-kor
– Káté Gyula a nyolcaddöntőben a verseny 3. kiemeltje, az olasz Vincenzo
Mangiacapre ellen bokszol.

 

Élete első felnőtt olimpiáján szereplő Harcsa Zoltán (75 kg) már az első
meccsén – a venezuelai Jose Alexander
Espinosa Mena ellen –
bebizonyította, igencsak jó formában érkezett meg
Londonba. Nos, ifjúsági olimpiai
bronzérmesünk fiatal kora ellenére
rendkívül érett bunyót bemutatva jutott
be a legjobb 16 közé, ahol a
negyeddöntőért a Mujandjae Kasuto (Namíbia) ellen lépett szorítóba.
Harcsa
végig fölényben bokszolt, a pontozóknál megnyerte mindhárom menetet – 4:2, 4:1,
8:4 –, és rendkívül okosan és taktikusan, és ami a leglényegesebb, eredményesen
bunyózott, és a végén senkit sem lepett meg a sima, 16:7 arányú pontozásos
győzelme.

„Kifejezetten élveztem a bokszot, úgy érzem, végig uraltam a
három menetet. A harmadikban viszont tudatosan átadtam a kezdeményezést, és az
utolsó percben újabb találatokkal biztosítottam be a szerintem megérdemelt
győzelmemet. Rendesen megjött az étvágyam, és nem elégszem meg azzal, hogy már
pontszerző vagyok. Florentinoval még sosem bunyóztam, de abszolút nem tartok
tőle. Egészséges önbizalommal várom a hétfő esti összecsapásunkat, és titokban
reménykedem abban, hogy valóra válthatom az érmes álmaimat”

– jelentette ki Harcsa Zoltán a
meccset követően. A kispesti öklöző ezzel már bejutott a legjobb 8 közé, és legközelebb, már éremért, augusztus 6-án, hétfőn, az esti programban lép
szorítóba egy újabb dél-amerikai, a
brazil Falcao Florentino ellen
, aki az azeri Szultan Migitinov ellen nyert
24:11-es pontozással.

 Legközelebb szombaton, a délutáni programban lép kötelek
közé magyar ökölvívó: Káté Gyula (64 kg) a verseny 3. kiemeltje, az olasz
Vincenzo Mangiacapre ellen bokszol a legjobb nyolc közé jutásért.

London 2012 – Cameron és Putyin a cselgáncstornán

image David Cameron brit kormányfő és
Vlagyimir Putyin orosz elnök is megtekintette csütörtökön a londoni
olimpia cselgáncstornájának helyosztóit a ExCel központban.

    Putyin
érkezésére számítani lehetett, hiszen maga is dzsúdózik, a Nemzetközi
Cselgáncs Szövetség (IJF) tiszteletbeli elnöke, aki rendszeresen
megtekinti a sportág világversenyeit. Ott volt a 2010-es bécsi Eb-n is,
amikor Joó Abigél aranyérmet nyert. A 78 kg-os magyar versenyzőnek
ezúttal nem hozott szerencsét Putyin, mivel sérülten kikapott a
bronzmérkőzésen.
    A két politikus látogatása előtt hirtelen
megduplázódott a biztonsági személyzet minden be- és kijáratnál, illetve
a tribünök előtt öltönyös testőrök jelentek meg, ettől eltekintve a
szervezők igyekeztek diszkréten megoldani érkezésüket.
    A 100
kg-os férfiak küzdelmeiben Putyin Tagir Hajbulajevnek, Cameron pedig a
78 kg-os nőknél Gemma Gibbonsnak szurkolhatott. Előbbi örülhetett
jobban, Hajbulajev ipponnal nyert a döntőben, s boldogan kiintett az
ingujjra vetkőzve tapsoló Putyinnak.
    Gibbons a fináléban attól
az amerikai Kayla Harrisontól kapott ki, aki ellen Joó Abigél nyerésre
állt, amikor megsérült a negyeddöntőben.

London 2012 – Harcsa Zoltán negyeddöntős

image Harcsa Zoltán bejutott a
negyeddöntőbe a londoni olimpiai férfi ökölvívótornájának 75 kg-os
súlycsoportjában, miután csütörtökön fölényes pontozással legyőzte a
namíbiai Mujandje Kasutót.

    Szántó Imre 19 éves tanítványa az előzetes esélyeknek megfelelően az első menettől vezetett, s végül 16-7-re nyert.
    Az első olimpiáján szereplő Harcsa ezzel egy győzelemre került az éremszerzéstől.

London 2012 – Joó Abigél maga dönt a folytatásról

image Sérülése után Joó Abigél (78 kg)
maga dönt arról, hogy tatamira lép-e a vigaszágon a londoni olimpia
cselgáncstornáján.

    Pánczél
Gábor, a kétszeres Európa-bajnok dzsúdós edzője elmondta, hogy a
versenyzőnél porcleválást állapítottak meg. Egyelőre jegelik a térdét,
még nem dőlt el, vállalja-e a folytatást.
    Joó a negyeddöntőben
győzelemre állt az amerikai Kayla Harrison ellen, amikor megsérült a
jobb térde, alig tudott lépni. Ellenfele ezt kihasználva nyert ellene.
Joó a vereséggel a vigaszágra került, ahol a bronzérmet is
megszerezheti, ehhez két mérkőzést kellene nyernie. Legrosszabb esetben a
hetedik helyen végez.