Mi vagyunk – elindult a Magyarock

A 2020-as tokiói olimpia eredetileg tervezett megnyitójának napján, július 24-én elindult a Magyar Olimpiai Csapat új szurkolói márkájának kampánya. A Magyarockat a Kincsem Parkban Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára mutatta be a sajtó képviselőinek. Az új brand szlogenje: Mi vagyunk. A rendhagyó, piknik-jellegű sajtóeseményt Kulcsár Krisztián nyitotta meg. A MOB elnöke köszöntőjében emlékeztetett, […]

Hazautazás előtt

Végéhez ért a két hetes kazahsztáni edzőtábor a férfi ökölvívó válogatott számára. 10 magyar versenyző és 3 edző utazott az AIBA Boxing Academyre, ahol kazah, kubai és japán sportolókkal készülhettek. A 81 kg-os Lukácsy Bence nem csak a kazah edzőtáborban szerzett tapasztalatokat tartja fontosnak. „Összességében azt kell mondjam, hogy jól sikerült a tábor nekem és […]

Az év legjobbjai

A Magyar Ökölvívó Szakszövetségben is megválasztották az év legjobb női és férfi versenyzőjét. A hölgyeknél az egri Oláh Eszterre, míg a férfiaknál a kőszegi Hámori Ádámra esett a választás. Nézzük milyen volt 2019 Oláh Eszter számára. Kérdés: Milyen versenyeid voltak idén? Oláh Eszter: Az év első felében első sorban nemzetközi mérkőzéseim voltak, hazai versenyzővel először májusban […]

10 női súlycsoport

A Papp László Női és Férfi Ökölvívó Országos Bajnokságon 10 női és 8 férfi súlycsoportban rendeztek döntőket december 6-án a Körcsarnokban. A női bajnokok így nyilatkoztak a mérkőzés után. 48 kg-ban Herczeg Virág Pongor Zitával küzdött a bajnoki címért. A mérkőzés az első menetben véget is ért. A bajnok Herczeg Virág lett: „Nagyon sokat edzettünk. […]

Finalists are set at AIBA Women’s World Boxing Championships in Ulan Ude 

All the finalists are set at AIBA Women’s World Boxing Championships in Ulan Ude, Russia.  India and Russia fight for gold in the light flyweight   Indian hope Manju Rani fought against Chuthamat Raksat of Thailand in semi-finals. She won with split decision 4:1. The 4th seeded Demie Resztan (ENG) met 2nd seeded Ekaterina Paltseva (RUS). […]

21 nations claimed medals at AIBA World Boxing Championships in Ulan Ude 

More than 20 nations secured medals at AIBA Women’s World Boxing Championships in Ulan Ude, Russia. Top-three are Russia with 6 athletes, China with 5 and India with 4 boxers.   Light flyweight medalists are India, Thailand, England and Russia   The leader of the division Hyang Mi Kim (PRK) surprisingly lost her quarter-final bout to Indian […]

Felnőtt magyar ökölvívó bajnokság először a Madárfészek Akadémián

A kedden kezdődő Papp László felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokságot az újpesti Madárfészek Akadémia központjában, a Halassy Olivér Sportcsarnokban rendezik meg. A magyar szövetség hétfői sajtótájékoztatóján Balzsay Károly szövetségi kapitány jelezte, hogy 57 klub 145 bokszolója nevezett, de hozzá tette, hogy a végső indulói létszám különböző okok miatt várhatólag ennél szerényebb lesz. Az OB négy […]