London 2012 – Joó Abigél negyeddöntős

image Joó Abigél villámgyors
győzelemmel mutatkozott be csütörtökön a londoni olimpián: sikerével a
legjobb nyolc közé jutott a női cselgáncsozók 78 kg-os kategóriájában.

    A
kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdós a gaboni Audrey Kolumba ellen
lépett tatamira, s mindössze 38 mp-re volt szüksége ahhoz, hogy ippont
érő akciót hajtson végre riválisán, és ezzel bekerüljön a negyeddöntőbe.

London 2012 – Dél-koreai és szlovén arany a dzsúdósoknál

image Férfi 81 kg-ban a dél-koreai Kim Jae
Bum, női 63 kg-ban pedig a szlovén Urska Zolnir győzött a londoni
olimpia cselgáncstornájának keddi versenynapján.

    Eredmények:
    férfiak:
    81 kg, olimpiai bajnok:
    ———————–
   Kim Jae Bum (Koreai Köztársaság)
2. Ole Bischof (Németország)
3. Ivan Nyifontov (Oroszország) és Antoine Valois-Fortier (Kanada)
…CSOKNYAI LÁSZLÓ helyezetlen
        
    nők:
    63 kg, olimpiai bajnok:
    ———————–
   Urska Zolnir (Szlovénia)
2. Li Li-hszü (Lili Xu, Kína)
3. Gevrise Emane (Franciaország) és Josie Ueno (Japán)

London 2012 – Káté Gyula nyolcaddöntős

image A 64 kg-ban szereplő Káté Gyula kedden
legyőzte egyiptomi riválisát, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a londoni
olimpia férfi ökölvívótornáján.

    Szántó
Imre kétszeres világbajnoki bronz és Európa-bajnoki ezüst-, illetve
bronzérmes tanítványa Eszlam Mohamed ellen mutatkozott be a brit
fővárosban, és az egy ponttal elveszített első menet után fordított,
összességében pedig biztosan, 16-10-re nyert.
    Az élete harmadik
olimpiáján első győzelmét arató kispesti öklözőre az olasz Vincenzo
Mangiacapre vár a 16 között. Az olaszt Káté a 2010-es moszkvai Eb-n
legyőzte, egyszer ugyanakkor ki is kapott tőle.

London 2012 – Karakas Hedvig bronzmérkőzést vívhat!

image

Az 57 kg-os Karakas Hedvig nyert a vigaszágon, így a bronzéremért küzdhet hétfőn a londoni olimpia cselgáncstornáján.

    A 2009-ben vb-bronzérmes újpesti dzsúdós hosszabbítás után, jukóval verte az Eb-harmadik orosz Irina Zablugyinát.
    Karakas a harmadik helyért a japán Macumoto Kaorival vagy a francia Automne Paviával száll szembe.

London 2012 – Karakas Hedviget a bírók győzték le, folytatás a vigaszágon

image Az 57 kg-os Karakas Hedvig bírói
döntéssel kikapott a negyeddöntőben hétfőn a londoni olimpia
cselgáncstornáján, így a vigaszágon folytathatja.

    A
22 éves, 2009-ben vb-bronzérmes újpesti dzsúdós azzal az Európa-bajnok,
vb-bronzérmes román Corina Caprioriuval mérkőzött, aki kettejük
párharcában 2-1-re vezetett. Legutóbbi meccsüket azonban Karakas nyerte.
    A
negyeddöntőben felváltva próbált dobást indítani mindkét versenyző, de
nem bírtak egymással, így érvényes akció – és intés – nélkül telt el az
öt perc. A háromperces, első értékelt akcióig tartó hosszabbításban sem
változott az összecsapás képe, Karakasnak és ellenfelének is akadt
ígéretes dobásindítása, de mindegyik kísérlet sikertelenül zárult. A
találkozó így bírói döntéssel ért véget, s a bírók 2-1 arányban a román
cselgáncsozót látták jobbnak.
    “Nem szoktam a bírói döntéseket
kritizálni, ha így döntöttek, a szívük joga” – nyilatkozott Karakas. –
“Nehéz volt a román lány ellen dzsúdózni, mert alacsonyabb nálam, s
ezért nagyon mélyen dolgozik, jól össze tud zárni.”
    Illés Miklós, Karakas edzője szerint a bírók akár dönthettek volna fordítva is:
    “Ha
Hédit hozzák ki győztesnek, akkor sem érhette volna szó a ház elejét.
Az aktuális Európa-bajnok ellen egy kis plusz hiányzott a győzelemhez,
nyilván a sérülés is zavarta, de nem akarjuk erre fogni. Ezt a meccset
most elfelejtjük, s megyünk tovább a vigaszágra.”
    A vigaszágon
Karakas az Eb-harmadik orosz Irina Zablugyinával találkozik, aki 4-2-re
vezet kettejük különpárharcában. Ha a magyar nyer, akkor a bronzéremért
küzdhet, ha kikap, akkor hetedikként végez.

London 2012 – Karakas negyeddöntős

image Karakas Hedvig második meccsét is
megnyerte, így negyeddöntőbe jutott a cselgáncstorna női 57 kg-os
súlycsoportjában a londoni olimpia hétfői versenynapján.

    A
22 éves, 2009-ben vb-bronzérmes dzsúdós a 16 között a vb-ezüstérmes
brazil Rafaela Silva ellen lépett tatamira, akit szabálytalan technika
miatt leléptettek. A dél-amerikai rivális lábra fogott egyik akciója
során, ezért büntették meg.

London 2012 – Karakas Hedvig nyolcaddöntős

image Karakas Hedvig másodpercekkel a vége
előtt elért ipponnal győzött első meccsén, s ezzel bejutott a női
cselgáncsozók 57 kg-os súlycsoportjának nyolcaddöntőjébe a londoni
olimpia hétfői versenynapján.

    A
magyar dzsúdós az utolsó perc elején hátrányba került a spanyol
Concepcion Bellorin jukót érő akciója után, ám 12 mp-cel a vége előtt
egy gyönyörű dobással a maga javára fordította az összecsapást.

Varga Miklós nem bírt litván ellenfelével

image Sajnos már a londoni olimpia második napján elbúcsúzott a
további küzdelmektől a világbajnoki negyeddöntős Varga Miklós (60 kg). A
hajdúsámsoni ökölvívót a litván Evaldas Petrauskas verte 20:12-es pontozással,
így a 24 éves bunyós nem került be a nyolcaddöntőbe. A meccs meglehetősen
egysíkú volt, és a második és harmadik menetben számolni kellett Vargára.

Legközelebb július 31-én, a kedd délutáni programban szoríthatunk magyar
bokszolóért, amikor Káté Gyula lép majd ringbe az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed
ellen.

 

A szép győzelemmel bemutatkozó Harcsa Zoltán (75 kg) után kellő
motiváltsággal lépett vasárnap este ringbe világbajnoki negyeddöntősünk Varga
Miklós (60 kg).
Noha a hajdúsámsoni bokszoló alaposan belehúzott a
sorsolásnál, ugyanis az ellen a litván
Evaldas Petrauskas ellen
kellett bemutatkozó meccsét megvívnia, aki többek
között megnyerte a tavaszi, Trabzonban rendezett kvalifikációs tornát, valamint
az ifjúsági olimpiát. Sajnos a magyar
bunyós
nem tudta a saját bokszát nyújtani, és valamennyi menetet elveszítette az állandóan előre jövő, verekedő
stílusú ellenfele ellen. A mérkőzés bírája a
második és harmadik menetben számolt is Vargára, aki 20:12 arányban
– 4:6,
4:6, 4:8 – kikapott Petrauskastól,
így már az első fordulóban búcsúzni kényszerült.

 Már csak egy magyar bemutatkozása van
hátra: július 31-én, kedden 17 órától kezd
Káté Gyula (64 kg), akinek
ellenfele az
egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed
lesz.

 

London 2012 – Varga Miklós kiesett

image Varga Miklós vasárnap pontozásos
vereséget szenvedett a 60 kg-osok első fordulójában, így kiesett a
londoni olimpia férfi ökölvívótornáján.

    A
hajdúsámsoni, világbajnoki negyeddöntős bokszoló nem tudott mit kezdeni
az ifjúsági olimpiai bajnok litván Evaldas Petrauskas rámenős,
agresszív stílusával, s 20-12-es vereséget szenvedett tőle.
    Eredmény:
    férfi 60 kg, a legjobb 32 között:
Evaldas Petrauskas (litván)-Varga Miklós 20-12
    A
háromfős magyar bokszcsapatból szombaton Harcsa Zoltán (75 kg) sikerrel
vette a nyitókört, míg Káté Gyula (64 kg) kedden lép majd először
ringbe.