Római Ruben visszavágott az Énekes emlékversenyen elszenvedett vereségért a Junior-és Ifjúsági Ob harmadik napján

Újabb 45 mérkőzéssel
folytatódott az ifjúsági és junior országos bajnokság Debrecenben, a harmadik
versenynap rengeteg izgalmat tartogatott. A győztesek a döntőbe masíroztak, a
klasszisaink közül többen ezt döntő fölénnyel érték el, míg mások ezt szorosabb
mérkőzéseken harcolták ki. Római Ruben meglepetésre legyőzte Varga Enrikót az
ifjúságiak elődöntőjében, míg Szőllősy Áron, Dévényi Izabel, Oláh Levente és a
Búza testvérek folytatták kiváló szereplésüket Debrecenben.

A harmadik versenynapon mind
a két korosztály legjobbjai a kötelek közé léptek, és annak ellenére, hogy több
összecsapás idő előtt dőlt el, remek küzdelmeket láthatott a szakma. A több
versenyzőt felvonultató klubok mellett számos kisebb egyesület ökölvívója is
győztesként hagyhatta el a szorítót a harmadik versenynapon.

A junior országos
bajnokságon a 2004-2005-ben született versenyzők indulhatnak, és a versenyük
egyben válogató a november végén, valamint december elején sorra kerülő szófiai
junior Európa-bajnokság előtt. Az ifjúsági országos bajnokságon a 2002-2003-ban
született ökölvívók vehetnek részt, és ők is a korosztályuk novemberi montenegrói
Európa-bajnokságára készülnek.

Összesen 212 ökölvívó volt
jelen az első nap előtt a mérlegelésnél, és vesz részt a két korosztály közös
országos bajnokságán a Hajdúság fővárosában, Debrecenben. A juniorok
küzdelmeiben 128-an, az ifjúságiak között 84-en szerepelnek az országos
bajnokságon. A lányokat 62-en képviselik a két korosztály versenyén, amely idén
az első országos bajnokság az Ostrom Kupát, és a kisebb eseményeket követően.

A
nap összecsapása

Az Egri Sportiskola
tehetsége Szőllősy Áron két junior Európa-bajnokságon szerepelt az elmúlt
években, és jelentős nemzetközi rutinra is szert tett. A 17 esztendős versenyző
első évét tölti az ifjúságiak mezőnyében, de technikai tudása már az országos
bajnokság előtt a fő esélyesek közé emelte. Szőllősy a nyíregyháziak
tehetségével, a sokat fejlődő Petrimán Patrikkal találkozott a kisváltósúly
(64kg) elődöntőjében. Az egri versenyző tudása legjavát nyújtotta a legjobb
négy között, és taktikai érettsége győzelmet hozott a számára, így Horváth
Krisztián ellen meccselhet az aranyéremért.

A
nap meglepetése

Római Ruben az Utánpótlás
Olimpián már győzött 2018-ban, de nem ő volt a favorit a KSI versenyzője, Varga
Enrikó ellen. Az idei Énekes István ifjúsági emlékverseny döntőjében már
összecsaptak, amelyet akkor Varga nyert meg 4:1-es pontozással. Római alaposan
felkészült az ifjúsági magyar bajnokságra, és revánsot vett az idén februárban
elszenvedett vereségért. Ezúttal Római taktikai akarata érvényesült, és 3:2-re
felülmúlta a KSI versenyzőjét, így ő kerülhet szembe a döntőben a pécsiek 17
éves tehetségével, a kétszeres junior Eb-bronzérmes Samu Ferenccel.

A
nap összefoglalója

A Kőbánya kiemelkedő junior
női versenyzője, Kovács Laura Fanni a 2019-es korosztályos Európa-bajnokságon
bronzérmes volt elsőévesként. A 2019-es junior Eb-bronzot követően három
súlycsoportot lépett feljebb, sokat erősödött az immáron 16 esztendős ökölvívó,
és igazi dominanciát mutatott be Bognár Dzsenifer ellen. Kovács elsöprő
lendülete gyors technikai döntő fölényes sikert eredményezett, és várhatja a
Márton Eszter elleni döntőt, amely a női junior mezőny legjobban várt csatája.

Dévényi Izabel serdülő
Európa-bajnoki címe mellett minden ellenfelét legyőzte 2019-ben, a teljes orosz
élvonalat is maga mögé utasítva. Ilyen előjeleket követően természetesen a 15
esztendős versenyző a junior harmatsúly (54kg) magasan legtapasztaltabb bokszolója,
és ennek megfelelően egyhangú pontozással múlta felül a Vasas ökölvívóját,
Horváth Laurát. Dévényi a döntőben Bagi Bernadett ellen küzd meg az
aranyéremért, és abszolút favoritja annak az összecsapásnak is.

A tatabányai Oláh Levente az
elmúlt két esztendőben sorra járta az eseményeket, és lépésről lépésre
fejlődött a boksztudása, de arra azért kevesen számítottak, hogy Cservák Zoltán
ellen ennyire magabiztos győzelmet arat. Ellenfele szerepelt tavaly a junior
Európa-bajnokságon Romániában, de nem tudta megállítani Oláh rohamait
Debrecenben. A tatabányai bokszoló döntő fölénnyel győzte le Cservákot, a
döntőben Petrovics Krisztofer ellen mutathatja meg tudását.

A junior fiúk versenyében a kőszegi testvérpár mindkét tagja hozta a hagyományosan kiemelkedő formáját. Előbb Buza Rafael sokkolta Sámuel Martint a könnyűsúlyúak (60kg) között, ellenfele ringsarka már az első menetben feladta a küzdelmet. Rafaelt követően testvére, Rómeó is könnyed győzelemmel melegített a döntőre, Mocsár Renátó nem volt vele egy súlycsoportban, és feladta a kilátástalan küzdelmet.

Provics Gergő meglepetésre legyőzte a rutinos Kozák Renátót az Ifjúsági és junior országos bajnokság első napján

Negyvenkét összecsapással
kezdődött az első versenynap az ifjúsági és junior országos bajnokságon
Debrecenben. A súlycsoportok esélyesei közül többen döntő fölénnyel győzték le
riválisaikat az első napon. A 15 éves Tóth Adrián szoros összecsapásban nyert a
juniorok között, míg a kick-boxból visszatérő Provics Gergő meglepetésre
legyőzte a rutinos Kozák Renátót az ifjúságiak napi legjobb meccsén.

A junior országos
bajnokságon a 2004-2005-ben született versenyzők indulhatnak, és a versenyük
egyben válogató a november végén, valamint december elején sorra kerülő szófiai
junior Európa-bajnokság előtt. Az ifjúsági országos bajnokságon a 2002-2003-ban
született ökölvívók vehetnek részt, és ők is a korosztályuk novemberi
Európa-bajnokságára készülnek.

Összesen 212 ökölvívó volt
jelen a mérlegelésnél, és vesz részt a két korosztály közös országos
bajnokságán a Hajdúságban. A juniorok küzdelmeiben 128-an, az ifjúságiak között
84-en szerepelnek az országos bajnokságon. A lányokat 62-en képviselik a két
korosztály versenyén, amely idén az első országos bajnokság.

A
nap összecsapása

Tóth Adrián két évvel
ezelőtt a serdülők között remek eredményeket ért el, Szlovákiában is szerepelt
nemzetközi eseményen, majd az országos bajnokságon bronzérmet szerzett.
2019-ben serdőlő magyar bajnoki címet szerzett, idén január elsejét követően
pedig már a junior korcsoportban szerepelhet. Az 54 kilóból, a 65 kilóba lépett
fel a serdülők között, míg idén már a középsúlyban (75kg) szerepel. A 15 éves
fehérvári versenyző a kecskeméti Bobán Rikárdó személyében méltó ellenfelére
talált már a súlycsoport negyeddöntőjében. Tóth technikailag nagyobb tudása
végül érvényesült a junior Ob-bronzérmes Bobán ellen, aki szintén szép jövő
előtt áll sportágunkban. Megosztott pontozással Tóth jutott be a legjobb négy
közé Debrecenben, és túlélte az első nehéz összecsapást.

A
nap meglepetése

Kozák Renátó már két
serdülő-, és egy junior Európa-bajnokságon is képviselte a magyar válogatottat,
négy éve rendszeres résztvevője minden hazai és nemzetközi eseménynek. A
tavalyi ifjúsági magyar bajnokságon bronzérmet szerzett elsőévesként a Vasas
ökölvívója, és az előzményeket követően az arany egyik esélyese volt
Debrecenben. A Papp Lászó Akadémia versenyzője Provics Gergő ökölvívásban
messze nem rendelkezik ilyen eredménysorral. Kick-boxból váltott ökölvívásra,
és nagy meglepetésre megosztott pontozással legyőzte a rutinos Kozák Renátót.

A
nap összefoglalója

A nyíregyházi Petrimán Milán
a légsúlyban (50kg) szerepelt a 2019-es junior Európa-bajnokságon, másfél év
elteltével már a kisváltósúlyban (63kg) bokszol. Petrimán csak decemberben
tölti be a 16. életévét, de rutinos magabiztossággal múlta felül Antal Lászlót
az első versenynapon. A junior váltósúly (66kg) esélyesei, a KSI-s Dömény
Martin, Oláh Vadász Zoltán, és Gémes Levente is győzelemmel nyitott Debrecenben.

Az ifjúsági váltósúly (69kg)
bajnoki címvédője Nagy Wilson már szerepet kapott a magyar csapatban a tavalyi
szófiai ifjúsági Európa-bajnokságon is. Az Újpest 18 éves tehetsége azóta
rengeteget fejlődött, és gyors győzelmet aratott az Edőcs István Ökölvívó
Sportegyesületet képviselő Kovács Zoltán ellen. A mérkőzésvezető gyorsan döntő
fölényt (RSC) hirdetett kettejük összecsapásán.

A 2019-es junior
Európa-bajnokságon szereplő Rózsavölgyi Márk esélyeshez méltóan győzte le az
egri Bubulyka Zsoltot, ellenfele edzője a második menetben feladta a küzdelmet.
A súlycsoport másik esélyese, a debreceni Bernáth László döntő fölénnyel győzte
le a Mega Tech Thai Boksz Sportegyesületet képviselő Tóbiás Dávidot. Az
ifjúságiak között az egri Szőllősy Áron (64kg), valamint az érdi Szigetvári
Bendegúz (75kg) is magabiztos boksszal kezdte a szereplését Debrecenben.

Magyarok az olimpiákon – Kocsis Antal szerezte ökölvívásunk első olimpiai aranyérmét az 1928-as amszterdami játékokon

Magyarország az 1924-es
nyári olimpián mutatkozott be ökölvívásban, de nem kellett sokat várni a
sportág első ötkarikás érmére. A magyar ökölvívás első olimpiai érméje rögtön a
legfényesebb, egy arany lett, amelyet Kocsis Antal gyűjtött be a légsúlyúak
mezőnyében az 1928-es amszterdami olimpián.

Összesen 144 fő
képviseltette magát a hollandiai olimpiai ökölvívótornán, amelyen a résztvevő országok
száma is 29-re emelkedett. Nyolc súlycsoportban mérhették össze tudásukat a
bokszolók, és az amszterdami volt az első olimpia, amelyen kategóriánként és
nemzetenként csak egy versenyző indulhatott.

Az évtized nagyhatalma, az
olasz válogatott szállította a legjobb eredményeket, három súlycsoport
aranyérme is hozzájuk került. Az argentinok két első helyezéssel gazdagodtak,
míg Magyarország mellett a házigazda hollandok, és az új-zélandiak is egy-egy
aranyéremmel térhettek haza az 1928-as olimpiai boksztornáról. Hollandia, és
Új-Zéland 1928 óta nem nyert ökölvívásban olimpiai aranyérmet, míg az amerikai
csapat Amszterdamban meglepetésre nem gyűjtött be első helyezést.

A magyar bokszválogatottat
négy fő képviselte az 1928-as amszterdami olimpiai játékokon, akárcsak egy
évvel korábban a berlini Európa-bajnokságon. Kocsis Antal mellett Széles János
(harmatsúly), Gelb Miklós (pehelysúly) és Szobolevszky Sándor (könnyűsúly)
képviselte hazánkat az olimpián 92 évvel ezelőtt.  

A légsúlyban induló Kocsis
Antal 1927-ben a berlini Európa-bajnokságon már szerzett egy ezüstérmet a
nemzetközi mezőnyben, így rutinosan érkezett Hollandiába. A spanyol José Villanovát
győzte le nagy fölénnyel, majd az egy éve már legyőzött német Hubert Ausböck sem
tudta megállítani a magyar versenyzőt. Az elődöntőben az olasz Carlo Cavagnoli
ellen bizonyított a magyar versenyző, majd a franciák kiválósága Armand Appel
is a legyőzöttek listájára került, ezzel Kocsis Antal lett Magyarország első
ökölvívó olimpiai bajnoka.

Magyarországon nagyarányú
figyelmet váltott ki amszterdami győzelme a sportág iránt, az ökölvívócsarnokok
megteltek fiatalokkal, akik mind a nagy hős nyomdokaiba szerettek volna lépni.
A magyar kormány kitüntetésben részesítette Kocsis Antalt, akit hazaérkezésekor
többezer fős tömeg hősként várt a budapesti pályaudvaron.

A többi amszterdami magyar
résztvevő közül Széles János a svéd Lars Mellström ellen bizonyította nagyobb
tudását, majd a legjobb nyolc között a későbbi ezüstérmes amerikai John Daley
állította meg. Gelb Miklósnak, és Szobolevszky Sándornak egyaránt egy-egy
mérkőzés jutott az olimpiai boksztornán, előbbit a hangzatos nevű brit Fred
Perry, utóbbit a lengyel Witold Majchrzycki győzte le.

Tájékoztató a Magyar Bajnokságok megrendezéséről a járványügyi időszak alatt

Tisztelt Ökölvívók,
Edzők, Egyesületek!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, a COVID-19 vírushoz kapcsolódó járványügyi készültségi időszak ideje
alatt megrendezésre kerülő sporteseményeket
illetően.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség Elnökségének döntése
értelmében, a Serdülő Ökölvívó Magyar
Bajnokság ebben az évben nem kerül
megrendezésre.

Az Ifjúsági és Junior
Női-Férfi Ökölvívó Magyar Bajnokságokat
a Szakszövetség összevontan szervezi meg és bonyolítja
le.

Az Elit Női-Férfi Magyar
Bajnokság is megtartásra
kerül. A Bajnokságok helyszíneiről, időpontjairól
és feltételeiről legkésőbb 2020. 09.20. napjáig tájékoztatjuk az Egyesületeket.

Tekintettel a járványügyi készültségi időszakra a Szakszövetség
a versenyzőinek a biztonságát tartja a legfontosabbnak, ezért maximális
körültekintés és elővigyázatosság mellett fogja kialakítani a Bajnokságokon
történő indulás feltételrendszerét, valamint a Bajnokságok ideje alatt
bevezetendő speciális egészségügyi intézkedéseket.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

Budapest, 2020. 09.07.

Tisztelettel:

Tóth Zsuzsanna

 Főtitkár

Magyar
Ökölvívó Szakszövetség

XII. Ostrom Kupa

A Fitt- Box Club Kőszeg ès Bük Egyesület szervezèsèben, a Magyar Ökölvìvò Szakszövetsèg tàmogatàsàval, immàr 12. alkalommal került megrendezèsre az Ostrom Kupa Kőszeg Főterèn. Az Ostromnapok alkalmàval a kőszegiek minden èvben megemlèkeznek a vàros meghatàrozò esemènyèről a török ostomròl. 1532. augusztus 29-èn, 11 òrakor vonult ki a török sereg Kőszeg vàrosàbòl. A rendezvèny dìszvendègei dr. Bajkai Istvàn, a Magyar Ökölvìvò Szakszövetsèg elnöke ès Bàsthy Bèla, Kőszeg polgàrmestere voltak. A rendezvènyre 34 egyesület kèpviseletèben, 164 ökölvìvò èrkezett ès 78 fergeteges mèrkőzèsre került sor a kèt nap alatt. A hivatalos mèrkőzèsek mellett, 16 bemutatò mèrkőzèsen bizonyìtottàk felkèszültsègüket a kezdő ökölvìvòk Kőszeg Főterère làtogatòknak. Egy külön felàllìtott ringben edzőmèrkőzèseket bonyolìtottak le az edzők ès a versenyzők.Az alàbbi kategòriàkban különdìjban rèszesültek:- Az első nap legharcosabb versenyzője: Olàh Levente (TBS),- A màsodik nap legharcosabb versenyzője: Virbàn Martin (BHS),- Az első nap legtechnikàsabb versenyzője: Balogh Màrk (KÖB),- A màsodik nap legtechnikàsabb versenyzője: Kozàk Làszlò (VSC),- A legjobb teljesìtmènyt nyùjtò női versenyző: Budai Vivien (KSI),- A legjobb teljesìtmènyt nyùjtò hazai versenyző: Bùza Ròmeò (FBO),Az Ostrom Kupa szervezèsèert külön köszönet illeti meg Varsànyi Àront!Gratulàlunk a győztes ökölvìvòknak!

Mi vagyunk – elindult a Magyarock

A 2020-as tokiói olimpia eredetileg
tervezett megnyitójának napján, július 24-én elindult a Magyar Olimpiai Csapat
új szurkolói márkájának kampánya. A Magyarockat a Kincsem Parkban Vékássy
Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára mutatta be a sajtó képviselőinek.
Az új brand szlogenje: Mi vagyunk.

A rendhagyó, piknik-jellegű sajtóeseményt Kulcsár
Krisztián
nyitotta meg. A MOB elnöke köszöntőjében emlékeztetett, hogy
ezen a napon Tokióban lenne a helye az olimpiai családnak. Az egyéves
halasztásból adódóan azonban adta magát az eredetileg tervezett megnyitó
napjára meghirdetett kampányindítás. A sportvezető elmondta, hogy a szervezet
főtitkárával már 2017 tavasz óta tervezik az új szurkolói márka bevezetését és
megvalósítását, a sokrétű előkészületek mintegy három évet vettek igénybe,
emellett hosszú távra terveznek. „Egész életemet az olimpia jegyében töltöm,
akár vívóként, akár sportvezetőként, most a MOB elnökeként. Ezt az új márkát
szinte édes gyermekemnek tekintem, és örömmel látom azt az értéket, amit ki
lehet belőle hozni” – fogalmazott az olimpiai ezüstérmes, világbajnok
párbajtőrvívó, majd köszönetet mondott a sajtóesemény helyszínének otthont adó
Kincsem Parknak.

Az ötletekben és koordinációban meghatározó
szerepet vállaló Vékássy Bálint azt mondta, fiatal korától
irigykedve nézte más nemzetek megjelenésének meghatározó elemeit, mint például
a hollandok narancssárga színe, a franciák gall kakasa, vagy a kanadaiak
juharlevele. Ezek jelentősen inspirálták abban, hogy a magyar embereknek is
legyen egy jól beazonosítható nemzeti szurkolói márkája, ami esetében a Magyar
Olimpiai Bizottságnak kell élére állnia. Hozzátette, hogy Rióban, a tömegből
karakteresen kitűnő világoszöld színű sportruházat alapján fel lehetett ismerni
a magyar csapat tagjait, „kiviláglottak a magyarok”, ami további jó
példával szolgált, így azt meghagyták alapszínnek.

A MOB főtitkára hangsúlyozta, hogy a külső
megjelenésnél is fontosabb az olimpiai eszme egyik alappillére, az
összetartozás ügye, amit a szurkolói márka is hivatott lenne képviselni.
„Mindeki a magyaroknak szurkol, mi vagyunk a magyarok, és ez az eszme
egyesíteni tud klubszínre, vallásra, bőrszínre való tekintet nélkül. Ennek
szeretnénk az élére állni. Ezek olimpiai értékeket közvetítenek. Ennek
érdekében új csapatlogót terveztettünk, új felületeket hoztunk létre, mint a
magyarock.hu, de megtalálhatóak vagyunk a Facebook-on, a YouTube-on és az
Instagramon is. Ebből is látszik, hogy ketté vált az olimpiai bizottságunk
kommunikációja. Célunk nem csak a sporteseméneken, hanem a mindennapokban is
jelen lenni, ezért saját márkájú, utcai ruházat létrehozásán is dolgozunk, amit
ötkarikás minőségben Kínában fognak legyártani, ezek az üzletekben ősztől
fognak megjelenni.

„Célunk az is, hogy az olimpiai mozgalom
évszázados üzeneteit is átadjuk a fiataloknak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság
az új, trendi sportágak és versenyszámok olimpiai programba kerülésével tudja
ezt biztosítani, mi az új szurkolói márkánkkal is szeretnénk ezt megoldani. A
megcélzott korosztályunk a 16-35 évesek. Ezt tudomásul kell venni. Ezért mi
például a számukra elérhető okostelefonos megoldásokkal, az online világ
lehetőségeivel készülünk, ennek megfelelő kreatívokat gyártunk, de
óriásplakátokon is meg fogunk jelenni. 166 sportolót és 11 civil embert
fotóztunk le, akkikel indítjuk a kampányt. Többéves távlatban gondolkozunk,
legalább a párizsi, 2024-es olimpiáig. Szeretnénk megmutatni az
embereknek, hogy mi mindent jelent nekünk az olimpiai eszme, és szeretnénk
elmondani – sportolóknak és szurkolóknak egyaránt – hogy itt vagyunk, veletek
vagyunk, egyek vagyunk, és készen állunk bármilyen akadály legyőzésére, nemcsak
a következő olimpiáig tartó úton, hanem minden nap” – fejtette ki a MOB
főtitkára.

Vékássy Bálint megerősítette, hogy a
sportruházatok tekintetében továbbra is az Adidas a MOB hivatalos partnere, „ez
remélhetőleg Párizsig is így marad”.

A Magyar Olimpiai Csapat új arculatáról a MOB
közgyűlése a 2019. november 30-ai közgyűlésén kapott
tájékoztatást.

Filozófiánk:Nincs te és én, csak mi. Magyarok. Győztesként, vesztesként, pályán,
lelátón is egyek. A Magyarock a Magyar Olimpiai Csapat, a sportolók és a
szurkolók közös céljának a jelképe, amiért mindannyian félretesszük a
különbségeinket, hogy az egyetlen fontos dolog miatt egyesüljünk: a magyar
sport szeretetéért. Mi vagyunk a sport. Mi vagyunk a teljesítmény, mi vagyunk a
mérce. Mi vagyunk a #magyarock.

Forrás:

http://olimpia.hu/mi-vagyunk-elindult-a-magyarock

Szakmai megújulás a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnél

A Magyar Ökölvívó
Szakszövetség a COVID-19 járvány miatti korlátozások feloldását követően
azonnal elnökségi ülést hívott össze, melyen a szövetség további működését megújító, meghatározó
jelentőségű döntések születtek.

Intézkedések a költségvetési
egyensúly fenntartása érdekében:

A MÖSZ
Elnöksége elsőként megtárgyalta és elfogadta Rácz Attila elnökhelyettes
jelentését a kialakult pénzügyi helyzetéről, a fejlesztési, és működési
támogatások változásairól. Megbízta dr. Bajkai István elnököt, hogy a MÖSZ
költségvetési egyensúlyának fenntartása érdekében költségcsökkentési,
szervezeti, személyi kérdéseket érintő intézkedéseket hozzon.

Döntés a versenyzés, ill. a
szakmai munka rendjéről a COVID-19 időszakában:

Dr. Somogyi
Péter keretorvos és ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány beszámolót tartott a
2020. évi versenyek, a versenyzés, ill. a szakmai munka rendjéről különös
tekintettel a COVID -19 kapcsán felmerült edzés-, és versenylehetőségekre. A
MÖSZ Elnöksége továbbra is fenntartja a csoportos edzések és a versenyek
felfüggesztésére vonatkozó határozatot azzal a kiegészítéssel, hogy egyéni
edzések vonatkozásában a keretorvos által leírt szabályok betartása kötelező. Annak
érdekében, hogy a magyar ökölvívás az edzés helyzete miatt ne maradjon le a
fontos nemzetközi megmérettetések előtt, megbízta a keretorvost a hazai és
nemzetközi járványügyi helyzet kapcsán meghozott intézkedések figyelésével. A
korlátozások sportágra érvényes feloldásáról küldött külön tájékoztatás alapján
lesz lehetséges a csoportos edzések megkezdése.

Változások a magyar ökölvívás
szakmai és szervezeti megújulásáért:

A MÖSZ
Elnöksége megtárgyalta és elfogadta Dr. Bajkai István beszámolóját a MÖSZ
szakmai, versenyeztetési-, és munkaszervezeti megújulásról, és megbízta az
elnököt a beszámolóban szereplő program megvalósításával, melynek legfontosabb
elemei:

  1. 3 + 1 szintű felmenő rendszer kialakítása
    (egyesületek – régiók – magyar bajnokság + nemzetközi szint),
  2. az egyesületek, mint a legfontosabb szervezeti
    alapegységek kiemelt támogatása,
  3. az akadémiai támogatások átcsoportosítása a
    létrehozandó 7 régióhoz (Északi Régió, Keleti Régió, Közép Magyarországi Régió,
    Budapest Régió, Dél-Dunántúli Régió, Észak Dunántúli Régió, Erdélyi Régió),
  4. pályázati rendszer kidolgozása az akadémiai
    rendszer megmaradt támogatási forrásainak szakmai és gazdálkodási rend szerinti
    működése és ellenőrzése vonatkozásában,
  5. nyílt rendszerű Magyar Bajnokság (Összmagyar
    Ökölvívó Bajnokság) előkészítése, a határon túli magyarság sportszervezeteinek saját
    jogon történő indulásának biztosítása érdekében,
  6. a szervezeti párhuzamosságok megszüntetése,
  7. pályázat kiírása főtitkári, régió vezetői és szövetségi
    kapitányi pozícióra

Szándéknyilatkozat a
japán-magyar ökölvívó kapcsolatok fejlesztéséről:

A MÖSZ
Elnöksége szándéknyilatkozat aláírásról döntött a japán-magyar ökölvívó
kapcsolatok fejlesztése tárgyában.

Gálos Roland otthoni edzései

A bajai ökölvívó  már biztosan ott lesz a Tokiói olimpián, ami a koronavírusjárvány miatt nem idén, hanem 2021-ben kerül megrendezésre.

Hiába a megszerzett kvalifikáció Roland nem állt le a felkészüléssel, igaz a mindennapokban igazodni kell a járvány miatt kialakult helyzethet.  

„Igazából még nem nagyon dolgoztam fel, hogy megszereztem a kvótát a tokiói olimpiára, a mai napig nem hiszem el, hogy sikerült. Hiába szereztem meg a kvótát az élet nem állt le most apával közösen készülünk a saját edzőtermünkben. Csak formában tartó edzések vannak.”- nyilatkozta Gálos Roland

A bajai ökölvívó először nem örült az olimpia elhalasztásának, de mostmár megpróbálja javára fordítani a plusz időt.

„Az olimpia halasztásának hírét nem fogadtam túl jól. Szerettem volna, hogy ha idén megtartják a tokiói ötkarikás játékokat, de most annyiban jobb a helyzet, hogy többet tudok készülni és több időm van felkészülni. A járvány miatt nem tudunk rendesen edzeni és kesztyűzések sincsenek, így jobb, hogy jövőre lesz az olimpia. Az edzések mellett más feladat is van most, hiszen a feleségemmel június 22-re várjuk a gyermekünk születését és most gőzerővel készül a gyerekszoba.”- folytatta Gálos Roland

2020. március 16 a dátum, amikor Gálos Roland élete egy újabb mérföldkőhöz érkezett. A bajai ökölvívó Londonban megszerezte a magyar ökölvívó csapat első olimpiai kvótáját. Egy hónappal később még mindig csak ízlelgeti, hogy ő biztosan ott lesz Tokióban.

A jövő évre halasztották az olimpiát

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden hivatalosan bejelentette: Thomas Bach elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök megállapodott abban, hogy a tokiói olimpiát egy évvel elhalasztják és legkésőbb 2021 nyarán fogják megrendezni. Az olimpiák modernkori 124 éves történetében először kerül sor a játékok elhalasztására.

A két vezető a világjárvány kialakulására hivatkozva, valamint az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) kapott legfrissebb tájékoztatás adatait alapul véve döntött a játékok elhalasztása mellett, a sportolók és valamennyi résztvevő egészségének a megőrzése érdekében.

 Az ötkarikás játékokat már ötször is törölték: az első világháború idején az 1916-os berlini játékok maradtak el, majd a második világháború alatt az 1940-es, eredetileg Tokiónak, majd Helsinkinek ítélt, valamint az 1944-es londoni nyári, továbbá az 1940-es szapporói és az 1944-es Cortina d’Ampezzó-i téli olimpia megrendezésére nem került sor.

Pár napja még a NOB elnöke a tokiói olimpia esetleges lemondásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy „ A koronavírus miatti lemondás a 206 országból érkező összesen 11 ezer sportoló álmát törné szét.”

Az elmúlt hetekben egyre több olimpiai bizottság jelezte, hogy a halasztás jelentené a lehető legjobb megoldást az olimpia esetében is. Kanada és Ausztrália elsőként jelentette be, hogy ha az eredeti időpontban tartanák meg az olimpiát, bojkottálja az eseményt.

Az olimpiai játékok térdre kényszerítésében valószínűleg komoly szerepet játszott, hogy az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága (USOPC) is bejelentette: a halasztást tartja a legjobb megoldásnak. Az Egyesült Államok nemcsak messze a legsikeresebb nemzet a modern olimpiák történetében, de a NOB bevételeinek több mint felét is biztosítja a televíziós jogdíjak és szponzorok révén.

Kedden az Új-Zélandi Olimpiai Bizottság is a halasztás mellett tette le a voksát és jelezte, hogy a sportolói nem tudnak a megfelelő módon készülni az olimpiára.

Előzetes számítások szerint Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerül a nyári tokiói olimpia és paralimpia elhalasztása.

A kialakult helyzetben a legfontosabb szempont az egészség és az élet védelme.

Az év legjobbjai

A Magyar Ökölvívó Szakszövetségben is megválasztották az év legjobb női és férfi versenyzőjét. A hölgyeknél az egri Oláh Eszterre, míg a férfiaknál a kőszegi Hámori Ádámra esett a választás. Nézzük milyen volt 2019 Oláh Eszter számára.

Kérdés: Milyen versenyeid voltak idén?

Oláh Eszter: Az év első felében első sorban nemzetközi mérkőzéseim voltak, hazai versenyzővel először májusban találkoztam a Varga Viktor emlékversenyen, a tavalyi 69 kg-os magyar bajnokkal, Papp Nikolettel.

A nyár szinte csak edzőtáborokról szólt, előbb Németországban, majd az Európa Bajnokság előtt a házigazda spanyoloknál edzőtáboroztunk két hetet. Ez volt számunkra a fő verseny idén.

Mivel sajnos a női szakág világbajnoksága kimaradt, így ott nem tudtuk magunkat megmutatni. Az év végére maradtak a kisebb hazai versenyek, illetve oroszországi edzőtáborral készültünk a magyar bajnokságra, mely lépcsőfok az Olimpiai kvalifikációs versenyhez.

Eredményesítve:

–        január:  Női Nemzetek kupája 2 nyert meccs, 2. hely,

–        február: Bocskai István Emlékverseny 3. hely

–        március: Bosznia – Euro cup 3. hely

–        április: Belgrád Winner 3. hely

–        május: Boxam Tourneo Spanyolország 3. hely

–        augusztus: Európa Bajnokság 5. hely

–        december: magyar bajnokság 1. hely.

Kérdés: Milyen volt ez az éved? Mennyire vagy elégedett?

Oláh Eszter:  Nem érzem magam elégedettnek, nagy hiány bennem a világbajnokság, illetve úgy gondolom a januári Nemzetek Kupáján ott lett volna a helyem a dobogó legfelső fokán… A többi eredményemmel elégedett tudok lenni, és hálás vagyok értük.

Kérdés: Melyik volt az idei kedvenc versenyed és miért?

Oláh Eszter: A januári Nemzetek Kupáját emelném ki, ahol első körben egy komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező litván lányt sikerült legyőznöm, második körben pedig a Főiskolai Világbajnok orosz lányt. Számomra ez volt életem mérkőzése, örök élmény marad. Sajnos a döntőben igen vitatható vereséget szenvedtem, de csak a szépet hoztam haza, a rossz emlék ott maradt.

Kérdés: Hogy néz ki az év vége? Mennyi edzés lesz az ünnepek alatt/után?

Oláh Eszter: A magyar bajnokság után volt egy pihenőnek nem nevezhető lazább hét, de az ünnepek alatt már edzeni kell. Ez nem szokatlan számomra, az utóbbi esztendőkben az évet az edzőteremben fejezem be, és az újév első napját ugyanott én köszöntöm először.

Kérdés: Mi az idei év tanulsága?

Oláh Eszter: Hogy most már elkezdhetnék hinni magamban?!

Kérdés: Mi lesz jövőre?

Oláh Eszter: Olimpia. Nyilván minden ekörül forog. Neki megyünk, meglátjuk, lesz aminek lennie kell.

Kérdés: Mik a jövő évi célok?

Oláh Eszter: Érdekes, nekem soha nem voltak olimpiai reményeim, talán csak elrejtve nagyon mélyen, és magamnak sem mertem hangosan kimondani. Nem olyan családból származom, ahol a sport szeretete belénk lett volna nevelve, nem én vagyok az akinek úgy kezdődik a bemutatkozása, hogy a sportolás gyerekkorom óta életem meghatározó része, persze mozogtam, sportolgattam, de egészen addig amíg az ökölvívást meg nem találtam nem voltak versenyzői ambícióim. Most, hogy itt vagyunk, a lehetőség kapujában – ami csak egy kis rés és nekem kell kivésni a bejáratot – nem szabad veszni hagyni. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy büszkén, emelt fővel jöjjek le a szorítóból, ez az ami rajtam múlik, a többi a szerencsén.

Fotók: Bilics Bill József