Római Ruben visszavágott az Énekes emlékversenyen elszenvedett vereségért a Junior-és Ifjúsági Ob harmadik napján

Újabb 45 mérkőzéssel
folytatódott az ifjúsági és junior országos bajnokság Debrecenben, a harmadik
versenynap rengeteg izgalmat tartogatott. A győztesek a döntőbe masíroztak, a
klasszisaink közül többen ezt döntő fölénnyel érték el, míg mások ezt szorosabb
mérkőzéseken harcolták ki. Római Ruben meglepetésre legyőzte Varga Enrikót az
ifjúságiak elődöntőjében, míg Szőllősy Áron, Dévényi Izabel, Oláh Levente és a
Búza testvérek folytatták kiváló szereplésüket Debrecenben.

A harmadik versenynapon mind
a két korosztály legjobbjai a kötelek közé léptek, és annak ellenére, hogy több
összecsapás idő előtt dőlt el, remek küzdelmeket láthatott a szakma. A több
versenyzőt felvonultató klubok mellett számos kisebb egyesület ökölvívója is
győztesként hagyhatta el a szorítót a harmadik versenynapon.

A junior országos
bajnokságon a 2004-2005-ben született versenyzők indulhatnak, és a versenyük
egyben válogató a november végén, valamint december elején sorra kerülő szófiai
junior Európa-bajnokság előtt. Az ifjúsági országos bajnokságon a 2002-2003-ban
született ökölvívók vehetnek részt, és ők is a korosztályuk novemberi montenegrói
Európa-bajnokságára készülnek.

Összesen 212 ökölvívó volt
jelen az első nap előtt a mérlegelésnél, és vesz részt a két korosztály közös
országos bajnokságán a Hajdúság fővárosában, Debrecenben. A juniorok
küzdelmeiben 128-an, az ifjúságiak között 84-en szerepelnek az országos
bajnokságon. A lányokat 62-en képviselik a két korosztály versenyén, amely idén
az első országos bajnokság az Ostrom Kupát, és a kisebb eseményeket követően.

A
nap összecsapása

Az Egri Sportiskola
tehetsége Szőllősy Áron két junior Európa-bajnokságon szerepelt az elmúlt
években, és jelentős nemzetközi rutinra is szert tett. A 17 esztendős versenyző
első évét tölti az ifjúságiak mezőnyében, de technikai tudása már az országos
bajnokság előtt a fő esélyesek közé emelte. Szőllősy a nyíregyháziak
tehetségével, a sokat fejlődő Petrimán Patrikkal találkozott a kisváltósúly
(64kg) elődöntőjében. Az egri versenyző tudása legjavát nyújtotta a legjobb
négy között, és taktikai érettsége győzelmet hozott a számára, így Horváth
Krisztián ellen meccselhet az aranyéremért.

A
nap meglepetése

Római Ruben az Utánpótlás
Olimpián már győzött 2018-ban, de nem ő volt a favorit a KSI versenyzője, Varga
Enrikó ellen. Az idei Énekes István ifjúsági emlékverseny döntőjében már
összecsaptak, amelyet akkor Varga nyert meg 4:1-es pontozással. Római alaposan
felkészült az ifjúsági magyar bajnokságra, és revánsot vett az idén februárban
elszenvedett vereségért. Ezúttal Római taktikai akarata érvényesült, és 3:2-re
felülmúlta a KSI versenyzőjét, így ő kerülhet szembe a döntőben a pécsiek 17
éves tehetségével, a kétszeres junior Eb-bronzérmes Samu Ferenccel.

A
nap összefoglalója

A Kőbánya kiemelkedő junior
női versenyzője, Kovács Laura Fanni a 2019-es korosztályos Európa-bajnokságon
bronzérmes volt elsőévesként. A 2019-es junior Eb-bronzot követően három
súlycsoportot lépett feljebb, sokat erősödött az immáron 16 esztendős ökölvívó,
és igazi dominanciát mutatott be Bognár Dzsenifer ellen. Kovács elsöprő
lendülete gyors technikai döntő fölényes sikert eredményezett, és várhatja a
Márton Eszter elleni döntőt, amely a női junior mezőny legjobban várt csatája.

Dévényi Izabel serdülő
Európa-bajnoki címe mellett minden ellenfelét legyőzte 2019-ben, a teljes orosz
élvonalat is maga mögé utasítva. Ilyen előjeleket követően természetesen a 15
esztendős versenyző a junior harmatsúly (54kg) magasan legtapasztaltabb bokszolója,
és ennek megfelelően egyhangú pontozással múlta felül a Vasas ökölvívóját,
Horváth Laurát. Dévényi a döntőben Bagi Bernadett ellen küzd meg az
aranyéremért, és abszolút favoritja annak az összecsapásnak is.

A tatabányai Oláh Levente az
elmúlt két esztendőben sorra járta az eseményeket, és lépésről lépésre
fejlődött a boksztudása, de arra azért kevesen számítottak, hogy Cservák Zoltán
ellen ennyire magabiztos győzelmet arat. Ellenfele szerepelt tavaly a junior
Európa-bajnokságon Romániában, de nem tudta megállítani Oláh rohamait
Debrecenben. A tatabányai bokszoló döntő fölénnyel győzte le Cservákot, a
döntőben Petrovics Krisztofer ellen mutathatja meg tudását.

A junior fiúk versenyében a kőszegi testvérpár mindkét tagja hozta a hagyományosan kiemelkedő formáját. Előbb Buza Rafael sokkolta Sámuel Martint a könnyűsúlyúak (60kg) között, ellenfele ringsarka már az első menetben feladta a küzdelmet. Rafaelt követően testvére, Rómeó is könnyed győzelemmel melegített a döntőre, Mocsár Renátó nem volt vele egy súlycsoportban, és feladta a kilátástalan küzdelmet.

Tizenhárom korosztályos Eb-érmes szerepel a junior országos bajnokságon

A junior magyar bajnokságra
Debrecenben kerül sor az elkövetkező napokban, amely az idei esztendő első
országos megmérettetése lesz. A junior lányok között hat olyan ökölvívónk is szerepel,
akik az elmúlt két év serdülő-, valamint a tavalyi junior Európa-bajnokságon
éremmel zártak. A fiúknál hét versenyző nyert érmeket a korábbi serdülő
Európa-bajnokságokon, köztük Buza Rafael neve kívánkozik az élre, mint a
legrutinosabb és legeredményesebb a korosztályban.

A junior országos
bajnokságon a 2004-2005-ben született versenyzők indulhatnak, a 15 és 16 éves
tehetségek közül sokan nemzetközi rutinnal is rendelkeznek. A korosztály első
idei fontos eseménye az Utánpótlás Olimpia elmaradt, de a legtöbben már
bokszolhattak 2020-ban, nem teljesen ring tapasztalat nélkül lépnek a kötelek
közé.

A tavalyi esztendőben a
junior magyar bajnokságot október 16-a és 19-e között Eger városa rendezhette
meg, és számos címvédő visszatér az eseményre. A versenyre a szabályoknak
megfelelően mérkőzésenként háromszor két perces menetekkel kerül sor, akárcsak
a nemzetközi eseményeken. A 2019-es év legjobb serdülő versenyzői közül többen
immáron a juniorok között szerepelhetnek, és erősítik a korcsoportot.

Összesen 43 junior lány és
106 fiú regisztrált a korosztályos magyar bajnokságra, amely számok nagyon
hasonlóak a 2019-es számokhoz. Annak ellenére, hogy tavasszal a legtöbb
versenyző csak odahaza tudott készülni a koronavírus járvány miatt, a klubok
alaposan kitettek magukért, és nagy csapatokkal igyekeznek részt venni a
debreceni eseményen.

A junior lányok között az 52
kilósok mezőnyében neveztek a legtöbben, kilenc ökölvívó nevezett az eseményre.
A junior fiúk között öt olyan súlycsoport is van, amelyben több, mint tíz
versenyző nevezett, a váltósúlyban (66kg) várhatóak a legnagyobb küzdelmek
Debrecenben. A hagyományoknak megfelelően a házigazda Debrecen nagy csapattal
képviselteti magát a junior országos bajnokságon, de a magyar klubranglistán az
élvonalba tartozó egyesületek is mind nagy csapattal szerepelnek az eseményen.

A junior magyar bajnokság
egyben nemcsak remek versenyzési lehetőség a korosztálynak, hanem válogató a
közelgő junior Európa-bajnokságra. A grúz főváros helyett ezúttal a bolgár
szövetség rendezheti meg a junior Eb-t beugróként, amelyre így Szófiában kerül
sor november 23-a és december 3-a között.

A korosztály elnevezése
2008. január elsejéig kadett volt, amelyet akkor a Nemzetközi Ökölvívó
Szövetség (AIBA) juniorra változtatott az Ifjúsági Olimpiai Játékok 2010-es
bevezetése miatt. A 2008 előtti junior korosztályból pedig ifjúsági lett a
magyar szakmai elnevezés alkalmazkodva a nemzetközi viszonyokhoz.

A
legjobban várt párharcok a juniorok között

Kovács Laura a tavalyi
junior Európa-bajnokságon a 46 kilósok között szerzett bronzérmet, majd a
magyar bajnokságon is a legjobbnak bizonyult, de már a 48 kilósok között. A 16
esztendős tehetség az 52 kilósok közé lépett fel idén, és a nem hivatalos
junior világranglistán jelenleg a második helyet foglalja el. Kovács Laura egy
nemzetközileg is magasan jegyzett rivális, Márton Eszter ellen harcolhatja ki a
bajnoki címet, amely a hölgyek között az egyik legjobban várt junior
összecsapás lehet.

A fiúk között a legnagyobb
összecsapás két serdülő Európa-bajnoki bronzérmes között várható az 57 kilósok
mezőnyében. Petrovics Krisztofer és Oláh Levente egyaránt harmadik helyezéssel
zárt Tbilisziben a 2019-es serdülő Európa-bajnokságon. Mindketten elsőéves
juniorok, de kiváló képességeiket most egymás ellen is bemutathatják a
debreceni junior országos bajnokságon. Kettejük párharcába a tavalyi junior
Európa-bajnokságon szereplő Cservák Zoltán is beleszólhat.

Akikre
érdemes figyelni a junior magyar bajnokságon:

– Koloszár Vivien, junior
női 46kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2019-ben

– Kovács Laura, junior női
52kg – Junior Eb-bronzérmes 2019-ben

– Márton Eszter, junior női
52kg – Junior magyar bajnok

– Csorba Csenge, junior női
52kg – Kétszeres serdülő magyar bajnoki ezüstérmes az egri versenyző

– Dévényi Izabel, junior női 54kg –
Serdülő Európa-bajnokunk immáron a juniorok között húzhat kesztyűt, tavaly
veretlenül zárta az esztendőt.

– Sallai Fruzsina, junior női 54kg – Serdülő
magyar bajnok

– Deák Fanni, junior női 60kg – Serdülő
Eb-bronzérmes 2019-ben

– Gurubi Dóra, junior női
66kg – Junior magyar bajnoki címvédő

– Kovács Nikolett, junior
női 70kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2019-ben

– Kovács Petra, junior női
80kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2018-ban

– Oláh Géza, junior férfi
46kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2019-ben

– Koloszár Valentin, junior
férfi 54kg – Junior magyar bajnoki címvédő

– Váry Tamás, junior férfi
54kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2018-ban

– Petrovics Krisztofer,
junior férfi 57kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2019-ben

– Oláh Levente, junior férfi
57kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2019-ben

– Buza Rafael, junior férfi
60kg – Serdülő Eb-ezüstérmes 2018-ban

– Buza Rómeó, junior férfi
63kg – Junior magyar bajnoki címvédő

– Balogh Bálint, junior
férfi 66kg – Junior magyar bajnoki címvédő

– Horváth Máté, junior férfi
70kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2018-ban

– Lakatos Kevin, junior
férfi 80kg – Junior magyar bajnoki címvédő

– Balogh Péter, junior férfi
+80kg – Serdülő Eb-bronzérmes 2018-ban

Hasznos hetet töltött el a férfi ökölvívó keret az Olimpiai Edzőtáborban Tatán

Az elmúlt héten a felnőtt keret, szeptember
21-15-i dátummal Tatán edzőtáborozott Bertók Róbert szövetségi kapitány
vezetésével. A kapitány az alábbiakban összegezte a hét történéseit.

„A tábor fő célja az volt, hogy megismerjem a felnőtt mezőny kiválóságait, és ők is megismerhessék a szakmai szemléletemet és munkamorálomat. Nagyszerű érzés volt 20 év elteltével visszatérni Tatára. Hasonló izgalommal léptem be oda, mint amikor versenyzőként léptem át a tábor kapuját. A cél most is az volt, mint annak idején, azaz a lehető legjobbat kihozni magamból. A tábor szakmai programjának az összeállítása során arra törekedtem, hogy az edzésmunka mellett több olyan kiegészítő programot is biztosítsak, amely eddig esetleg kiaknázatlan tudás birtokába juttatja a versenyzőket. Minden napra jutott egy-egy felmérés, vagy előadás, így gyakorlatilag unatkozásra nem volt idő az egy hét alatt. Az első napon az edzést követően  dr. Somogyi Péter (válogatott keretorvos) mozgásszervi szűrést, tartáselemzést végzett a versenyzőkön, majd este egy egészségügyi tájékoztatót tartott a csapatnak, kitérve a COVID helyzetre is. A héten a napi két edzések között, sor került sporttáplálkozási tanácsadásra, sportpszichológiai előadásra, erőnléti felmérésre, és korszakos profi ökölvívó mérkőzés elemzésére Erdélyi Kálmán szakértő elemzésével. Mindezeket a programokat úgy állítottam össze, hogy lehetőleg célirányos, és könnyen hasznosítható legyen a versenyzőink számára. Minden reggel tartottam egy megbeszélést a csapattal, ahol ismertettem a napi programot, és felmértem az adott fizikai és mentális állapotokat. Utólag is azt gondolom, hogy a mentális állapot tekintetében napról napra javulás volt érzékelhető. Az igazi meglepetést a tábor utolsó napjára tartogattam. Az utolsó edzés közben érkezett a táborba Kovács „Koko” István, aki jó ideje nem vett részt hasonló eseményen. Vidám, és rendkívül motiváló történetei után minden versenyző kezébe foghatta az atlantai olimpiai aranyérmét, amely reményeim szerint sokat jelentett a srácoknak. A tábor záró akkordjaként tiszteletét tette nálunk az elnök úr is, ami szintén jól esett a résztvevőknek. Bajkai István elnök úr elmondta a versenyzőknek, hogy milyen pozitív változásokon megy keresztül a hazai ökölvívás szervezeti működése, és ő is több tanúságos történettel motiválta a csapatot. Ezt követően az elnök úrral, Kokóval, és a csapattal, egy közös ebéddel zártuk a hetet. Ha összegeznem kellene, akkor azt mondanám, hogy egy nagyon tanúságos hetet tudhatunk magunk mögött. Tanúságos, hiszen ilyen rövid idő alatt kiderült, hogy minden egyes versenyzőnk 100 százalékot ad ki magából minden egyes edzésen, mindezt önszántából. Azt is jó volt látni, hogy nagyszerű hangulatban kezdett összekovácsolódni a csapat. Az egy hét alatt egy olyan momentumra sem emlékszem, amelyet negatívumként említhetnék. Alvics Gyula, és Régi Dániel edzők, és Makocsai Sándor gyúró is kiváló munkát végeztek. Azt gondolom, hogy egy újszerű szemlélettel, egy új, és remélhetőleg sikeres jövő előtt állunk.”

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség boldog születésnapot kíván Bene Jánosnak

A Magyar Ökölvívó
Szakszövetség elnöke Bajkai István, és a teljes menedzsment boldog
születésnapot kíván Bene Jánosnak, a szolnoki ökölvívás kiváló edzőjének. Az
elmúlt két évtizedben számos fiatal tanítványa jutott el a nemzetközi versenyekre,
amelyeken komoly sikereket értek el.

Boldog születésnapot, és egészséget
kívánunk.

50 éves Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó

Boldog születésnapot kíván, dr. Bajkai István, a Magyar
Ökölvívó Szakszövetség nevében, Kokónak, a magyar boksz legendájának.

Kovács Kokó István három különböző súlycsoportban elért
eredményei:

  • 1988: Junior Európa-bajnokság, Gdansk, Juniorflyweight: 1.
  • 1991: Európa-bajnokság, Göteborg, légsúly: 1.
  • 1991: Tournoi TSC Berlin légsúly: 1.
  • 1991: Világbajnokság, Sydney, légsúly: 1.
  • 1992: Magyar bajnokság, légsúly: 1.
  • 1992: Olimpia, Barcelona, légsúly: 3.
    • győzelem Dharmendra Yadav (India) 21-5
    • győzelem Jesper Jensen (Dánia) 14-0
    • győzelem Héctor Julio Avila (Dominikai Köztársaság) 17-3
    • vereség Choi Chol-Su (Észak-Korea) 5-10
  • 1993: Európa-bajnokság, Bursa, harmatsúly: 3.
  • 1994: Tournoi Venice, harmatsúly: 1.
  • 1994: Világ Kupa, Bangkok, harmatsúly: 3.
  • 1995: Magyar bajnokság, harmatsúly: 1.
  • 1995: Tournoi Venice, harmatsúly: 1.
  • 1996: Európa-bajnokság, Vejle, harmatsúly: 1.
  • 1996: Olimpia, Atlanta, harmatsúly: 1.
    • 32 – győzelem Söner Karagöz (Törökország) 15-3
    • 16 – győzelem Khursed Kaszanov (Tadzsikisztán) 17-3
    • negyeddöntő – győzelem Crinu Olteanu (Románia) 24-2
    • elődöntő – győzelem Vichairachanon Khadpo (Thaiföld) 12-7
    • döntő – győzelem Arnaldo Mesa (Kuba) 14-7
  • 1997: Világbajnokság, Budapest, pehelysúly: 1.

Sikeres pályafutása elismeréseként
1988-ban Kiváló Ifjúsági Sportoló lett, 1992-ben a Magyar Köztársasági Bronz
Érdemkereszt, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje,
1999-ben Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem kitüntetést vehette át. 2002-ben a
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetést,
2015-ben a MOB fair play-díj életműdíjat kapta meg, 1996 óta Kőbánya
díszpolgára.

2002 márciusában jelentette be
visszavonulását. Utolsó összecsapására 2002 április 20-án került sor.
Eredményei: 22 győzelem (11 KO) és 1 vereség (KO).

Az utóbbi évek legeredményesebb Bocskai emlékversenyét zárták öklözőink

Magyar szempontból igazi éremesővel ért véget a 62. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen. Bokszolóink összesen 3 aranynak, 4 ezüstnek és 10 bronzéremnek örülhettek a díjkiosztó ceremóniákon.

Fantasztikus hangulatban indult a döntők napja a tornán, szinte teljesen megtelt az Oláh Gábor utcai Sportkomplexum érdeklődőkkel. Kezdésnek négy női finálét láthatott a nagyérdemű, ahol parádésan szerepeltek hölgy versenyzőink.

Nagy Angéla (57kg) óriási csatában maradt alul angol ellenfelével szemben, de teljesítménye minden dicséretet megérdemel. A 75kg-os mezőnyben debreceni házidöntőt rendeztek Nagy Tímea és Pallás Szimonetta között, így abban a kényelmes helyzetben volt a közönség, hogy mindkét sarokban hazai öklözőnek szoríthatott. A három menetet követően végül Nagy Tímea kezét emelték a magasba, de Szimonettának sem kellett szomorkodnia ezüstéremmel a nyakában.

A férfiak mérkőzéseit, ahogy már az előző napokban megszokhattuk, Szaka István (52kg) nyitotta, a Bocskai emlékverseny címvédője ma is kiválóan bunyózott, és a végén orosz riválisa elől elhozta a legfényesebb érmet, így 2017 után 2018-ban is ő lett a viadal győztese súlycsoportjában.

A 60kg-os fináléban a 2015-ös nyertes, Gálos Roland egy igazán taktikus, kiváló küzdelmet mutatott be fehérorosz vetélytársával. Parázs csata alakult ki a felek között, azonban a regnáló magyar bajnok felülkerekedett Asanaun, így ő örülhetett a meccs végén.

A hazai ökölvívás krémjébe visszatérő Vadász András (69kg) egészen elképesztő összecsapást produkált kazah ellenfelével, egy rendkívül kiélezett három menetes harcnak lehettünk a szemtanúi. Sajnos ezúttal az ázsiai riválisa nyakába kerülhetett a legfényesebb medál, de András teljesítménye minden elismerést megérdemel.

Cservenka Róbert (75kg) egy hasonlóan keménykötésű fehérorosz öklözővel találkozott a döntőben, ahol egy igazi adok-kapok alakult ki kettejük között. A 3×3 perc sok akciót hozott, és az ítélethirdetést követően a szombati este utolsó magyar érdekeltségű fináléjában egy ezüstéremnek örülhettünk.

Egy igazán jól sikerült Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt zártunk Debrecenben, ahol a női szakosztály 1 aranyat, 2 ezüstöt és 4 bronzérmet szerzett, míg férfi társaik mérlege 2 arany, 2 ezüst és 6 bronzmedál.

A torna legvégén az érmek kiosztását követően a következő különdíjak találtak gazdára:

Legjobb női csapat: Anglia

Legjobb férfi csapat: Kazahsztán

Legjobb ökölvívó: Benjamin Whittaker (ENG)

Legjobb magyar ökölvívó: Gálos Roland

Legharciasabb ökölvívó: Tymur Beliak (UKR)

Legjobb magyar csapat: Debrecen

Magyar színekben aranyérmet szereztek: Nagy Tímea (75kg), Szaka István (52kg) és Gálos Roland (60kg)

Magyar színekben ezüstérmet szereztek: Nagy Angéla (57kg), Pallás Szimonetta (75kg), Vadász András (69kg) és Cservenka Róbert (75kg)

Magyar színekben bronzérmet szereztek: Beri Krisztina (51kg), Pap Zsófia (51kg), Szűcs Szabina (57kg), Oláh Eszter (60kg), Virbán Martin (52kg), Csóka Nándor (56kg), Kozák László (69kg), Lukácsy Bence (81kg), Hámori Ádám (91kg) és Berki Károly (+91kg)

A mai összecsapások pontos eredményeit és az érmesek listáját az alábbi dokumentumok tartalmazzák:

Bocskai emlékverseny női döntők eredményei

Bocskai Emlékverseny női érmesek

Bocskai emlékverseny férfi döntők eredményei

Bocskai emlékverseny férfi érmesek

A címfotót József Bilics Bill készítette.

Forrás: www.boxing.hu – RSS