A Magyar Ökölvívó Szakszövetség a kilencszeres országos bajnok Danyi Jenőt gyászolja

A Budapesti Honvéd
legendája, a világbajnoki ötödik és kilencszeres magyar bajnok Danyi Jenő életének
64. évében váratlanul elhunyt. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke Bajkai
István, és a teljes menedzsment őszinte részvétét fejezi ki Danyi Jenő
családjának ebben a nehéz pillanatban.

Danyi Jenő hatalmas ütő
volt, rengeteg mérkőzése fejeződött be idő előtt, és sportpályafutása mellett
hentesként is dolgozott. A legendás háromszoros olimpiai bajnok Papp László
tanácsait megfogadva számos nemzetközi sikert ért el. 1974 és 1983 között
kilenc alkalommal lett magyar bajnok, az 1980-as eseményt ki kellett hagynia.

1973-ban a jugoszlávok
elleni csapattalálkozón szerepelt a junior magyar válogatottban, későbbi
montreali olimpiai ezüstérmese, Tadija Kacsar ellen győzelemmel mutatkozott be
a nemzetközi porondon.

Az 1974-es junior
Európa-bajnokságon már szerepet kapott a magyar csapatban, de a kijevi
eseményen Tadija Kacsar legyőzte az első fordulóban, visszavágva Danyinak az
egy évvel korábbi vereségért. A junior Eb-t követően aranyérmes lett a Balaton
Junior Kupán, amely egy roppant erős nemzetközi torna volt a maga idejében,
majd az 1974-es magyar bajnokságon is diadalmaskodott mindössze 18 esztendősen.

Második felnőtt magyar
bajnoki címét 1975-ben szerezte, majd az angolok elleni csapattalálkozón a
nemzeti válogatottban is debütált a junior sikereket követően. 1976-ban a Dobó
emlékversenyen aranyérmes lett, bronzot szerzett a Honvéd Kupán, majd megvédte
magyar bajnoki címét 

Az 1978-as világbajnokságon
szerepet kapott a magyar csapatban, amely élete első nagy megmérettetése volt a
nemzetközi felnőtt mezőnyben. Az 1979-es kölni Európa-bajnokságon a legjobb
nyolcig menetelt, ott a román Ionel Budusan állította meg Danyit. A Honvéd
Kupán 1980-ban ezüstöt, míg egy évvel később, valamint 1982-ben aranyat
szerzett, pályafutása során szovjet, kubai és keletnémet klasszisokat is
legyőzve.

Az 1982-es renói világbajnokságon a pontszerző ötödik helyen zárt a magyar csapat legeredményesebb ökölvívójaként. A finn Lasse Friman és a holland Gilbert Hallie legyőzésével jutott el a legjobb nyolc közé, ahol a későbbi világbajnok amerikai legenda, Mark Breland állította csak meg. Utolsó magyar bajnoki címét 1983-ban szerezte meg.

Tájékoztatás a Madárfészek Ökölvívó Akadémia és az UTE közötti átigazolások ügyében meghozott Elnökségi döntésről

Szakszövetség
Elnöksége a Madárfészek Ökölvívó Akadémia és az UTE közötti átigazolás ügyében,
az Ellenőrző Testület vizsgálatának befejezéséig az alábbi egyhangú döntést
hozta az Elnökség 1/2020.10.15. számú határozatának értelmében:

A MÖSZ
Elnöksége elfogadta az Ellenőrző Testület javaslatát, hogy addig, amíg a
versenyzők helyzete nem tisztázott, addig a MÖSZ színeiben indulhassanak a
vitatott átigazolású versenyzők az Országos Bajnokságokon.

Fentiek
értelmében, azok a versenyzők, akik érintettek a MÖSZ Ellenőrző Testület
átigazolási vizsgálatában, a MÖSZ színeiben indulhatnak a Junior, Ifjúsági és
Felnőtt Ökölvívó Országos Bajnokságokon.

A Magyar
Ökölvívó Szakszövetség számára a legfontosabb, hogy minden ökölvívó részt
tudjon venni a bajnokságokon, a versenyeken, és semmilyen tekintetben ne érje
őket hátrány, ne sérüljön a versenyzéshez való joguk!

Mivel az
átigazolásokkal kapcsolatos vizsgálatok nem fejeződtek be az Országos Bajnokság
megkezdése előtt, ezért nem lehetett megállapítani, hogy a vitatott átigazolású
versenyzők milyen egyesület színeiben indulhatnának.

A
vizsgálatok lezárulását követően, amikor tisztázódik, hogy mely egyesülethez
voltak érvényesen igazolva a versenyzők, akkor az az egyesület kapja meg utólag
a versenyeredményekért kapott pontszámokat, amely az érvényes igazolást
tudhatta magáénak.

Papp László Felnőtt Női és Férfi Ökölvívó Országos Bajnokság versenykiírása

Tisztelt Edzők, Sportvezetők!

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség által kiírt Papp László Felnőtt Női és
Férfi Ökölvívó Országos Bajnokság versenykiírása
az alábbi mellékletek
letöltésével elérhető:

Papp László Felnőtt Női és Férfi Ökölvívó Országos Bajnokság versenykiírása

– nevezési lap (Felnőtt női és férfi)

terhességi nyilatkozat 

Kérjük a nevezéseket 2020. október 19-ig az alábbi e-mail címre
küldeni szíveskedjenek:  
nevezes@boxing.hu

Mindenkinek eredményes felkészülést kívánunk!

Sportbaráti Tisztelettel:

Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Kihirdetésre kerültek a 2020.évi Magyar Bajnokságok helyszínei és időpontjai

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség Elnökségének döntése alapján kihírdetjük a 2020.évi Magyar Bajnokságok helyszíneit és időpontjait!

Junior és Ifjúsági Ökölvívó Magyar Bajnokság ,,id.Nemes József emlékére”

  • Helyszín: Debrecen
  • Dátum: 2020. október 19-22.

,,Papp László” Felnőtt Ökölvívó Magyar Bajnokság

  • Helyszín: Győr
  • Dátum: 2020. október 28-31.

Serdülő Magyar Bajnokság

  • Helyszín: Eger
  • Dátum: 2020. november 18-21.

Hajrá magyar ökölvívás!

Hasznos hetet töltött el a férfi ökölvívó keret az Olimpiai Edzőtáborban Tatán

Az elmúlt héten a felnőtt keret, szeptember
21-15-i dátummal Tatán edzőtáborozott Bertók Róbert szövetségi kapitány
vezetésével. A kapitány az alábbiakban összegezte a hét történéseit.

„A tábor fő célja az volt, hogy megismerjem a felnőtt mezőny kiválóságait, és ők is megismerhessék a szakmai szemléletemet és munkamorálomat. Nagyszerű érzés volt 20 év elteltével visszatérni Tatára. Hasonló izgalommal léptem be oda, mint amikor versenyzőként léptem át a tábor kapuját. A cél most is az volt, mint annak idején, azaz a lehető legjobbat kihozni magamból. A tábor szakmai programjának az összeállítása során arra törekedtem, hogy az edzésmunka mellett több olyan kiegészítő programot is biztosítsak, amely eddig esetleg kiaknázatlan tudás birtokába juttatja a versenyzőket. Minden napra jutott egy-egy felmérés, vagy előadás, így gyakorlatilag unatkozásra nem volt idő az egy hét alatt. Az első napon az edzést követően  dr. Somogyi Péter (válogatott keretorvos) mozgásszervi szűrést, tartáselemzést végzett a versenyzőkön, majd este egy egészségügyi tájékoztatót tartott a csapatnak, kitérve a COVID helyzetre is. A héten a napi két edzések között, sor került sporttáplálkozási tanácsadásra, sportpszichológiai előadásra, erőnléti felmérésre, és korszakos profi ökölvívó mérkőzés elemzésére Erdélyi Kálmán szakértő elemzésével. Mindezeket a programokat úgy állítottam össze, hogy lehetőleg célirányos, és könnyen hasznosítható legyen a versenyzőink számára. Minden reggel tartottam egy megbeszélést a csapattal, ahol ismertettem a napi programot, és felmértem az adott fizikai és mentális állapotokat. Utólag is azt gondolom, hogy a mentális állapot tekintetében napról napra javulás volt érzékelhető. Az igazi meglepetést a tábor utolsó napjára tartogattam. Az utolsó edzés közben érkezett a táborba Kovács „Koko” István, aki jó ideje nem vett részt hasonló eseményen. Vidám, és rendkívül motiváló történetei után minden versenyző kezébe foghatta az atlantai olimpiai aranyérmét, amely reményeim szerint sokat jelentett a srácoknak. A tábor záró akkordjaként tiszteletét tette nálunk az elnök úr is, ami szintén jól esett a résztvevőknek. Bajkai István elnök úr elmondta a versenyzőknek, hogy milyen pozitív változásokon megy keresztül a hazai ökölvívás szervezeti működése, és ő is több tanúságos történettel motiválta a csapatot. Ezt követően az elnök úrral, Kokóval, és a csapattal, egy közös ebéddel zártuk a hetet. Ha összegeznem kellene, akkor azt mondanám, hogy egy nagyon tanúságos hetet tudhatunk magunk mögött. Tanúságos, hiszen ilyen rövid idő alatt kiderült, hogy minden egyes versenyzőnk 100 százalékot ad ki magából minden egyes edzésen, mindezt önszántából. Azt is jó volt látni, hogy nagyszerű hangulatban kezdett összekovácsolódni a csapat. Az egy hét alatt egy olyan momentumra sem emlékszem, amelyet negatívumként említhetnék. Alvics Gyula, és Régi Dániel edzők, és Makocsai Sándor gyúró is kiváló munkát végeztek. Azt gondolom, hogy egy újszerű szemlélettel, egy új, és remélhetőleg sikeres jövő előtt állunk.”

Az “Ökölvívás Legjobbjai” ünnepélyes díjátadó Baján

Baján a
Polgármesteri Hivatalban ünnepélyes keretek között átadásra kerültek Gálos
Tamásnak, a 2020-as év “Legjobb edzőjének” és Gálos Rolandnak, a
2020-as év “Legjobb felnőtt férfi ökölvívójának” az AIBA és a Magyar
Ökölvívó Szakszövetség kitüntetésével járó díjak!

Dr. Bajkai István, a Szakszövetség elnöke gratulált a nívós szakmai munkáért és a kimagasló sportteljesítményért!

Boldog Nemzetközi Ökölvívás Napot kívánunk!

Ma
ünnepeljük a Nemzetközi Ökölvívás Napját.

Az AIBA e
jeles esemény alkalmából létrehozta az „Ökölvívás legjobbjai címet”. A Magyar
Ökölvívó Szakszövetség jelölése alapján 10 kategóriában díjazzuk a 2020-as év
legjobb sportolóit és szakembereit. A 2020-as év  kategóriái: ringorvos,
bíró, hivatalos személy, ifjúsági férfi ökölvívó, ifjúsági női ökölvívó,
ökölvívó iskola, cutman, edző, felnőtt férfi ökölvívó és felnőtt női ökölvívó.

A kategóriák
díjazottjainak bemutatásával hamarosan jelentkezünk!

Gedó György Békéscsaba Halhatatlanja

A Békéscsaba Megyei Jogú Város Sportszakmai Tanácsadó Testület javaslatára létrejött a Békéscsaba Halhatatlan Sportcsillagai elnevezésű klub, amelynek első három tagja, a város három élő olimpiai bajnoka lett. Prekop János művésztanár segítségével megörökítették az olimpiai bajnokok kézlenyomatát! Szarvas Péter polgármester és Lukács József, a Békéscsaba Megyei Jogú Város Sportszakmai Tanácsadó Testületének elnöke átnyújtották Gedó György ökölvívónak (1972), Ónodi Henrietta tornásznak (1992) és Palotai Károly labdarúgónak (1964) a halhatatlanná avatásról szóló oklevelet.

Ónodi Henrietta 25 éve, az 1992-es barcelonai játékokon lett aranyérmes, a halhatatlanok közül ő az egyetlen, aki békéscsabai születésűként, a helyi egyesület színeit képviselve győzött ötkarikás eseményen. Az 1964-es olimpián győztes egykori labdarúgó, később sikeres FIFA-játékvezető Palotai Károly is Békéscsabán született, húszéves koráig élt a városban. Az 1972-es olimpián bajnok Gedó György 2 és 16 éves kora között kötődött a békési megyeszékhelyhez.

Forrás: www.boxing.hu – RSS

Felnőtt magyar ökölvívó bajnokság először a Madárfészek Akadémián

A kedden kezdődő Papp László felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokságot az újpesti Madárfészek Akadémia központjában, a Halassy Olivér Sportcsarnokban rendezik meg.

A magyar szövetség hétfői sajtótájékoztatóján Balzsay Károly szövetségi kapitány jelezte, hogy 57 klub 145 bokszolója nevezett, de hozzá tette, hogy a végső indulói létszám különböző okok miatt várhatólag ennél szerényebb lesz. Az OB négy napon át tart, azaz a nyolcaddöntőkkel kezdődik a program, így abban a négy kategóriában (64, 75, 81, 91 kg), melyekben 16-nál többen jelentkeztek, s ahol a ranglisták alapján szűkítik a mezőnyt.

A szakvezető arról is beszélt, kapitányi szemmel kifejezetten örvendetes, hogy alig lesz olyan kategória, melyben csak egyetlen nagy esélyes lenne. Ilyennek csak a 75 és a 91 kilót nevezte, előbbiben az idén Eb-harmadik Harcsa Zoltán, utóbbiban pedig a világbajnokságot is megjárt Hámori Ádám emelkedik ki. Kettejük mellett Bouquet Bence (+91 kg) a harmadik olyan öklöző a jelenlegi mezőnyben, aki a legtöbb, négy bajnoki aranyat gyűjtött eddig.

Balzsay Károly: Az év legjelentősebb versenyére készül a hazai mezőny. A Madárfészek Akadémia 600 fő befogadóképességű, remélem jó hangulat fogadja az öklözőket. A napi jegy ára 1000 Ft, a négynapos bérlet 3000 Ft-ba kerül.
Erdei Zsolt, a MÖSZ elnöke, a korábbi profi és amatőr világbajnok abban bízik, “hogy a nézők megtöltik a csarnokot.” A klasszis e mellett arról is beszélt, hogy “örvendetes a nevezői létszám emelkedése”, de ő abban bízik, “néhány éven belül akár 200-ra is nőhet az OB-n indulók száma.”

Az OB-n keddtől csütörtökig 15.00-kor kezdődnek a küzdelmek, a pénteki finálék pedig Papp László emlékének adózva a Magyar Ökölvívás Napján 17.00 órakor indulnak. Az esemény minden napját közvetíti online az ökölvívó szövetség, a döntőket pedig az M4Sport 21:45-től közvetíti.

Forrás: www.boxing.hu – RSS

Mexico Boxing Federation President arrives in Lausanne to discuss Tokyo 2020 Olympic Cycle

AIBA President Dr Ching-Kuo Wu has welcomed the Mexico Boxing Federation (FEMEBOX) President Mr Ricardo Contreras to the AIBA offices in Lausanne for discussions around the Federation’s strategy for the Tokyo 2020 Olympic Cycle. During the visit, Mr Contreras discussed his desire to create a Mexico Boxing Academy and signed the HeadsUp Charter, part of AIBA’s ongoing development campaign to extend boxing’s reach with a focus on grassroots programmes as well as the physical and professional wellbeing of its boxers from novice to elite and beyond.

“Mexico’s great tradition and strong record in world boxing speaks for itself, and it was excellent to hear FEMEBOX latest plans to develop the sport and nourish the country’s next generation of great boxers. There can be no mistaking that our 202 National Federation members need to be putting their strategies for Tokyo 2020 success in place now if they are to make an impact in three years’ time, and AIBA remains true to its continuous commitment to work for the best interest of boxing and support all our affiliated members ,” said AIBA President Dr Ching-Kuo Wu.

Mr Contreras underlined his support for AIBA and its President and praised the global educational programmes taking place under the HeadsUp banner, making clear his wish to build an academy that will develop the future generations of Mexico’s boxing talent in the spirit of the core values shared by AIBA and FEMEBOX.

The post Mexico Boxing Federation President arrives in Lausanne to discuss Tokyo 2020 Olympic Cycle appeared first on AIBA.

Mexico Boxing Federation President arrives in Lausanne to discuss Tokyo 2020 Olympic Cycle

Forrás: www.boxing.hu – RSS