Jövő héten kezdődik az év első nagy hazai rendezésű nemzetközi tornája!

A Bocskai emlékverseny hagyományosan az év első nagyobb megmérettetései közé tartozik, ezúttal is megelőzi a versenynaptárban a legfontosabb nemzetközi eseményeket. A 62. alkalommal megrendezésre kerülő Bocskai emlékverseny méltó lesz az elmúlt évek hagyományaihoz, és a neves eseményen a debreceni közönség erős mezőnyt tekinthet meg.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke, Erdei Zsolt és Debrecen alpolgármestere, dr. Barcsa Lajos a 2017. december 4-én megrendezett sajtótájékoztatón írta alá a Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny szerződését. A hosszú kölcsönös partneri viszony Debrecen városával példamutató sportágunkban.

Az idei Bocskai emlékversenyre is az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban kerül sor, és a csapatok a Sport Hotelben szállhatnak meg azonos helyszínen. A hagyományos évindító nemzetközi versenyen a férfiak kilenc, míg a hölgyek négy súlycsoportban mérhetik össze erejüket a cívisvárosban.

A magyar válogatott legjobbjai, így a kétszeres olimpikon Harcsa Zoltán, a tavalyi esztendő nagy felfedezettje, Kovács Richárd, valamint Hámori Ádám, Szaka István, Virbán Gábor, Gálos Roland, Tar Sándor, az Eb-bronzérmes Csóka Nándor, Kozák László és Fodor Milán mindannyian ott lesznek sok fiatallal együtt a debreceni rajtnál, míg a tavalyi évben WSB-győzelmet is szerző Vadász András visszatér a ringbe. Az aktuális magyar bajnokok közül mindenki kesztyűt húz az idei Bocskai emlékversenyen.

A válogatott tagjai ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány vezetésével Mátraházán készültek fel a viadalra. Az idei évben nem rendeznek sem világ-, sem pedig Európa-bajnokságot a felnőtteknek, így a 2018-as esztendő fontos megmérettetés, valamint tapasztalatszerzés lehet a fiataloknak a nemzetközi porondon. A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) félprofi ligájában, a World Series of Boxing (WSB) sorozatban idén négy magyar is érintett lesz, ami komoly előrelépés a tavalyi kettőhöz képest, és mindannyian szerepelnek majd a Bocskai emlékversenyen.

A válogatott gerincét az új korosztály alkotja, nekik a március végén, valamint április elején Romániában sorra kerülő U22-es Európa-bajnokság miatt a Bocskai emlékverseny egyben nem csak remek erőfelmérő, de válogató esemény is lesz. A válogatott egészének első 2018-as meccsei következnek a jövő heti Bocskai emlékversenyen.

Forrás: www.boxing.hu – RSS

Hárman a négy közé kerülésért az ifi Eb-n

Kedden egy magyar érdekeltségű meccsre került sor, de Egervárinak nem sikerült beverekednie magát a legjobb négy közé.
81 kg Andreyu Vadzim (fehérorosz) – Egervári Richárd 5-0 a négy közé kerülésért.

A négy közé kerülésért, azaz az éremért mérkőzik három versenyzőnk szerdán:

49 kg Bernáth Attila – Erik Tokhyan (örmény)
75 kg Cservenka Róbert – Daniil Teterev (orosz)
91 kg Arkagyij Karstan (ukrán) – Fehér Koppány

Forrás: www.boxing.hu – RSS

A Fair Play Bizottság diplomával ismerte el Harcsa Norbertet

A 28 éves Harcsa Norbert elkésett hetedik profi bokszmérkőzésének mérlegeléséről, ám nem a saját hibájából. A székesfehérvári gálára tartó sportoló ugyanis fülön csípett egy tolvajt, aki ellopta egy kisfiú mobiltelefonját. Harcsa éppen az autójába ült volna be, amikor a zokogó gyerekre lett figyelmes az utcán. Megtudta, hogy a fiú telefonját éppen akkor lopták el, és észrevette, hogy az út túloldalán egy fiatalember szalad. Utolérte, felszólította, hogy adja vissza a készüléket, ám a tolvaj nem volt hajlandó erre. Az időközben megérkező rendőröknek köszönhetően aztán persze kénytelen volt, Harcsa pedig, ha késve is, de részt vehetett a mérlegelésen, sőt később meg is nyerte a mérkőzését észt ellenfelével szemben.

Fotó:

Róth Tamás

Forrás: www.boxing.hu – RSS

Albenából nézve

A bulgáriai Albena-ban tegnap megkezdődtek a 21. junior Európa-bajnokság küzdelmei. Az első napi három magyar mérkőzésről – miután egyet aludt rájuk – Farkas József vezetőedző így foglalta össze a véleményét.  


54 kg Vsevolod Shumkov (orosz) – Tanka Tamás RSC R2 3.00Tanka sorsolása után tudtuk, hogy nehéz kezdésnek néz elébe. Tomi, aki másodszámú válogatottként került az induló csapatba bátran kezdett, azonban a nagy rutinnal és jelentősebb eredményekkel rendelkező Shumkov erőfölényével nem bírt. Tominak szüksége van további tapasztalatokra, jó háttérrel, megfelelő támogatottsággal messze juthat még. Kiváló lelki alkata is viszi előre, nyugodt vagyok, megfelelő juniort tudtunk ebben a súlycsoportban is szerepeltetni.

57 kg Berecz Lionel – Ivan Naskov (bolgár) 3-2

Lionelnél már a bemelegítő, ráhangolódási percekben éreztem azt az eltökélt, küzdeni és győzni akarást, amit edző-pedagógusként versenyzőimnél mindig is szerettem volna és ezután is szeretném érezni, látni a munkába, csapatba vetett hitet, az erőt, a magabiztosságot versenyzőinken, ez minden edző álma. Berecz bolgárral kezdett, nem volt tehát egyszerű dolgunk. Mindenki tudja miről is beszélek. A 3-2-es győzelme lendületet adott minden értünk szorítónak, de a lényeg, hogy nekünk, itt lévő magyar versenyzőknek és kísérőiknek összetartását megerősítette, a hangulatban is átlendített a helyes irányba.

70 kg James Tucker (ír) – Varga Gyula 5-0

Varga Gyula rendkívüli elkeseredettséggel vette tudomásul vereségét. Valóban nehéz feladat volt ennek az írnek a megtörése. Mindent meg tett. Nemzetközi rutintalansága még azt eredményezte, hogy néha elbizonytalanodjon a menetek feszítő pillanataiban. Helyenként azt gondoltam, na, megtörte az ír öklözőt! Aztán valahogy, – és ehhez kellett azért bírói segédlet is, – ellenfele ismét magára talált. Az intése is elsietett volt. Tény, hogy nálam, csapatvezetőnknél is győzött. Ha rosszul, gyenge szellemben küzdött volna, eligazítom, tudtára adom. Ezzel szemben meg kellett dicsérnem.

Ma újabb három magyar lép ringbe:

48 kg Basta Maciey (lengyel) – Bernáth Richárd
66 kg Aska Makela (finn)- Kozák Renátó

80+ kg Maksym Drach (ukrán) – Kiss Levente

Forrás: www.boxing.hu – RSS