címmeccs tagged posts

Ronaldo Souza vs. Dan Henderson érkezik?

SouzaJacare.jpeg

Ronaldo "Jacaré" Souza

Josuel Dista, az UFC középsúlyú ragadozójának Ronaldo „Jacaré” Souzának az edzője, érdekes felvetéssel állt elő a minap. Jacaré az elmúlt időszakban hét győzelmet hozott össze zsinórban, második helyre rangsorolják az UFC középsúlyú mezőnyében. Ilyen teljesítmény után joggal gondolná az ember, hogy Jacaré lehet a következő kihívő, és ezzel ők sincsenek máshogy. Sajnos, azonban az élet közbe szólt.

A tervezett Chris Weidman – Vitor Belfort középsúlyú címmeccset sérülés miatt el kellett halasztani a jövő év elejére. A bajnok, Chris Weidman eltörte a kezét a felkészülés során. Közben Jacarénak is kiújultak könyökproblémái, emiatt kés alá kell feküdnie és leghamarabb jövő januárban lesz harcképes, nagyjából akkor, amikor a középsúlyú címmeccs és terítékre kerül. Ennyi felvezetés után lássuk, hogy Josuel Distak mivel is állt elő!

„Úgy hiszem, Jacaré már bizonyította, hogy megérdemli a címmeccset. Sajnos azonban felépülése a műtét után pont akkorra várható, amikor Chris és Belfort is összecsapnak, mit tehetnénk hát? Tetszik az ötlet, hogy Jacaré egy speciális félnehézsúlyú mérkőzést vívjon. Igazán hiszem, hogy Jacaré, Rafael „Feijao” és Rogerio „Minotouro” kivételével bárkivel képes megküzdeni ebből a divízióból – tőlük sincs beijedve, hanem a baráti viszony szól közbe - felkészülésként a Chris – Belfort meccs győztesével való bunyóra. Nem tartom korrektnek, hogy fogyasztania kelljen egy meccshez abban a divízióban, ahol már most második helyre van rangsorolva.

 

Jacaré harcolt már nyílt súlycsoportban jiu jitsu karrierje során – nem is kevés eredménnyel. Szeretném látni Henderson (Dan Henderson) ellen küzdeni, ugyanazon a gálán, amin Belfort és Weidman is összecsapnak. Henderson egy legenda és a rajongók imádnák ezt a párosítást, de Ronaldo kész kiállni, bárkivel Feijaot és Rogeriot kivéve. Nem látom semmi akadályát, hogy így tegyük próbára Ronaldo Jacarét, a világnak látni kell, micsoda potenciál rejtőzik benne.”

dan-henderson.jpg

A lehetséges ellenfél, Dan "Hendo" Henderson

Dan Henderson BJJ edződje, Ricardo "Pantcho" Feliciano üdvözölte a mérkőzés gondolatát.

„Minden tiszteletem Jacaréé, de Distak rossz döntést hozott. Szerintem ezzel az ötlettel Distak csak még több motivációt adott „Hendo”-nak, aki minden energiáját bele fogja adni az edzésbe ezután. Dan Henderson nem harcolt május óta, de hajlandó visszatérni januárban, eleve ez volt az elképzelése a májusi meccsét követően. Idáig három, négy alkalommal jött egy héten edzeni, hogy formában tartsa magát, de a Jacaré elleni meccs akkora motivációt adna neki, amit nem kapott az óta, mióta szóba került a címmeccs.”

 

„Nem látom akadályát, hogy miért ne kerülhetne sor kettejük csatájára félnehézsúlyban. Ha meg akar küzdeni Hendoval, hát legyen! Ha egy bunyót kérsz, figyelj oda, és légy óvatos, mert megkaphatod, amit akarsz!”

Zárta gondolatait Ricardo "Pantcho" Feliciano. Én nagyon megnézném ezt a meccset, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül.Joe Silva, te vagy utolsó reményünk! Ti mit gondoltok, létrejöhet a Jacaré vs. Hendo meccs? Esetleg ugyanazon a gálán, ahol Weidman és Belfort is összecsapnak?

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Tovább

Alexander Gustafsson szerint neki kellene küzdenie az övért

gustaffson.jpg

Az UFC háza táján mostanában minden a Jon Jones-Daniel Cormier félnehézsúlyú címmeccsről szólt. Egészen addig, amíg a napokban Jones be nem jelentette, hogy térdsérülése miatt nem tudja vállalni a mérkőzést, lett is nagy sóhajtozás és anyázás. Azonban a félnehézsúlyú címmérkőzés körüli mizéria jóval régebben kezdődött és a szereplői is mások voltak. Eredetileg Alexander Gustafsson szállt volna ketrecbe, Jones ellen, de egy térdsérülés miatt korábban le kellett mondania a meccset.

Gustafsson és Jones már találkoztak korábban, egészen pontosan 2013. szeptember 21-én az UFC 165. gáláján Kanadában, Torontó csodás városában. Egy örökké emlékezetes meccsen Guszti, olyat tett, amit előtte még senki: megmutatta, hogy a regnáló bajnok is ember. Az ötmenetes háborút ugyan Jones nyerte, de elég véleményesre sikeredett a pontozás. Mindenesetre kettejük összecsapása elnyerte az Év küzdelme díjat – Fight of the Year – 2013-ban. Ha még nem tetted, sürgősen nézed meg!

jonesgus_original.jpg

A küzdőfelek az első meccsük után

Az események, pedig csak pörögtek tovább, Guszti idén márciusban kiütötte Jimi Manuwat, Jones, pedig megvédte címét Glover Teixeira ellen áprilisban, így elhárult minden akadály az újabb összecsapás elől. Sajnos, azonban a sors közbeszólt. Gustafsson lesérült és a helyére beugrott Daniel Cormier. Szinte azonnal meg is indult a kóstolgatás, ami egy „kellemes” sajtótájékoztatóban csúcsosodott ki.

És, hogy az élet ne legyen egyszerű, a héten robbant a bomba, Jon Jones lesérült, ugrott a címmeccs. Az eredeti szereplők Jones és Cormier is kés alá fekszik, a mérkőzést, pedig 2015. január 3-ára halasztják, de itt Jon Jones nem Alexander Gustafssonnal, hanem Daniel Cormierrel fog megküzdeni.

Durván kavarják az excrementumot, az egyszer biztos. Mindenki saját vérmérsékletétől függően eldöntheti mennyire fair a fenti felállás. Lehet egyet érteni, egyet nem érteni. Az, azonban biztos, hogy Guszti nem kicsit lett ideges és ennek hangot is adott, és nem kímélte az UFC vezetőségét sem. Többek közt azzal vádolja az UFC-t, hogy bohócokkal akarja eladatni a mérkőzéseit - finom utalás a Jones-Cormier botrányba fulladt sajtótájékoztatóra. Alexander menedzsere, Manos Terzitane az alábbi szavakkal kommentálta az eseményeket au UFC Todaynek:

„Mindent meg fog tenni, amit tud, hogy ne lépjenek át rajta – Gustafsson. Nem fog semmilyen küzdelmet elvállalni addig, amíg újra nem küzdhet a címért Jones ellen.”

A válasszal Daniel Comier sem volt adós. DC egyáltalán nem szeretne félreállni és átadni a helyét, sőt mivel akkora az érdeklődés a Jones-Cormier bunyóra, ezért szerinte az UFC illetékesei sem fogják meggondolni magukat az ügyben. Cormier tudhat valamit, mert eddig valóban nem gondolták meg magukat.

Az UFC elnöke Dana White már korábban kijelentette, hogy szerinte nem túl okos dolog várni a címmérkőzésre, Guszti számára pedig előirányzott egy esetleges meccset Rumble Johnson ellen. A dolgok jelenlegi állása szerint 2015. január 3-án az UFC 182 során Jon Jones ismét ketrecbe száll, hogy megvédje félnehézsúlyú világbajnoki övét Daniel Cormier ellen. Addig viszont sok víz lefolyik a Dunán, és történhetnek érdekes dolgok.

Személy szerint én mindkét kihívó érveit megértem, azonban személyes elfogultságom okán egyikük felé inkább húzok. Mázli, hogy nem nekem kell döntenem a kérdésben. Ti mit gondoltok, ki érdemelné meg jobban a meccset, Cormier vagy Gustafsson? Nem lenne király, ha először egymás ellen döntenék el, hogy ki érdemesebb az elsőszámú kihívói pozícióra?

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Tovább