brazil_jiu_jitsu tagged posts

TD|JITSU: Szűcs Kristóf bronzérmet nyert a brazil jiu-jitsu-Eb-n

 

10343014_965334953494425_3739840929793422477_n.jpg

A TOTALDAMAGE által támogatott MTK/Gracie Barra Hungary jitsus Szűcs Kristóf harmadik helyen végzett a Nemzetközi Brazil Jiu-Jitsu Szövetség lisszaboni Európa-bajnokságán.

[...] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Tovább

A luta livre – avagy a brazil jiu jitsu “ismeretlen kistesvérének” – története

luta-livre.jpg

Tavaly nyáron egy edzőtársammal beszélgettünk és valahogyan előjött a luta livre témakör. Nem igazán tudtam sokat erről a stílusról, szerencsére az edzőtársam még kevésbé, így nem tűntem hülyének. Ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy, amint időm engedi, kicsit kiművelem magam a témában. Nos, közel sem lettem szakértő, de amit sikerült összegyűjtenem a témáról, most megosztom veletek. Következzék, tehát a luta livre, az én olvasatomban a „BJJ ismeretlen kistestvére”.

A luta livre eredete

A luta livre szóösszetétel a portugálban birkózást jelent elsődlegesen, másodlagosan meg nem. A luta szót fordíthatjuk szabadnak, a livrét, pedig küzdelemnek, így megkapjuk a magyarban nagyjából „szabad küzdelem” jelentést. Brazíliában, ahol ez a stílus kifejlődött ebben a jelentésében alkalmazzák. A luta livre múltja nem vész a múlt homályába, legalábbis nem próbálja senki az általam olvasott szerzők közül visszavezetni a stílus történetét Noéig. A luta livre egy Euclydes „Tatu” Hatem nevű brazil birkózó fejéből pattant ki nagyjából 1927-ben Rio de Janeiro városában. A stílus a judón és alapítója személyéből adódóan a birkózáson alapszik.

EuclydesHatemTatuLutaLivreCatchWrestling.jpg

"Tatu" akció közben

Brazíliában ekkoriban sok-sok kihívásos viadalt rendeztek annak eldöntésére, hogy kinek a stílusa a jobb és ki az erősebb. Tökre, mint a UFC alapkoncepciója, nem igaz? A kor másik szárnyait bontogató küzdőstílusa a Gracie vagy brazil jiu jitsu volt. A két stílus nagyon hasonlított abban, hogy mindkettő a földharcot preferálta. Ne feledjük, hogy a BJJ-ben is oktattak ütéseket és rúgásokat az elején, a luta livrében, pedig teszik ezt a mai napig is. A fő különbséget a társadalmi bázis adta. A BJJ főként a tehetősebb brazilok közt terjedt, gondoljunk a Graciek magas társadalmi rangjára, kapcsolataira, illetve a gi már akkor sem volt olcsó. Nem nehéz kitalálni, hogy a luta livre (LL), pedig a szegényebb néprétegek között hódított. A szegény kölykök harcművészetének tartották, és mint ilyen nem is kapott túl nagy sajtóvisszhangot egészen 1940-ig.

Miközben Európa a második világháborút élte át a brazilok kevésbé durva módon vezették le a feszkót. Ennek következménye egy kihívásos mérkőzés lett Euclydes "Tatu" Hatem és George Gracie között. A végeredmény mai szemmel nézve talán meglepő volt, hiszen „Tatu”-nak sikerült feladásra kényszeríteni George Graciet. Hoppá, mi?

3181380044_50d02ba7f1_medium.jpg

A győzelem híre bejárta a kor brazil sajtóját

A stílus fejlődése

A két stílus egymással párhuzamosan fejlődött. Egészen jól el is voltak egymás mellett, de a világ ezen felén sem feledik el csak úgy a sérelmeket, így 1968-ban az LL egy jeles képviselője Euclides Perreria megmérkőzött és le is győzte Carlson Graciet. Ez a két győzelem, bár majd három évtized választotta el őket egymástól nagyot lendített az LL népszerűségén.

4993.jpg

Euclides Perreira fénykorában

A 70-es évek

A 70-es évek egy kicsit csendesebb időszak volt, kb. annyira, mint a vihar előtti csend. Ebben az időszakban „Tatu” tanítványai tovább finomították küzdőművészetüket. Az élenjárók közül Fausto és Carlos Brunocilla, Euclides Perreira és a leginkább Roberto Leitao vették ki a részüket a fejlődésből.

leitao.jpg

Az idős Roberto Leitao egyértelműen "fogalmaz"

Roberto Leitao személye rendkívül érdekes. Sokak szerint ő volt az, aki legnagyobb mértékben befolyásolta a luta livrét, annak létrejötte óta. Leiato civilben mérnök és egyetemi tanár volt, emellett elmélyült a judóban és a birkózásban is. Leiato a technika megszállottja volt, mindenhová tollal és jegyzetfüzettel ment, és, amint eszébe jutott egy új technika már le is jegyezte. Elmélete szerint a helyes technika ismerete és kivitelezése képes semlegesíteni a nyers erőt, sőt felül is tud azon kerekedni. Mintha ismerős lenne ez a teória valahonnan, nem igaz? Leiato annyira komolyan vette a jegyzetelést, hogy ki is adta azokat a Luta Livre elmélete címen.

Helio Gracie nagyon hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint Leiato. Leiato szerint kettejük filozófiájában a fő különbség az, hogy szerinte a luta livre küzdelmi felfogása igen közel áll a birkózáshoz.

„Gracie (Helio) makacs volt. Úgy gondolta, hogy a technikai előny önmagában elegendő, de tévedett.” Akik Leiatoval értettek egyet ebben látták a birkózók sikereinek a kulcsát a BJJ gyakorlók ellen, mikor a birkózók meg tanulták a submissionok kivitelezését igen nehéz helyzetbe tudták hozni a BJJ gyakorlóit. A birkózó kontra bjj dilemma egy külön cikket is megérne.

dp_mestre.jpg

Ész játék,értem?

A 80-as évek

Az idő haladt és elérkeztünk a 80-as évekhez. A bjj népszerűsége nőttön nőtt, köszönhetően a Gracie család kiváló érzékének a média iránt, valamint a stílus hatékonyságának. Az LL ifjú titán képviselői arra gondoltak, hogy az ő stílusuknak is ideje lenne kitörni a rivalda fénybe, és ennek nincs is jobb módja, mint kihívásos harcok sorával bizonyítani, hogy ők bizony jobbak, mint a Gracie jiu jitsu gyakorlói. A két stílus nem csak a technikai felfogását tekintve tért el ekkoriban lényegesen egymástól. A luta livre művelői gi nélkül edzettek és egyre több és több lábfeszítést alkalmaztak, míg a BJJ művelői merevesen elhatárolódtak mindkét fenti cselekménytől mondván, a git csak a csórók nem engedhetik meg maguknak.

A Gracie jiu jitsu, ahogy ekkoriban a brazil jiu jitsut hívták és a luta livre képviselői között egyre komolyabb ellentétek alakultak ki. Ezek, hol szervezett mérkőzések keretében kerültek rendezésre, hol egyszerű utcai bunyók által. Mindenki döntse el, melyiknek van több értelme. Ezek a küzdelmek egy később cikk keretében kerülnek majd közlésre, mert olyan szerteágazóak és szövevényesek, ami miatt önmagukban megtöltenek egy hosszabb postot. Az LL története szempontjából annyit érdemes megjegyeznünk, hogy a 80-as és 90-es évek összecsapásaiból a két stílus közül általában az LL húzta a rövidebbet.

A 90-es évek

A luta livre gyakorlóinak más módot kellett találniuk a hírnévhez. A 90-es évek el is hozták a lehetőséget a brazil Vale Tudo és az amerikai, japán MMA rendezvények képében. Az LL gyakorlói nagy várakozásokkal és reményekkel indultak neki ezeknek a kihívásoknak. Azonban, a hazai után a nemzetközi porondon is a vereség keserű kenyere jutott nekik osztályrészül. Hiába arattak szép sikereket az akkoriban menő többi edzőterem felett, azok sorra megtalálták az ellenszerét a luta livre táborának. Ebenezer Fontes Braga lekopogtatta Jeremy Hornt és Brandon Lee Hinklet, de hamarosan szembe került Kevin Randlemannal és Kazushi Sakurabaval.

A szerencse sem fogadta kegyeibe az LL tábor tagjait. Johil de Olivera pontozással legyőzte a Chute Boxe legendát, Jose "Pele" Landi Jonst 1997 márciusában a WVC 4-en. Ami ezek után történt nem mindennapi, Johil a PRIDE egyik korai gáláján vett részt, amikor a pirotechnikai showba, valami hiba csúszott és megsérült a látása. Johil ezután még évekig versenyzett, annak ellenére, hogy a látását már soha többé nem tudták teljes mértékben helyre állítani! Mondanom sem kell, ezek után már nem tudta hozni a korábbi formáját.

Hugo Duarte esete a másik kiváló példa arra, hogy Fortuna mennyire nem fogadta kegyeibe a luta livre gyakorlóit. Duarte 1998 májusában harcolt az UFC 17-en, a gálára egy 5-0-s rekorddal érkezett, Tank Abbott ellen. A mérkőzés jól kezdődött, Duartenek sikerült gyorsan földrevinnie Abbottot és ekkor jött a baj. Ahelyett, hogy használta volna kiváló ground and poundját, karfeszítésre akart váltani ezzel, viszont feladta domináns pozícióját és Tank Abbottnak sikerült felállnia. Ezek után pedig irdatlan verésben részesítette a földön fekvő Duartét. A következő MMA mérkőzésében sem volt túl sok köszönet. Mark Kerrel kellett volna megküzdenie a PRIDE 4-en, de ahelyett, hogy felvette volna a küzdelmet, mást sem csinált csak futkosott a ringben, mindent megtéve a küzdelem elkerülésére… Nem tudni miért tette ez utóbbit, talán megtört benne valami, valami a Tank Abbott elleni vereséget követően, de végül Hugo Duartenek sem sikerült a nagy áttörés.

duarte-tank.jpg

A Duarte vs. Abbott korabeli hirdetése

A Luta Livre legszebb sikereit Marco Ruas érte el, de ez sem volt egyszerű történet. Marco Ruas alapvetően muay thai harcos volt, aki a földharctechnikáját fejlesztette a luta livre segítségével, ezért a küzdőstílusát Ruas Vale Tudo néven aposztrofálta. Brazíliában a muay thai és luta livre harcosok között szoros kapcsolat alakult ki, ami egy korábbi stílusok közti összecsapásra vezethető vissza, de erről bővebben egy másik postban. Nos, Ruas 1997. március 16-án legyőzte az UFC veterán Patrick Smitht a WVC 4-en. Ruas teljesítménye ezután hullámzó volt, egy győzelmet követően 2 vereség következett.

Arra, hogy nem sikerült a Luta Livrenek komoly bajnokot adni az MMA-nak több oka is van. A stílus képviselői nem tudtak olyan jól ütni, mint a Chute Boxe Akadémiai versenyzői, nem tudtak mit kezdeni a Hammer House birkózóival, a jiu jitsu képviselőivel szemben nem tudtak előnyt szerezni technikai tudás terén és nem voltak, olyan atletikusak sem, mint a Lion’s Den csapata.

pd2477998.jpg

Marco Ruas, a vale tudo egykori nagy reménysége

Az új évezredben

A 2000-es évek elején a luta livre gyors hanyatlásnak indult. Top harcosaik sorra döntöttek úgy, hogy átlovagolnak a BJJ vizeire. Olyan nevekről van szó, mint Renato Babalu Sobral vagy Gesias JZ Calvancante, akiket ma mindenki echte BJJ harcosnak gondol. A helyzetet csak tovább súlyosbította, hogy az olyan nagynevű, no gi grappling tornák, mint az ADCC sokat tett azért, hogy a BJJ gyakorlói ledobják a git és elkezdjenek így is edzeni.

Összefoglalva három fő okot hoznak fel a luta livre kevésbé népszerű voltára:

  • Nem sikerült komoly bajnokokat adniuk és, így népszerűsíteniük magukat.
  • A neves no gi események népszerűségével a bjj képviselői is legyőzték idegenkedésüket a gi nélküli gyakorlással szemben.
  • Az MMA egyre professzionálisabbá válásával sok luta livre harcos hagyta ott korábbi edzőtermét és igazolt át a jiu jitsuk gyakorlók közé.

A luta livre napjainkban

A luta livre, azonban nem tűnt el teljesen. Ma is sokan gyakorolják és vannak arra utaló jelek arra nézve is, hogy esetleg egyszer sikerül betörnie a köztudatba is. Ma a luta livre két ágra oszlik az engedélyezett technikák és szabályok szerint, így egy stílusról beszélünk, ami a versenyszabályoknak megfelelően hol többet, hol kevesebbet enged meg.

Luta livre esportiva nagyjából sport luta livrenek lehet fordítani. Lényegében submission grapplingről van szó. Népszerűségét az olyan no gi grappling versenyek, mint a NAGA vagy az ADCC nagyban növelték. Ütések, rúgások és egyéb „kemény” technikák nincsenek engedélyezve. Ellenben minden grappling technika, aminek célja az ellenfél feladásra kényszerítése: ízületi feszítések, fojtások egyebek, engedélyezett. A lábfeszítéseknek kiemelt szerepük van, ez az egyik fő különbség ezen stílus és a bjj között. Pontozással is lehet győzni, ilyenkor a földrevitelekért, domináns pozícióba kerülésért jár a pont.

Luta livre vale tudo, ez az igazi brazil MMA. A luta livre földtechnikai repertoárját ötvözi ütésekkel, rúgásokkal, térd, könyök –és clinch használattal. Ezek jórészt a muay thaiból származnak. Ettől függetlenül a luta livre vale tudo legerősebb eleme a földharc és a földre vitelek. Ez azért is lehet, mert a stílus gyakorlói szerint az állóharcban sokkal nagyobb a sérülés veszélye. Valamint a földharcban egy kisebb és gyengébb harcos is tudja kompenzálni fizikai hátrányát a megfelelő technikával.

Nos, röviden ez lenne a luta livre története a kezdetektől, napjainkig. A luta livre életre valóságát véleményem semmi sem bizonyítja jobban mint az a tény, hogy a mai napig vannak gyakorlói és törekvések a fejlesztésére. A cikket, mint a brazil jiu jitsu gyakorlója írtam, így remélem, értékelitek, amit az „ismeretlen kistestvér” ismertebbé tételéért tettem.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Tovább