BoxingONE Championship tagged posts

Utánpótlás nagyhatalmak egymás ellen

A fővárosban folytatódik a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság, éspedig pénteken, amikor a KSI Budapest a Debrecen Thunders (DVSC) csapatát látja vendégül. Tovább

Ősszel indul a BoxingONE Championship

A korábbi terveknek megfelelően ősszel ismét elindul a B1-bajnokság, amely az elmúlt esztendőkben remek versenyzési lehetőséget biztosított a térség legjobb amatőr ökölvívóinak. A szervezők jelenleg a korábban résztvevő, illetve az újonnan jelentkező csapatok visszajelzéseit várja, mielőtt kihirdetnék a versenykiírást. Tovább

Nagy küzdelem várható a B1 liga első elődöntőjén, pénteken

Kemény összecsapással kezdődik a BoxingONE sorozat 2011-es szezonjának véghajrája, hiszen pénteken a "Komárno Sharks" együttese a "Debrecen Thunders" gárdáját látja vendégül. A klubelnökök nyilatkoztak a mérkőzésről. Tovább

Szomszédvárak csatája a továbbjutásért

A BoxingONE Championship "B"-jelű csoportjában pénteken lesz az utolsó versenynap, amelyet a szomszédvárak csatájaként aposztrofálhatnánk, hiszen a "Timisoara Lions" az "Arad Motorul" csapatát látja vendégül. A győztes továbbjut az elődöntőbe! Tovább

A rájátszásért meccselnek a csapatok Győrben

A B1 idei küzdelmei közül a legfontosabbat rendezik szombaton az "A"-jelű csoportban, hiszen a Győr Plázában a továbbjutást ünnepelheti az a csapat, amelyik győztesen hagyja el a szorítót. Tovább

BoxingONE: Döntetlen Aradon, de így is a Debrecen örülhetett

Aradon rendezték a BoxingONE Championship - közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság "B"-jelű kvartettjében az Arad Motorul - Debrecen Thunders összecsapást. A csapatbajnoki mérkőzés végig nagy csatát hozott, ám a két csapat nem tudta a ringben eldönteni, hogy melyik alakulat a jobb, vagyis döntetlenre végeztek. Tovább

A BoxingONE Championship őszi menetrendje

A nagysikerű, magyar kezdeményezésű közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnoki sorozat, a BoxingONE Championship egy rövid nyári szünet után a hétvégén folytatódik. Írásunkban az őszi szezon menetrendjét ismertetjük. Tovább

Megállíthatatlanok a “Cápák” a B1 ligában

Győrben, egy nagyszabású szabadtéri eseménnyel folytatódott a BoxingOne Championship rendezvénysorozat: a helyi "Patent Gladiators" a felvidéki "Komárno Sharks" csapata ellen húzott kesztyűt. Tovább

Ismét lecsaphatnak a komárnói “Cápák”

Szombaton egy remeknek ígérkező szabadtéri eseménnyel folytatódik a BoxingONE Championship - közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság. A győri Városháza téren felállításra kerülő ringben a helyi "Patent Gladiátors" a szlovák színekben versenyző, ám kizárólag magyar válogatott klasszisokat foglalkoztató "Komárno Sharks" csapatát látja vendégül. Tovább

-Bajnokok Éjszakája- – négy címmérkőzés szombaton, Győrben

A szombati győri BoxingONE Championship forduló nem csak az amatőr ökölvívásról fog szólni, mivel a Profibox Promotion remek programot hozott össze, négy profi Magyar-bajnoki címmérkőzéssel Tovább