all_access tagged posts

TD|MAGYAR: Buchinger ‘Buki’ Iván éve volt 2014

buchinger-ivan.jpg

Hétvégén ért véget a TOTALDAMAGE AWARDS 2014 játékunk, melyben a 2014-es év legjeire lehetett szavazni, vagyis Ti, az olvasók választhattatok az általunk jelölt indulók közül. A legjobb külföldön vitézkedő magyar MMA harcos kategóriát Perjés Dóra nyerte, amihez  gratulálunk, illetve minden általunk jelölt induló felé a kategóriában egyben tiszteletünket fejeztük ki. 

td_banner2.jpg

A TOTALDAMAGE szerkesztői értékelésében ezt a kategóriát Buchinger 'Buki' Iván nyerte Magyarországon 2014-ben. Buki 2014-es éve egészen elképesztően alakult. A CWFC szervezetet elhagyva feladta könnyűsúlyú címét, majd érkezett az M-1 Global szervezethez, ahol Sergey Golyaev és Mikhail Malyutin legyőzésével elnyerte a jogot, hogy a szervezet pehelysúlyú bajnoki címéért küzdhessen.Tural Ragimov 4 menetet bírt Buchinger ellen, aki ezzel a CWFC után az M-1 Global övet is szerzett. A Bukival készített All Access anyagunkat alább láthatjátok.

Iván 2014-es sikerei a nemzetköri ranglistákon is tükröződnek. A fightmatrix.com listáján Buki a 21-en helyen tanyázik. Viszonyítás képen megjegyezném, hogy a McGregor ellen hamarosan meccselő Dennis Siver 19. ezen a listán, ahogy az írtől frissen kikapó Poirier a 18. Mindeközben az MMASUN a TOP 5 ígéretes, 2015-ben felemelkedő bunyósok közé várja a szlovákiai magyar harcost. Reméljük, hogy idén is Buki sikereinek örülhetünk az M-1 Global szervezetnél, Iván hamarosan ugyanis címet véd. 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Tovább

All Access Buchinger ‘Buki’ Iván: Az M-1 Global pehelysúlyú bajnok közelebbről

cover.jpg

Bizonyára emlékeztek még október 17-re, mikor is Buchinger 'Buki' Iván az M-1 Global pehelysúlyú világbajnoka lett Tural Ragimov ellen. Buki pályafutását a TOTALDAMAGE oldalon mindvégig nyomon követhettétek, most viszont elérkezett az idő, hogy Végh 'Pumukli' Attila után Bős másik MMA világbajnoka (ráadásul a CWFC címmel kétszeres bajnok) is TOTALDAMAGE All Access mini-dokuval mutatkozzon be Nektek, olvasóknak és rajongóknak, így közelebbről is megismerhetitek Bukit. Az alábbi anyagban szó lesz az M-1 Global címszerzés élményeiről, a frankfurti MMA Spriti klubról, Buki pályafutásának kezdeteiről és jövőbeli terveiről.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Tovább