SuperKombat WGP Constanta

Ma este Catalin Morosanu idén harmadjára lép a ringbe. A hazai színtéren már több értelemben is bizonyított – mind a ringben, mind a fősodratú médiában képes tekinteteket vonzani magára és a SuperKombat-ra, Európa-szerte. Morosanu talán leginkább a vad stílusáról ismert, melyet állítása szerint az egykori bestia, Bobb Sapp után mintázott meg. Azonban karrierje ezen pontján komolyan el kell gondolkodnia, hiszen egy fontos mérkőzés áll előtte, stílusa pedig már sok bajt hozott a fejére.

Csak elképzelni lehet, mennyire nehéz a folyamatos koncentráció számára, hiszen az edzések, a készülés mellett politikusi teendői is vannak. Sőt, egy választás is előttük áll idén. Ha ez még nem lenne elég, Catalin rendszeresen szerepel a televízióban és saját boraival is kereskedik. Mindezek ellenére tud időt szakítani az edzésére és képes a fejlődésre, amit az utóbbi években bizonyított is, Stefan Leko, Anderson Silva és Paul Slowinski legyőzésével például.

Mérlege 2013 óta 3-3, ami nem kifejezetten impresszív és kérdéseket vetett fel a sport melletti elkötelezettségével és a fejlődéssel kapcsolatban, azonban nem hagyható figyelmen kívül, mennyire közel voltak ezek a meccsek és milyen kicsin múltak a dolgok. Ben Edwards ellen vívott küzdelme az utőbbi évek egyik legszórakoztatóbb nehézsúlyú bunyója volt, melyet sokan úgy ítéltek meg, hogy bármerre eldőlhetett volna a végén. A nemrégiben Tomas Hron ellen elszenvedett vereség visszalépés, ezért is fontos annyira a mai mérkőzés, a görög Giannis Stoforidis ellen.

A görög egy jól sikerült 2013 és eddig igen szépen alakuló 2014 után érkezik most a ringbe. A görög SuperKombat Tryouts tornán egy igen erős benyomást tett a közönségre és a szakmára, majd egy fantasztikus teljesítményt nyújtott a Horvát SuperKombat New Heroes gálán is. Ráadásul Stoforidis csak 25 éves. Hatalmas lehetőség ez számára, hiszen 2010 óta hazai pályán senki sem verte még meg Morosanut.

A gálát itthon 21:00-kor adja élőben az Eurosport!

Nézzük a fight card-ot!

1. Super Fight (-77 kg)
Alex Filip (Románia) vs. TBA

2. Super Fight (-71 kg)
Alexandru Popescu (Románia) vs. Claudiu Badoi (Románia)

3. Selejtező (-71 kg)
Jonay Risco (Spanyolország) vs. Amansio Paraschiv (Románia)

4. Selejtező (-71 kg)
Cenik Cankurtaranoglu (Törökország) vs. Cristian Milea (Románia)

5. Super Fight (-95 kg)
Moises Baute (Spanyolország) vs. Vlad Grigore (Románia)

6. Super Fight (-95 kg)
Nikolaj Falin (Németország) vs. Sebastian Ciobanu (Románia)

7. Super Fight – Heavyweight Bout (+96 kg)
Giannis Stoforidis (Greece) vs. Catalin Morosanu (Romania)

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply