Rampage megunta a Bellator-t, a visszavonulást fontolgatja

rampage-jackson_1.jpg

Elmúlt a lelkesedése Rampage Jackson-nak, aki Bjorn Rebney távozása után már nem lát fantáziát a Bellator-ban, ezért elképzelhető, hogy hamarosan visszavonul. Pedig Coker jó munkát végez, és ez érezhető is, de talán még mindig nem elég ahhoz, hogy a korábbi UFC bajnokot maradásra bírja, aki egy sejtelmes twitter bejegyzésben üzent azoknak a harcosoknak, akik kihívnák őt. Quinton viccesnek tartja, hogy hányan kóstolgatják mostanában, de kitért arra, hogy talán már erre nem lesz idejük a Bellator-ban vitézkedőknek, mely egy utalás is lehet, hogy abbahagyja karrierjét, vagy esetleg egy másik szervezetnél próbál szerencsét.

Az UFC-be aligha megy vissza, a WSOF még talán szóba jöhet, mivel ők azért képesek lennének kicsengetni Rampage árát, sőt, hamar bajnokot is csinálhatnának belőle. Aztán a filmes karrierjét se zárjuk ki, amelyről korábban elmondta, hogy szívesen csinálná tovább, mivel anélkül kaszál milliókat, hogy bárkit fejbe kéne csapnia érte. Coker-nek tehát ügyeskednie kell, ha szeretné még Rampage nevét egy card-ba juttatni, mert bár a Bellator nélküle is szépen teljesít, Jackson hozhat még igazán felejthetetlen pillanatokat a szervezet számára.

H.Ákos

Valóban követsz minket? Kérj értesítést a friss híreinkről!

fb_ertessites.jpg

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Posted by | View Post | View Group

Cimke:  

Leave a reply