Overeem: Csak 30 másodpercre van szükségem Struve ellen

overeem_5.jpg

Hétvégén jön az UFC újabb nagy dobása a FOX-nál, az év végi card-ot szépen megpakolták komoly párosítással, hogy ismét ne unatkozzon a nép. A főmeccsen JDS és Miocic csapnak össze, de Nate Diaz is hallgatott az unszolásra, hogy dos Anjos ellenében egy alighanem címmeccset érő találkozón térjen vissza. És akkor itt van még a korábban szebb napokat is megélt Alistair Overeem, aki honfitársán keresztül lépkedne vissza a nehézsúlyú elitbe, mely legutóbbi veresége után megint távolodni látszik. A gálához ismét kidobtak egy pofás Road to the Octagon epizódot, melyet ezen a linken érhetsz el. Szóval Alistair-nak megint egy komoly pofon után kell feltápászkodnia, ám Struve nem feltétlenül lesz egyszerű falat a számára, mivel Stefan is hosszú kihagyás után bizonyítana még a kopaszéknak. Overeem így vélekedett soron következő meccséről:

„Struve eddigi teljesítménye nem igazán nyűgözött le. Állóharcos vagyok, szeretem kiütni az ellenfeleimet. Struve-ot 30 másodperc leforgása alatt fogom kiütni. Jól ismerem magamat, korábban is kerültem már ilyen helyzetbe, de mindig kimásztam belőle. Az embereknek joguk van ahhoz, hogy kritizáljanak. Nekem viszont fel kell emelnem a fejem, és azt kell tennem, amiben a legjobb vagyok.”

A korábbi Strikeforce bajnok legutóbb Ben Rothwell ellen szenvedett kiütéses vereséget, melyre talán nem sokan számítottak volna azok után, hogy Overeem csapatot váltva immár Jones edzőpartnereként folytatta karrierjét. Greg Jackson nagyon taktikus edző, már pedig most is szüksége lesz némi csalafintaságra, hogy Alistair megint elinduljon a győzelmet jelentő úton, melynek végén talán Velasquez vagy Werdum várja majd.

H.Ákos

Valóban követsz minket? Kérj értesítést a friss híreinkről!

fb_ertessites.jpg

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Posted by | View Post | View Group

Cimke:  

Leave a reply