Ökölvívás – Ifj. Balzsay Károly visszatért a Vasasba!

image Visszatért egykori amatőr sikereinek színhelyére ifj. Balzsay Károly, aki mostantól a Vasas Sport Club Ökölvívó Szakosztályánál szakosztály-igazgatói feladatokat lát el.

Bajnokunk legfőbb feladata, Sermer György eddigi szakosztály igazgató közreműködésével, a szakosztályi munka napi szintű szervezése és irányítása lesz.
Balzsay kinevezésével tovább bővül azon egykori élversenyzők köre, akik Vatai Gabriellához és dr. Steinmetz Ádámhoz hasonlóan erős kötödéssel rendelkeznek a Vasas-Család felé és pályafutásuk befejeztével sportvezetőként is lehetőséget kapnak a bizonyításra.

Balzsay Károly profi pályafutása előtt, az amatőrök között a Vasas színeiben lett 2002-ben felnőtt EB második, 4-magyar bajnoki címet nyert (összesen 7 bajnoki aranyérméből), és piros-kék színekben egy olimpián vett részt.

Vasasos szerepvállalásomról évekkel ezelőtt már beszéltünk elnök úrral, de ez most vált aktuálissá. Nagyon örülök annak, hogy ekkora szeretettel fogadtak újra a Vasasnál és remélem Markovits László elnöktől és Süllős Gyula szakosztály elnöktől kapott bizalommal élni tudok és pár hónapon belül bizonyítani tudom, hogy jó döntést hoztak. Amatőr pályafutásom alatt több egyesületben is megfordultam, de a legjobban itt a Vasasban éreztem magam és legtöbb sikerem is ehhez a klubhoz kötődik. Remélem, munkám során sok fiatalnak tudok majd tapasztalataim átadásával segíteni, hogy minél sikeresebbek lehessenek ők is ebben a sportágban.” – nyilatkozta Balzsay Károly az új szerepéről.

Az idei tisztújító közgyűlésre készített elnöki programomban belefoglaltam néhány újító szándékú elképzelést, amelyeket azóta lépésről-lépésre próbálunk megvalósítani. Ennek egyik legfontosabb része, hogy a szakosztályok élére olyan egykori Vasas sportolók kerüljenek, akik fiatalos lendületükkel új színt hozhatnak a szakosztályok működésébe. Emellett, az is fontos szempont, hogy ezzel tovább erősítjük az egyesülethez való kötődést, a Vasas-Család összetartozását. Bízom abban, hogy az ökölvívó szakosztályunk Karcsi szerepvállalásával tovább erősödik, utánpótlásbázisa növekszik és a Vasas-Süllős Box Team a jövőben is az egyik meghatározó ökölvívó műhelye marad az országnak.„ – mondta Markovits László a Vasas Sport Club elnöke

Süllős Gyula, az ökölvívó szakosztály elnöke a fentiekhez hozzátette:
„Balzsay Károly személyében új lendületet kaphat Magyarország legpatinásabb, és egyben egyik legeredményesebb Klubja. Véleményem szerint az idáig elért eredmények a jövőben is elvárhatóak lesznek, de Károllyal még talán többre is hivatottak vagyunk, és nagyobb sikereket érhetünk el.
A boksztörténelmet továbbra is mi írjuk…”

Forrás: www.vasas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..