Női ökölvívó-vb – Szatmári győzött, Kovács kiesett

image

 Szatmári Petra győzött, így bejutott a 81 kilogrammosok negyeddöntőjébe, a +81 kilós Kovács Mária ugyanakkor kikapott és kiesett a dél-koreai Csedzsuban zajló női ökölvívó-világbajnokságon.

    A negyedik versenynapon a magyarok közül először a tavaly ifjúsági világbajnok, idén felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes Szatmárit szólították szorítóba a marokkói Szukajna Rabih ellen. A nemzetközi szövetség közvetítése alapján a meccs elején kiegyenlített küzdelem folyt a ringben, mindkét öklöző stabil fedezékből indította ütéseit, melyek közül Szatmárié voltak valamivel pontosabbak. A bajai sportoló a második menettől fokozatosan került fölénybe, az idő előrehaladtával egyre többször találta el tisztán riválisa fejét, akire a negyedik negyedben egyszer rá is számolt a mérkőzésvezető. Szatmári végül egyhangú pontozással győzött, s legközelebb pénteken lép ringbe a török Elif Güneri ellen a négy közé jutásért.
    A kétszeres vb-győztes, idén negyedik Európa-bajnoki címét ünneplő Kovács Mária (+81 kg) esélyesként lépett ringbe a török Emine Bozduman ellen, ám az összecsapás nem a magyar tábor elképzelései szerint alakult. 
    Az első két percben szinte semmi sem történt, a bíró passzivitás miatt figyelmeztette is feleket, a szakasz egyetlen tiszta ütését azonban Kovács vitte be. A második menetben aztán egyértelműen a török uralta a ringet, lényegesen frissebbnek tűnt riválisánál, akit rendre jól előzött meg. A meccs második felére Kovács Mária összeszedte magát, s kiegyenlített küzdelem folyt a szorítóban, a török ugyan továbbra is jobban mozgott és többet ütött, de Kovács nem egyszer gyönyörű tiszta ütéseket vitt be. A pontozók végül Bozdumant látták jobbnak, így Kovács Mária számára is gyorsan véget ért a világbajnokság.
    A magyar csapat eddigi kilenc fellépőjéből csupán Szatmári tudott győzni, így már csak ő, illetve a csütörtöki bemutatkozására készülő, hozzá hasonlóan Eb-harmadik Nagy Tímea (75 kg) van versenyben Csedzsuban.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..