Női ökölvívó válogatott: Kovács Mária – Ancsin Katalin duó kezében a jövő

Kedden megtartotta az olimpia utáni első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szövetség vezérkara. Előbb megtárgyalták, majd elfogadták dr.Kovács László szövetségi kapitány beszámolóját és értékelését az olimpiai ciklusban végzett munkáról, annak eredményeiről, majd személyi kérdésekről döntöttek.

Dr. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnökének előterjesztését az elnökség egyhangúlag támogatta. Ahogy Csötönyi fogalmazott “ambiciózus fiatalokkal töltötték fel a szövetség szakmai vezetését.”

A férfiaknál a szövetségi kapitányi posztot ifj. Balzsay Károly veszi át.

Új arcok kerültek a női válogatottak élére is. Edzőként mindenképpen új a Kovács Mária-Ancsin Katalin páros, akik idén még az olimpiai kvóta megszerzéséért versenyeztek. Kovács Mária kétszeres világ és négyszeres Európa-bajnok a felnőtt női válogatott vezető edzője lett, míg a korábbi Eb bronzérmes Ancsin Katalin az utánpótlás vezető edzője lett. Szaktanácsadóként id. Balzsay Károly segíti a munkájukat.

Kovács Mária
Kétszeres világ (2002, 2005) és négyszeres Európa-bajnok (2003, 2004, 2006, 2014).
– A törökországi utánpótlás Eb-re készülve milyen tapasztalatokat szerzett a lányok mellett?

– Van néhány ügyes csaj, nem is számítottam rá, hogy ennyire rátermettek. Ez természetesen öröm, de azt az érzésemet is meg kell osztanom, hogy furcsa edzőként irányítani, hiszen nem régen még magam is a versenyzők közé tartoztam.

– A versenyzés mellett volt ideje tanulni is. Milyen edzői képesítést szerzett?

– Középfokú edzőim van. Egyszer már sikerült bekerülnöm a TF-re, de akkor a sok verseny miatt nem bírtam a kettőt együtt, de most fel fogom melegíteni ezt a tervemet és majd neki vágok újra. Jelenleg azonban inkább erőnléttel és gyógytornával kapcsolatos tanfolyamokat szeretnék látogatni.

– Hogy érintette az, hogy felmerült a neve a nők vezető edzőjeként?

– Nagyon örültem neki, sőt őszintén vágytam arra, hogy eljöjjön az idő, amikor a mögöttem levő 17 év versenyzés tapasztalatait tovább adhatom a mögöttem következőknek. Minden vágyam az volt, hogy a sportágban maradhassak, akár válogatott, akár klubedzőként.

– Eredményszegénység uralkodik a felnőtteknél, komoly eredménykényszer fogja nyomni. Bírni fogja?

– Én még az elsők között kezdtem és a régi garnitúrából én voltam az utolsó, aki abbahagytam az ökölvívást. Annak a generációnak rengeteg siker jutott, de ma már hasonlóra nem számíthatunk. Most egy vonalat kell húznunk és el kell kezdeni építkezni. A sikeréhségem azonban edzőként sem kisebb, mint versenyzőként volt.

– Mi a legújabb nagy álma?
– Ha nekem már nem sikerült kijutnom egyetlen olimpiára sem, azt szeretném, hogy legalább másokat hozzásegítsek az álmuk valóra válásához.

Ancsin Katalin
1983. aug. 22-én született Budapesten. Európa-bajnoki bronzérmes (2014)
– Hogy fogadta a felkérést?

– Az igazság az, hogy korábban már felmerült ez a gondolat, amikor Kovács László szövetségi kapitánnyal beszélgettünk. Így a felkérés nem a nap meglepetéseként ért, de természetesen nagyon örültem neki, mert a szívügyemnek érzem, hogy a lány utánpótlás vonalon előrelépjünk. Kovács Mária és az én rutinom biztos sokat fog segíteni abban, hogy a jelenlegi utánpótlásból négy év alatt olimpiaérett versenyzőt, esetleg versenyzőket tudjunk nevelni.

– Eddig ez miért nem sikerült?

– A lányok terhelhetők, de úgy látom, hogy eddig nem kapták meg a szükséges terhelést, a komolyabb munkát. A dinamikán és az erőn kell majd változtatni, de ez persze nem csak az utánpótlásra igaz, mert a felnőtt korosztály is lemaradt ezen a téren.

– Ilyen komoly tervek mellett a saját felkészülésére is marad idő?
– Úgy érzem, hogy a kettőt nem tudnám összeegyeztetni, így nincs más hátra, mint hogy keresek egy szöget és felakasztom rá a kesztyűmet. Mindent beleadunk a Marcsival együtt, hogy eredményesek legyünk.
– Milyen végzettsége van?
– Középfokú edzőim van és végzem az ökölvívó szakot a TF-en, amit nyárra fejezek be.
– Mi lesz az első nagy megmérettetés?
– A szeptemberi junior és ifjúsági Európa-bajnokságra készülünk Tatán. Több tehetségünk is van, akikben benne van az érem.
– Nem fél attól, hogy ilyen hatalmas fát hozott az útjába az élet?
– Nem, bátran állok elébe.

Kovacs-es-Ancsin
Forrás: MÖSZ