-Nem érdekel, hogy mit mond Badr Hari.-

Peter_Aerts_lead.jpg

-Nem érdekel, hogy mit mond Badr Hari.-  Peter Aerts elutasítja a K-1 új generációját. Interjú a favágóval.

 –A -Final 16–ban sikerült legyőznöd Semmy Schiltet. Hogy érzed most magad a küzdelem után?

Aerts: Tudtam, hogy ez egy kemény küzdelem lesz. Az én taktikám az volt, hogy megváltoztatom a küzdelem struktúráját azzal, hogy szinte az összes ismert technikát felhasználtam. Többnyire a térdrúgásait próbáltam hárítani, tehát kezdettől fogva próbáltam fürge lenni.

–Mi volt a stratégiád, amely végül a győzelemhez vezetett?

Aerts: Megpróbáltam az ellenfelemet folyamatosan nyomás alatt tartani. Azonban ez nem volt túl egyszerű, viszont elég jól felkészültem a mérkőzésre.

–Azért tudtad megőrizni a magabiztosságod, mert előzőleg teljesen felkészültél a mérkőzésre?

Aerts: Egész idő alatt bíztam magamban, ellenkező esetben más lett volna a meccs kimenetele.

–Volt már hogy féltél kiállni ellene?

Aerts: Az ellenfelem jó harcos, már méreteiben megmutatkozik, hogy nem egyszerű kiállni ellene a ringben. Ugyanis ő nagyon magas és pont emiatt szoktak megijedni tőle az ellenfelei. Azonban nekem inkább kihívást jelentett a vele való küzdelem. Új bajnokra van szüksége a K-1-nek.

–Voltak olyan pillanataid, amikor elvespeter_aerts1.jpgzítetted a lélekjelenlétedet? Például az ellenfeled erős rúgásaitól.

Aerts: Párszor tényleg próbálkozott erős felső rúgásokkal, de sikerült ezeket a támadásokat hárítani. Úgy gondolom, hogy a legjobb út a győzelemhez az, hogy megpróbáltam az ellenfelet blokkolni, azaz, hogy esélye se legyen bevetni a legjobb technikáit. Természetesen, mindenki tudja ezt, de….

–De?

Aerts: De vállalnod kell a kockázatot, és én ezt tettem a ringben. Tehát az egyetlen esély a győzelemre az, ha vállalod a kockázatot és keményen küzdesz. Az eredmény mindig attól függ, hogy meddig vagy hajlandó elmenni.

–Ahogy látom, az eredményed magáért beszél, azaz vállaltad a kockázatot. Apropó. Semmy nem is indul már a finálén. Szóval úgy tűnik, hogy bárkinek megvan az esélye, hogy bajnok legyen.

Aerts: Úgy gondolom, hogy ez jót fog tenni a K-1-nek. Semmy remek harcos, azonban bajnokként nem lenne egy karizmatikus karakter. Ez épp egy jó alkalom arra, hogy egy új erős hős birtokolja ezt a címet.

–Legközelebb Badr Hari ellen szállsz a ringbe. Mit gondolsz, mit vársz ettől a mérkőzéstől?

Aerts: Kész vagyok megküzdeni bárkivel. Jelenleg Badr és Remy között vacilálok.

–Badr elleni küzdelemre vágysz?

Aerts: Természetesen, jelenleg az ő neve ismertebb. (ha-ha)

–Badr elleni küzdelem számodra azt jelenti, hogy el kell tudnod viselni az ő piszkálásait.

Aerts: Bármit mondhat, amit akar. Engem nem érdekel, hogy mit nyilatkozik rólam.

–Tehát nem zavar a viselkedése?

Aerts: Nézd meg inkább azt, hogy mire képes a ringben. A nagy szavak nem javítanak a teljesítményén.

–Ezek szerint nem engednéd be az új generációt a K-1-be?

Aerts: Az én karrierem még csak most kezdődött. (ha-ha) Legalább 20-szor fogok még részt venni a K-1 küzdelmeken.

–Wow! Hány éves leszel akkor, ha már most 38 vagy?

Aerts: Ha-ha…16. éve harcolok a K-1-ben, és ezt még szeretném folytatni legalább 4 évig, hogy elérjem a 20. évet küzdő karrieremben. Ha tartom a jó kondimat, és az orvosom ezt jóváhagyja, akkor sikerül elérnem a kitűzött tervemet. Nem fogom hagyni, hogy az új generáció átvegye a helyemet.

XLfight – Jóni Zsolt
Forrás: www.k-1.co.jp

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply