NCIS: Budapest

image

 Nem, nem készül az idehaza is
népszerű amerikai krimisorozat, az NCIS: Los Angeles magyarországi változata,
ugyanakkor az epizódjaiban feltűnő látványos késharc, a Sayoc Kali immár
Budapesten is tanulható. Mi több, a Hollywoodot is meghódító önvédelmi rendszer
európai igazgatója október 13-án ismét személyesen látogat hazánkba, hogy
felkészítse az érdeklődőket a szigorú vizsgára.

 Nem túlzunk, amikor azt állítjuk,
a Sayoc Kali meghódította Hollywoodot, hiszen a két Oscar-díjas színész, Tommy
Lee Jones és Benicio Del Toro főszereplésével készült Veszett vad című filmben
is a koreográfia része volt a késharc. A technikának azonban a hús-vér
valóságban is nagy hasznát vehetik az elsajátítói, hiszen a késes támadások
elhárítására nincs hatékonyabb módszer, nem véletlenül része a különleges
haderők kiképzésének is az Egyesült Államokban.

 „Ennek az önvédelmi rendszernek a
kifejlesztésekor elsődleges szempont volt, hogy akár több, szúró, vágó
eszközzel felfegyverkezett ellenféllel szemben is képes legyen megvédeni magát
az ember – magyarázza Tóbiás Mátyás, Magyarország eddigi egyetlen Sayoc
Kali-oktatója, valamint a hazai szervezet igazgatója. – Sajnos ez a téma már
idehaza is aktuális, hiszen nem telik el úgy egyetlen hét sem, hogy ne történne
legalább egy késtámadás a fővárosban vagy vidéken. Néhány hete nyomozók jöttek
hozzám edzeni, akik pont egy ilyen bűncselekmény kapcsán helyszíneltek. Azt
mesélték, olyan véres volt a látvány, hogy nem bírtak ott maradni… Az ehhez
hasonló szomorú esetek megelőzésére jó a Sayoc Kali.”

 Ha valaki, akkor Tóbiás Mátyás
tudja, miről beszél, hiszen több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a
küzdősportok terén, a repertoárjában szerepel a Sayoc Kali mellett az aikidó,
az ökölvívás, a thai-boksz, a dzsiu-dzsicu és a Krav-Maga is. Jelenleg ő az
egyetlen Sayoc Kali-oktató hazánkban, hiszen ezt a jogot az instruktori
vizsgával lehet megszerezni. Méghozzá csak és kizárólag a technika megalkotója,
Pamana Tuhon Christopher Sayoc szeme láttára a többnapos képzés alatt, amely
reggeltől késő éjszakáig tart.

 „Most viszont adott a lehetőség
mások előtt is az instruktori vizsga letételére, és ezáltal az oktatói jog
megszerzésére, hiszen a Sayoc Kali európai igazgatója, Guro Krishna Godhania
szerint olyan magas színvonalú az itteni munka, hogy az eddigi szeminárium
anyagát kiegészíti instruktori felkészítővé. Ennek zárásaként, 2014
augusztusában lesz a vizsga Angliában” – árulja el Tóbiás Mátyás.

 Ezért Guro Krishna Godhania május
után másodszor is Budapestre látogat, hogy október 13-án megkezdje a
vizsgaanyag leadását. Ezt követően Tóbiás Mátyás felkészítése mellett
folytatódik a felkészülés, az európai igazgató pedig legközelebb jövő májusban
tér vissza, hogy leellenőrizze a munkát, és befejezze azt.

 Tehát az instruktori felkészítő
október 13-án, Budapesten a Kresz Géza utca 26. (a Westendnél) alatti
edzőteremben veszi kezdetét.

 Jelentkezni lehet: Tóbiás Mátyás

Tel: 06-20-513-4488

web: sayoc.hu

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply