Monori Dániel és Beringer Fatime hetedik a junior-világbajnokságon

Nyolcvankét ország csaknem hatszáz judósának részvételével zajlott az idei junior-világbajnokság Zágrábban. A magyar színeket tizenhat versenyző képviselte, az éremszerzés ezúttal sajnos elmaradt.

Három magyar judós lépett tatamira Zágrábban a junior-világbajnokság első napján. Közülük ketten ugyanabban a súlycsoportban szerepeltek, így két kategóriában magyar versenyző nélkül bonyolították le a küzdelmet. A nyitónapon két pontszerző helyezésnek örülhettünk, az eredményért az 55 kilogrammban induló Monori Dániel dolgozott meg a leginkább. Az UTE judósa az első körben a guatemalai Cesar Chin-Chinnél két-, majd a másodikban az örmény Gaspar Hajrapetjan ellen egy vazari értékű akcióval bizonyult jobbnak. A negyeddöntőben aztán a grúz Vano Niniasvili megállította a magyar versenyző menetelését, méghozzá ipponnal. A vigaszágon a kazah Dami Bolatbekov is ipponnal nyert Dani ellen, aki így az Európa-bajnokághoz hasonlóan a hetedik helyen zárt.

Szintén hetedik lett Beringer Fatime is a 44 kilogrammosok küzdelmében, ezzel a KSI SE sportolója is megismételte az Európa-bajnoki eredményét. Fatime erőnyerőként kezdett, majd ipponnal nyert a román Lidia Marin ellen, hogy azt a negyeddöntőben ugyanúgy kapjon ki az üzbég Gulnur Muratbajevától. A vigaszágon egyetlen vazari döntött az orosz Krisztyina Bulgakova elleni mérkőzésén, amit sajnos a rivális ért el.

A nap harmadik magyar indulója, az ugyancsak 44 kilogrammban versenyző Klein Dorinát alaposan megtréfálta a sorsolás. A ceglédi judós ugyan erőnyerő volt, de utána rögtön alulmaradt a belga Lois Petit-vel szemben. Mint utólag kiderült, az ifjúsági korú versenyző a későbbi bronzérmessel mérkőzött meg első és egyben utolsó fellépésén.

Győzelem nélkül maradtak a magyar judósok a junior-világbajnokság második napján. Hat magyar versenyző lépett tatamira, ennek ellenére nem sikerült megközelíteni a nyitónapi szereplést. Magyar szempontból rendkívül rövidre sikerült a nap, ugyanis Kozma Ákos, Boros Bence (egyaránt 66 kg), Sárhegyi Gábor (73 kg), Varga Brigitta (52 kg), Özbas Szofi és Kovács Kitti (egyaránt 57 kg) is vereséget szenvedett az első mérkőzésén. Közülük egyedül az ifjúsági Európa-bajnok Özbas Szofi találkozott későbbi érmessel, a ceglédi versenyzőt legyőző mongol lány egészen a döntőig menetelt, ahol végül alulmaradt.

A harmadik versenynapon négy magyar versenyző lépett tatamira. Ha éremnek vagy pontszerzésnek nem is örülhettünk, az előző naphoz képest előrelépést jelentett, hogy többen is mérkőzést tudtak nyerni a mieink közül. A legjobban a nap egyedüli magyar lányversenyzője, Lőrinc Renáta szerepelt. Az UTE 70 kilogrammosok között induló sportolója két vazari értékű akciót bemutatva legyőzte a montenegrói Jovana Petkovicsot, majd ipponnal vetett véget a horvát Mia Mihovilovic elleni küzdelemnek. Azt követően hatalmas csatát vívott a német Giovanna Scoccimarróval, amelyet egyetlen vazari döntött el a rivális javára. Mint később kiderült, a magyar lány a világbajnoktól szenvedett szűk vereséget.

A 81 kilogrammos fiúk között Rajkai Róbertet első mérkőzésén legyőzte a holland Jan Reijntens, Tóth Benedek pedig a kanadai Maxim Cote elleni sikert követően kikapott az orosz Turpal Tepkajevtől. Ellenfele aztán a döntőig jutott, végül ezüstérmes lett. Nem mondhatni, hogy a sorsolás a magyarokkal lett volna… A 90 kilogrammosok között Tóth Apor legyőzte a ciprusi Georgiosz Krusszaniotakiszt, majd hosszabbításban, bírói döntéssel szenvedett vereséget a szerb Darko Brasznjovicstól.

Magyar szempontból rövidre sikerült a junior-világbajnokság negyedik napja, így hamar eldőlt, hogy az egyéni küzdelmeket érem nélkül zárja válogatottunk. Egy hónappal ezelőtt a korosztályos kontinensviadalon egy érmet nyert a csapat, de az akkor dobogóra lépett Szigetvári Mercédesz sérülés miatt nem utazhatott el a vb-re, mint ahogyan az előzetesen nevezett Sipőcz Richárd sem lépett végül tatamira. Nélkülük válogatottunknak be kellett érnie a nyitónapon elért, két pontszerző helyezéssel.

Szombaton három magyar judós volt érdekelt, 100 kilogrammban Árvai Péter, +100 kilogrammban Waczulik Richárd, 78 kilogrammban pedig Tóth Fanni szerepelt. Mérkőzést közülük csak Árvai Péter tudott nyerni, méghozzá hosszabbításban. Az első körben aranyponttal múlta felül mongol ellenfelét, majd egyetlen vazarival alulmaradt a későbbi bronzérmessel, a tádzsik Temur Rahimovval szemben. Waczulik Richárdot az üzbég Aliser Juszupov, Tóth Fannit pedig a nap végén világbajnoki címet nyert japán Umezu Siju győzte le ipponnal.

A junior-világbajnokság az olimpiai programba is felvett vegyes csapatversennyel zárult. Épp ezért a műfajt egyik válogatott sem veheti félvállról, hiszen remek felkészülési lehetőséget biztosít a következő ötkarikás játékokra.

A tartalékos magyar válogatott az első fordulóban a németekkel került szembe, a papírforma pedig nem a mieink továbbjutását mutatta. A 48 kilogrammosok között Beringer Fatime és az ifjúsági Európa-bajnok Mascha Ballhaus csatája nem tartott sokáig, az akció nélküli mérkőzésnek a magyar versenyző harmadik intése vetett véget két percet követően (0-1). A 60 kilogrammosok küzdelmében Pongrácz Bence kiegyenlítette az állást, kétszer is eldobta Vincent Gillert, a másodikat meg is adták a bírák, az a vazari értékű akció pedig magyar győzelmet jelentett (1-1). Az 57 kilogrammosok között Özbas Szofi bő egy perc alatt elintézte Paulina Starkét: előbb vazarit ért a dobása, majd karfeszítéssel végett vetett a küzdelemnek (2-1).

A folytatásban bár a küzdelemre nem lehetett panaszunk, sikerélményben már nem volt részünk. A 73 kilogrammban Sárhegyi Gábor hatalmasat csatázott Emil Hennebach ellen, de a kontrából elért vazari a német felé billentette a mérleg nyelvét (2-2). A 70 kilogrammban Lőricnc Renáta csakúgy, mint az egyéni küzdelemben, ezúttal is a világbajnok Giovanna Scoccimarróval nézett farkasszemet. Mindketten egy-egy vazari értékű dobás mutattak be, apró szépséghiba, hogy a magyar lányét később törölték. Így akárcsak két nappal ezelőtt, ismét a német nyert egyetlen vazarival (2-3).

A 90 kilogrammosok küzdelmében a vb-bronzérmes Eduard Trippel villámgyors vazarival nyitott Tóth Apor ellen, és bár a németet hosszasan ápolták, a vérző feje miatt kapott turbán sem zavarta meg előnye megőrzésében (2-4). A +70 kilogrammosok küzdelmében hálátlan szerep jutott az egyébként 78 kilogrammosok között induló Tóth Fanninak, aki a nehézsúlyú Samira Bouizgarre elen lépett tatamira. A ránézésre 30 kilogrammos súlykülönbség meg is tette a magáét, két vazari után a német karfeszítéssel – ráadásul túlontúl agresszív fajtával – vetett véget saját- és egyben csapata mérkőzésének (2-5). A +90 kilogrammban tét nélkülivé vált Waczulik Richárd–Erik Abramov összecsapást már nem rendezték meg.

Válogatottunk így érem nélkül, az első napon elért két, pontszerző helyezéssel a tarsolyában térhet haza Zágrábból.

Forrás: Utanpotlassport.hu
Egyéni eredmények: KLIKK IDE!
Csapat eredmények: KLIKK IDE!
Fotó: IJF, Aurelian Brandenburger

A Monori Dániel és Beringer Fatime hetedik a junior-világbajnokságon bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Forrás: www.judo.hu – RSS

Posted by | View Post | View Group