Megjelent az Így lettünk bajnokok portrékötet

Így lettünk bajnokok címmel harminc magyar élsportoló szemszögéből megírt portrékötet jelent meg. A könyvben a sportolók – köztük két judós csillag, Csernoviczki Éva és Ungvári Miklós – másutt sohasem olvasott történeteit gyűjtötték össze a szerzők, Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László, akik a klasszisok gyermek- és fiatalkorát, illetve felnőtté válását dolgozták fel 372 oldalon.

bajnok-borito-JPG1

A korábbi öttusázó, Sárfalvi Péter helyettes államtitkár a kiadvány csütörtöki bemutatóján elmondta: már volt lehetősége elolvasni a könyvet, amelyben még a régóta rivaldafényben lévő bajnokokról is érdekes sztorikat, tanulságos történeket tudott meg.

„A 12 éves vízilabdázó fiam is szinte végzett már a könyvvel, amelyről közben nagyon sokat tudtunk beszélgetni. A fiatalok a jövő bajnokaiként rengeteg erőt, tapasztalatot, motivációt meríthetnek ezekből az életpályákból” – mondta, majd hozzátette: a portrékban közös, hogy a tehetség nagyon fontos része a sportolók sikereinek, de nem minden, mert rengeteg munka, szorgalom és alázat kell ahhoz, hogy egy versenyző olimpián, világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon felálljon a dobogó tetejére.

A szerzők közül Bruckner Gábor hangsúlyozta: nemcsak az érdekelte őket, hogy a klasszis élsportolók milyenek voltak gyerekként, hanem arról is rengeteg információt kaptak, hogy min mentek keresztül otthon, az iskolában vagy az edzéseken addig, amíg életük szerves részévé vált a sport, majd később élsportolók lettek. „Szerettük volna azt is bemutatni, hogyan élték meg a sikereket, a kudarcokat azok, akik végül felnőttként a csúcsra értek, hogy ezzel is tanulságos történetekkel szolgáljunk gyerekeknek, szülőknek, nevelőedzőknek egyaránt.”

16
A bemutató főszereplői, balról ülnek: Kammerer Zoltán, a négy szerző: Ballai Attila, Gy. Szabó Csilla, Bruckner Gábor, Török László, továbbá Táklas Zsuzsanna; balról állnak: Péni István, Szabó Gabriella, Keszthelyi Rita, Sastin Marianna, Bácsi Péter, Rasovszky Kristóf, Baji Balázs, Csenoviczki Éva, Marosi Ádám, Ungvári Miklós

Török László kiemelte: szerzőtársaival ellentétben szerinte a sikerhez vezető út 51 százalékban a szerencse kérdése, míg a fennmaradó 49 százalékban a tehetség számít, valamint az utánpótláskorban vagy éppen felnőttként, edzésen, meccsen, versenyen „ezer fokon égve” elvégzett munka. „Azt a pontot akartuk megcsípni ebben a könyvben, amikor ez a két faktor, az ötvenegy és a negyvenkilenc százalék találkozott” – nyilatkozta.

Gy. Szabó Csilla kiemelte: ha az olvasók megismerik az élsportolókat gyerekként, akkor jobban megértik, elfogadják, megszeretik őket felnőttként. „Szerzőként próbáltam a sportolók emberi oldalát is visszaadni, nem csak azt, milyen úton értek el addig, hogy bajnokok lettek.”

Ballai Attila kifejtette: egy sikeres élsportolói pályafutáshoz tényleg kell a tehetség, de messze nem elégséges feltétel: „Hosszú távon egy életpályához a karakter és a jellem sokkal meghatározóbb”, s hozzátette: egy sikeres sportolót általában már csak úgy ismer meg a közvélemény, hogy milyen bajnoknak, aki a győzelme után az öt sablonkérdésre mindig elmondja ugyanazt az öt sablonválaszt.

A sportolók között olyan nevek szerepelnek – a teljesség igénye nélkül –, mint Csernoviczki Éva, Ungvári Miklós, Szilágyi Áron, Görbicz Anita, Cseh László, Liu Shaolin Sándor, Nagy László, Kammerer Zoltán, Gulácsi Péter és Baji Balázs.

A kötet kedvezményesen megrendelhető ITT.

Forrás: Magyar Távirati Iroda
Fotó: Földi Imre, Nemzeti Sport

A Megjelent az Így lettünk bajnokok portrékötet bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Forrás: www.judo.hu – RSS