Másodvonal, avagy akik ott voltak, de mégsem.

Vannak bunyósok, akik ott vannak a köztudatban de valahogy sosem tudtak felülni a trónra. Ha mégis sikerült nekik akkor bizony tiszavirág életű volt az uralkodásuk. A következő mementóban olyan harcosokról lesz szó, akik voltak az élvonalban, voltak közönség kedvencek ám mégse tudtak igazán maradandót alkotni. 

Mighty Mo (Nehézsúly, 45év)

Kevésbé ismert nevén Siala-Mou Siliga, az amerikai kick-box harcos a K1 révén vállt közismertté, hatalmas kiütéseiről. Mint tudjuk a K1 valaha a világ elit nehézsúlyú kickbox harcosait egyesítette. Mo 2004-ben szerződött le a K1-hez és az amerikai GP-n el is menetelt a döntőig, ahol Dewey Cooper verte pontozással, előtte pedig az elődöntőben TKO-val búcsúztatta az örök amerikai ígéretet Carter Williams-t. Mo karrierje során olyan neveket ütött ki mint Gary Goodridge, Francis Botha, Hong-Mam Choi vagy Jan Nortje. KO győzelmeit többnyire a bődületes jobb parasztlengőjének köszönheti amik megannyi highlightba belekerültek! A szép KO győzelmek ellenére mégis a Kaoklai Kaennorsing elleni hatalmas KO veresége maradt meg az emberekben, mikor is a 80kg testsúlyú thai versenyző egy remek rúgással előzte meg az említett parasztlengőt. A KO garantáltan a K1 történetének TOP 5 kiütései közé tartozik! Mo bár még mindig aktív versenyző hivatalosan, legutoljára 2015-ben bunyózott kickboxban amikor is Thomas Hron ütötte ki a második menetben Prágában!

Mo rekordja a Kickbox szabályok szerinti küzdelmei során 20-20-0, melyből az utolsó 10 meccsén csak vereséget szenvedett. Amatőr eredményeiről nem sokat tudni, profiként viszont fekvőemberként igazi világutazó lett! Románia, Cseh ország, Kína, Ausztrália, Oroszország stb. 

Értesüléseim szerint 2009-ben Aradon Catalin Morosanu ellen 3 menet után extra menetet hirdettek a bírók, mire Mo kesztyűvel a kezén odasétált a főszervezőhöz és a ringből odaszólt hogy ő bizony csak három menetre szerződött, várja a 4. menetért az ajánlatot. A 4. menet végül lezajlott, hogy mi volt az ára azt nem tudom, csak azt hogy Morosanu megosztott pontozással győzött.

Ahogy az egy igazi csúcsra nem ért nehézsúlyú profi kickboxoshoz illik Mo is belekóstolt egy rövid időre a profi ökölvívás világába.

A box karrier csupán 2006-2007-ig zajlott. Első mérkőzésén megosztott pontozással kikapott, majd két KO győzelmet könyvelhetett el, azonban a boxban a jelek szerint nem kapott olyan pénzügyi ajánlatokat mint a kickboxban, vagy az MMA-ban.

2003-ban már letette a névjegyét az MMA-ban is, hiszen az amerikai régiós bajnokságon hozott egy KO győzelmet. 2007-ban a K1 égisze alatt kezdett MMA-zni újra itt hozta a győzelmeket majd 2008-ban először Semmy Schilt majd két évre rá Josh Barnett győzte le kiskesztyűben. Mivel a kickbox piacon kereste a jelentősebb pénzt ezért az MMA egy ideig háttérbe szorult. Mivel 2010-ben indult el a lejtőn Mo kickbox karrierje, azaz azóta nyeretlen így 2013-ban leszerződött az akkor még Björn Rebney igazgatta Bellator-hoz. Mo másodvirágzását, kezdte élni. Három idő előtti győzelemmel a nehézsúlyú GP elődöntőjében találta magát ahol a nemrég Végh Attilát is kiütő Alexander Volkov őt is idő előtt hazaküldte a tornáról! Mo innentől kezdve elhagyta a Bellatort és egy romániai RXF gálán lépett ketrecbe a Magyar ajkú Lungu Sándor ellen. Az első menetes TKO vereség után, meglátogatta Svájcot is egy pontozásos vereségét majd kis szünet után a koreai Road FC-hez igazolt ahol jelentem, megkezdte a harmad virágzását! Jelenleg három mérkőzésből kettőt KO/TKO-val nyert, egyet pedig submission-el. Év végére pedig lekötött MMA mérkőzése van az általa egyik legnagyobb legyőzött K1-es ellenfelével Hong-mam Choi-al!

Mo MMA rekordja 9-5-0

Meséltem anno sok-sok srácról, amerikai bunyósokról akik szép pénzeket keresnek. A lényeg, hogy eladható termék légy mint már oly sokszor mondtam. Értesüléseim szerint Mo a 14 MMA métkőzése alatt 30.000 dollárt keresett. Ehhez rakj hozzá még 40 kickbox meccset, amiknek a díjazásáról nincsen infóm, de úgy gondolom nem kevés. Szóval itt van egy 45 éves pocakos pasas, számottevő amatőr múlt nélkül, mégis egy jól kereső bunyóssá küzdötte magát. Az egész csak a kitartás kérdése és a hozzálálásé, amitől Ő igazán  érdekes lesz! Elég ránézni a patinás szervezetekre Mo karrierjéből, K1, Glory, Dream, Hero’s vagy Bellator illetve jelenleg a Road FC.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Forrás: http://fightpromoter.blog.hu

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply