Lehullott a lepel az Ifjúsági Világbajnokság kabalafiguráiról!

A Duna Arénában tartott sajtótájékoztatón szó esett a magyar csapattal kapcsolatos, aktuális információkról és a különleges ringkialakításról is.

Mint ismeretes, Budapest adhat otthont a 2018-as AIBA Ifjúsági Férfi és Női Ökölvívó Világbajnokságnak augusztus 21. és 31. között. A tavalyi nagysikerű, 17. FINA világbajnokság egyik emblematikus helyszínén, a Duna Arénában lépnek majd az öklözők a kötelek közé, a befedett versenymedencén speciális technológiával felállított ringekben. Mind a résztvevőknek, mind a nézőknek rendkívüli élmény lesz, hogy olyan szorítókban folynak majd a küzdelmek, amelyek alatt egy évvel ezelőtt az úszás korszakos alakjai csaptak össze egymással és döntöttek meg világrekordokat.

Elsőként Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke beszélt az esemény fontosságáról: „Az egyik legnagyobb célunk, hogy Magyarországot ismételten felfedezzék a világ ökölvívótérképén. Egy sikeres rendezéssel nagyot léphetünk előre a sportdiplomácia területén is, és a további rangos versenyek rendezéséhez ez az első lépés, amit meg kell tennünk. Éppen ezért különösen fontos, hogy kiválóra vizsgázzunk és a nemzetközi vezetők is elismerjék erőfeszítéseinket”.

Szövetségünk első embere azt is elmondta, hogy több mint 500 öklöző részvételére számít a tornán, és a piros-fehér-zöld színeket képviselő versenyzők közül eddig 9 fiú és 7 lány szerzett jogot az indulásra, de június 30-ig ez a szám még egy-két fővel bővülhet. „Pontosan az ilyen típusú események jelenthetnek hatalmas motivációt az új generáció számára, hiszen ilyenkor láthatják kifizetődni a befektetett kemény munkát. De nem csak a sportolni kívánó gyerekeket kell meggyőznünk a boksz szépségéről. A szülőket is szeretnénk megszólítani, ezért nagyon fontos, miként kommunikálunk. Jó úton halad minden korosztályunk a megkezdett úton, és rendkívül magabiztosak vagyunk az utánpótlásnevelésünk sikerében” – zárta gondolatait korábbi olimpiai bronzérmes kiválóságunk.

Egykori klasszis világbajnok ökölvívónktól a társrendező képviseletében Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója vette át a szót. Az együttműködés kapcsán kiemelte, hogy „a Duna Aréna egy multifunkcionális helyszín, amit gondos tervezés végén direkt úgy valósítottak meg, hogy minden eseményre alkalmas legyen. Bár meglepő lehet, hogy a tavalyi “vizes” vb és az idén rendezett szinkronúszó világkupa, valamint a vízilabda világliga szuperdöntő után most “szárazon” dolgozunk. Számunkra minden sportág ugyanolyan fontos és szeretnénk folytatni az elmúlt években megkezdett munkát, megosztani a felhalmozott tudást és tapasztalatot”.

Az eddigi „vizes” rendezvényeket követően a szervezőknek technológiailag mindenképpen egy új kihívást jelentő feladattal kell szembenézni, mert a két ökölvívó ring az 50 méteres versenymedence felett kerül kialakításra. Az egyetemes ökölvívás nagy almanachjában lapozgatva hamar kiderül, hogy egy korábbi legendánk hasonló körülmények között, nem akármilyen eredményt ért el. 1948-ban Papp László, a londoni olimpián, középsúlyban egy lefedett medencére épült szorítóban lett először aranyérmes az ötkarikás játékokon. Őszintén bízunk benne, hogy hasonlóan a 70 évvel korábbi megmérettetéshez, ez a módszer most is hasonló örvendetes hírrel, hírekkel ajándékoz majd meg minden hazai sportbarátot.

Varga Csaba, a Duna Aréna üzemeltetési igazgatója a technikával kapcsolatban rögtön egy jó hírrel nyitotta mondandóját: „A Duna Aréna, mint hazánk legmodernebb és legfelkészültebb létesítménye az AIBA előírásainak teljes mértékben megfelel. A versenymedence lefedésével növelni tudjuk a játékteret, hogy a két szorító tökéletesen elférjen rajta. Az ideiglenes szerkezet tervezésénél figyelembe kellett vennünk a víz összetételét, az eszközök beszerzését és a munka folyamatát is. A teljes építmény összeszerelése, majd későbbi szétszedése összesen 24 órát vesz igénybe, ehhez 6 búvár és 30 építő megfeszített munkájára lesz szükség. Így, rövid idő alatt át tudjuk alakítani a világ egyik legújabb és legmodernebb sportlétesítményét”.

Nincsen világbajnokság jó kabalafigura nélkül. Természetesen az alig két hónap múlva rajtoló esemény sem maradhatott egy olyan jelkép híján, amely a magyarságra való reflektálás mellett kiválóan szimbolizálja a sportág harciasságát és a küzdeni tudás fontosságát is. Így esett a választás a magyar szürke szarvasmarhára, erre az őshonos, erős állatra, amelynél ezúttal mind a bika, mind a tehén büszkén húzott kesztyűt, hogy az Ifjúsági Világbajnokság hivatalos kabalafigurájává váljon. A „kabalaharcosok” majdnem teljesen készen állnak, már csak egy-egy jó névre várnak, aminek eldöntését a bokszrajongókra bízzuk, ez ügyben a Magyar Ökölvívó Szakszövetség hivatalos Facebook oldalán lehet leadni a szavazatokat.

Hajrá Magyarország, hajrá magyar boksz!!!

Forrás: www.boxing.hu – RSS

The post Lehullott a lepel az Ifjúsági Világbajnokság kabalafiguráiról! appeared first on xlsport.hu.