Különleges segítség a magyar judoválogatottnak

November végén ismét fent járt az Eisberg sportolókra „szakosodott” különítménye az ország tetején, hogy egy újabb olimpiai sportág ifjú reménységeivel ismertesse meg a salátafogyasztás fontosságát és különböző módozatait.

IMG_4941

A Magyar Nemzeti Sportközpontok mátraházai komplexuma már szinte második otthonunk, ahol mindig szeretettel és maximális együttműködéssel várnak minket, ahol a decemberi hosszú hétvégén az ifjúsági, junior és U23-as judoválogatott tréningezett.

IMG_4385

Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy végignézhettünk és fotózhattunk egy két órás, kőkemény technikai és erőnléti edzést, ami már önmagában is óriási élmény. A legjobb érzés azonban utána következett, amikor az izzadságban úszó fiatalok és szigorú edzőik élvezettel fogyasztották a frissen készített zöld turmixokat és Eisberg salátákat, amik szemmel láthatóan azonnal „vérré váltak” bennük.

IMG_4948

Az Eisberg Hungary ez év elején tűzte zászlajára a versenysportolók bevonását a green drink tesztelésbe, amiután hobbisták körében már igen nagy népszerűségnek örvend ez a gyümölcsökből, vízből és jó sok zöld levélből készülő finom-frissítő és lúgosító hatással bíró ital. „A salátázás öröm, a zöldségek a legjobb tiszta vegyértékek” – fogalmazott egyszer egy termesztő kollégánk, ami ilyen fokozott igénybevételnek kitett fiatal szervezetek esetében hatványozottan igaz.

IMG_4992

Köszönetettel tartozunk Olláry Péter úrnak, aki koordinálta és segítette kitelepülésünket, valamennyi edzőkollégájának a rugalmas együttműködésért, a srácoknak és lányoknak az élményért, amit edzésmunkájukkal adtak, az edzőtábor vezetésének és személyzetének a szuper feltételek biztosításáért. Ismét jó kapcsolatokat sikerült építenünk olyan szakemberekkel, akikkel félszavakból értettük egymást. A következő év is tartogat jó néhány nemzetközi judoversenyt hazánkban, ahol – reményeink szerint – folytathatjuk és kiterjeszthetjük küldetésünket, ami a zöld rendszeres fogyasztását és ennek számtalan előnyét hivatott megismertetni.

A Különleges segítség a magyar judoválogatottnak bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Forrás: www.judo.hu – RSS