Kovács Zoltán hatalmas győzelme Németországban

Caramel győzöttCaramel győzött

A nyíregyházi Big Boxing 22 éves nagypehelysúlyú kiválósága, Kovács Zoltán (14 győzelem – 5 vereség) fantasztikus győzelmet aratott csütörtök este Németországban. „Caramel” ellenfele a pehelysúlyú WBO Európa-bajnok Marco McCullough (12 győzelem – 2 vereség) volt egy tíz menetre tervezett, nagypehelysúlyú, nem címmérkőzésen.A párharc igen rövidre sikerült, hiszen a magyar bunyós mindjárt a meccs elején padlóztatta riválisát, aki felállt ugyan, de nem sikerült tökéletesen kitisztulnia. Kovács támadásban maradt, és nem sokkal később legalább fél tucat, megrendítő erejű találattal ismét leküldte ellenfelét. McCullough ugyan ismét felállt, de már a ringsarka is jelezte, nem kívánják folytatni az egyenlőtlen küzdelmet – a ringbíró is TKO-t hirdetett.

„Győzelemre készültem, hiszen azért vállaltuk ezt a küzdelmet, mert láttuk esélyt a sikerre, és a felkészülésem is tökéletesen alakult. Erős és gyors voltam! Kicsit csodálkoztam, hogy nem lép korábban közbe a ringbíró, hisz már több ütéssel előtte be kellet volna szüntetni a találkozót” – fogalmazott Kovács, akinek ír ellenfelét a mérkőzést követően kórházba vitték kivizsgálásra.

Forrás: www.monokli.com – RSS

Posted by | View Post | View Group

Cimke: