Korábbi világbajnok kritizálta az olimpikonokat

image

Kiábrándítóan szerepeltek az Egyesült Államok férfi öklözői a londoni olimpián, mivel egyetlen érmet sem tudtak szerezni, ez pedig még soha nem fordult elő velük az ötkarikás játékok történetében.
Gyenge teljesítményüket maga James Toney sem hagyta szó nélkül, aki korábban három súlycsoportban is világbajnoki címet tudott szerezni. A 43 éves bunyós szerint honfitársai szégyent hoztak az amerikai ökölvívás
dicső múltjára
, és bár ő felajánlotta segítségét az olimpia előtt a válogatottnak, nemet mondtak neki.
“Ez minden idők legrosszabb csapata, másodosztályú amatőrökkel” – fakadt ki Toney. “Még arra sem voltak méltóak, hogy megnézzék őket a szurkolók. Mindegyikük egy rakás szemét, egytől-egyig.”
Az IBF cirkáló-, nagyközép- és középsúly korábbi világbajnoka még ma is aktív, és jövőbeni terveiről is beszélt. Véleménye szerint még minimum öt év van benne ahhoz, hogy továbbra is a legmagasabb szinten bunyózzon, és örömmel megküzdene a fiatal tehetség, Tyson Fury ellen.
“Szívesen bunyóznék vele, még Angliába is elmennék, hogy kiüssem. Tíz éve nem voltam ilyen jó formában, minden teszten simán átmentem, még öt évig biztosan tudok bokszolni. Fury, nézd meg a rekordjaimat! Tíz világbajnokot győztem le, Vinny Maddalone egy harmadosztályú bunyós volt, gyerünk, hozzuk tető alá a meccset” – bizakodott az amerikai.
Toney első vereségét 44 győztes meccs után veszítette el még 1994-ben, akkor középsúlyban Roy Jones, Jr. 12 menetben bizonyult nála jobbnak. Ez kicsit kizökkentette Toney-t a ritmusból, hiszen Montell Griffin is legyőzte pár hónappal később, majd 1996 decemberében ismét kikapott tőle, igaz, a két Griffin-meccs között kilenc találkozót is megnyert, ötöt KO-val.
Fury az angol boksz következő nagy reménysége, a 23 éves bunyós eddig mind a 19 meccsét megnyerte, 14-szer ki is ütötte aktuális ellenfelét.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..