Konferencia judósokkal: Egy nap az utánpótlásért

Konferencia – immár kilencedszer – a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével, a Decathlon támogatásával, az Utanpotlassport.hu szervezésében 2019. november 28-án a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában (Budapest IX., Könyves Kálmán körút 12–14.).

Az utánpótlás-nevelés legsikeresebb, rendre teltházas rendezvényeinek egyike évről évre, amely az idén ismét a MET által ajánlott program a kiemelt edzők kreditrendszerű továbbképzésében! A konferencia helyszínén az Így lettünk bajnokok című könyv kedvezményesen megvásárolható!

Részletes program, részvételi feltételek és jelentkezés: KLIKK IDE!

A téma: Így lettünk bajnokok

A nemrégiben megjelent, Így lettünk bajnokok című, a jelen hazai klasszisainak gyermek- és fiatalkorát feldolgozó, nagysikerű kötet kapcsán minden, amit a tizenéves sportolók felnőtté válásig terjedő időszakáról, a mindennapokról, a sikerek és a kudarcok kezeléséről, az edző-tanítvány viszony fontosságáról, az iskola szerepéről tudni kell.

Fővédnök: Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár
Részvételi díj: bruttó 15.000 forint, amely magában foglalja az előadásokon való részvételt, az ebédet, az üdítőt, a kávét és az értékes ajándékcsomagot.

ELŐADÓK

  • Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla, Török László – az Így lettünk bajnokok című könyv szerzői
  • Köpf Károly, a Magyar Edzők Társasága titkára
  • Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakos és Marosi Ádám olimpiai ezüstérmes, világbajnok öttusázó
  • Földesiné dr. Szabó Gyöngyi szociológus, a Testnevelési Egyetem professor emeritusa
  • Vajda Zsuzsanna, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium testnevelés-munkaközösségének vezető tanára
  • Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapesti Honvéd SE elnöke
  • Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok judós és edzője, Bíró Tamás
  • Szabó Szabina, az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang édesanyja, Babos Csaba, a párosvilágbajnok teniszező, Babos Tímea édesapja és, Rasovszky Zita, a világbajnok nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf édesanyja
  • Dr. Lénárt Ágota egyetemi docens, a Testnevelési Egyetem Pszichológiai és Sportpszichológiai Tanszékének vezetője

A Konferencia judósokkal: Egy nap az utánpótlásért bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Forrás: www.judo.hu – RSS