Kick-box továbbképzés Győrben

image

Mint az utóbbi időkben minden évben, most is Győr adott otthont a Magyar Kick-box Szakszövetség három napos edzői és bírói továbbképzésének. Ennek keretében rendezték meg az edzőjelöltek gyakorlati táborát és a kezdő, harmad osztályú bírók bírói vizsgáját is.

A házigazda, a Csányi János Mester vezette Unicentrál Bull-s SE mindent megtett a rendezvény sikeréért. Az elmúlt évekhez képest fontos változásnak bizonyult, hogy most egyszerre okították egy helyszínen a bírókat és az edzőket. Mivel az utóbbi időkben egyre több súrlódás alakult ki az edzők és a bírói kar között, nagyon fontos lépés egy ilyen konzultatív közös megbeszélés, tanácskozás. Az edzők képzését Zrínyi Miklós mesteredző, szövetségi kapitány , light-contact szövetségi edző irányította, de előadást tartott Király István Mester, a semi-contact válogatott szövetségi edzője és jelen volt, s tolmácsolta kollégái véleményét Rehák György, a K-1 válogatott szövetségi edzője is. Az első napon Zrínyi Miklós oktatta a leendő edzőket a Bull s SE tökéletesen felszerelt edzőtermében. A második, szombati napon indult el a nagyüzem,hiszen kilenc órától este nyolcig tartott a „munkanap”.Először Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke, a Bírói Bizottság elnöke tartott előadást a WAKO nemzetközi szabálykönyvének legfontosabb változásairól. Ezután gyakorlati , küzdelmek elemzésével tarkított okítást a ringbeli bíráskodásról és pontozásból. A korábbi versenyeken gyakran kritikusan megnyilvánuló edzők is kipróbálták, milyen a pontozás, s rájöhettek, hogy nem könnyű egy pontozó bíró helyzete. Természetesen számos kérdés és vélemény is elhangzott, ez talán a nap legértékesebb programja volt. Bizony, erre már korábban is szükség lett volna, mert erősíti a két, ellenérdekűnek vélt – a valóságban nem az – fél, az edzők és a bírók pozitív hozzáállását, kapcsolatát, kölcsönös toleranciáját. A jövőben az ilyen ankét jellegű foglakozások számát kell növelni, mert erre a kick-box, mint sportág fejlődése szempontjából is szükség van.
Minimális ebédszünet után egy nagyon érdekes és nagy hatású előadást hallgathattak meg a zsúfolásig teli terem hallgatói. Kling Zoltán testépítő világbajnok és erőnléti edző rendkívül szuggesztíven számolt be arról a munkáról, amit az utóbbi hónapokban végzett Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnokkal. Jó néhány tévhitről és hiedelemről is elmondta véleményét. A két órás előadás végén méltán kapott nagy tapsot, s új, hatásosabb erőnlét fejlesztés távalatait nyitotta meg.
Az előadást meghallgatta Dr.Leyrer Richárd, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, a Nemzeti Sportszövetség és a WAKO világszervezet alelnöke. Beszámolt azokról az örömteli tényekről, amelyek erősítik a kick-box sport küzdelmét az olimpiai elismertség felé. Fontos tény, hogy a WAKO tagja lett az olimpiai felvételi eljárást koordináló Sportaccordnak. Nagy fejlődést jelenthet, ha Magyarország megkapja a nem olimpiai sportágak olimpia nagyságrendű eseményének, a Világjátékoknak a 2017 évi rendezési jogát. Erre van esély, a kandidálás elkezdődött! Ez a hazai kick-box életben is nagy fejlődést jelentene.
Üdvözölte a továbbképzés lebonyolítási rendjét, amely a bírói és az edzői kar közötti viszony javítását eredményezheti. Szóba kerültek a szövetséget érintő aktuális kérdések, s a kiemelt világversenyek anyagi alapjainak felosztása.
A nap utolsó eseményét Király István Mesternek, a semi-contact válogatott szövetségi edzőjének beszámolója jelentette. Részletesen értékelte azta munkát, amely keretében a roma fiatalokat szeretnék bevonni a kick-box oktatásba, nevelési szempontokból. Ez a program egyre erőteljesebben fejlődik, összhangban van az Európai Únió készülő romastratégiájával is. Erről Király István beszámolhatott Gödöllőn az EUs országok szakértőinek, ami nagy erkölcsi elismerést jelent!!! Ezután a semi-contact, vagy ahogyan Király Mester nevezi, a „pontfighting” szabályrendszer aktuális kérdései kerültek előtérbe, nem egyszer éles vita keretében. Itt is az jelentette a fő problémát, hogy mennyire van szinkronban a hazai és külföldi bíráskodás, illetve a megváltozó szabályrendszer. Megoldást a vitázó felek adni nem tudtak, de a problémák nyíltan a felszínre kerültek, ami elindíthatja az egyeztetést.
Másnap került sor a bírói vizsgára, amelyen 10 fő vizsgázott sikeresen Galambos Péter Mester, nemzetközi bíró, a Bírói Bizottság elnöke előtt. 9 órától 14 óráig tartott az alapos vizsga, az írásbeli felelet mellett szóban is bizonyítani kellet a bíró jelölteknek felkészültségüket. Ezután gyakorlati vizsgára került sor mind semi-contact, mind K-1 és low-kick szabályrendszerben, pontozni kellett a gyakorló mérkőzéseket. A következők vizsgáztak sikeresen, s lettek harmad osztályú kick-box versenybírók: Dömötör Dorina (Bajna), Rétlaki Renáta (Újkígyós), Dömötör István (Bajna), Fodor Zoltán (Budapest), Somorjai Péter (Budapest), Jó Dobronya Róbert (Esztergom), Hannia Nimer (Budapest),Vojvoda György (Remeteszöllős), Ott Éva (Budapest), Jakus Renáta (Budapest). A sikeres vizsga mellett örömteli, hogy a ring világából is jöttek vizsgázók,tehát bővült a ringes bírók választéka is.
Az edzőteremben pedig az edzői vizsga és továbbképzés folyt Zrínyi Miklós mesteredző, szövetségi kapitány irányításával. Kokas János (Unicentrál Bulls Győr), Soós István, Molnár Sándor (Castrum Se Kapuvár), Hirsch Viktor, (Zoltek Se Nyergesújfalu), Szeifert Gyöngyi (Esztergomi KBSE), Simon László (Fertőszentmiklós SE) sikeresen teljesítette a tábori követelményeket.
A gyakorlati bemutatókon kívül az edzők kérdezhettek is Zrínyi Mestertől, s kérdésekből bizony nem volt hiány, mint szakmai téren, mind a szövetséget érintő felvetésekből. Többen felvetették, hogy a jövőben jelezni kellene azt, aki e hasznos továbbképzést nem látogatja, hiszen ez az edzői munka minőségének javítását szolgálja. Vasárnap délután ért véget az utóbbi évek talán legproduktívabb edző és bíró továbbképzése. Köszönet illeti a Bull s SE-t, a feltételek biztosításáért, és a szervező munkáért.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..