Kick-box EB: Kérdések, válaszok…

image

Az azerbajdzsáni Bakuban megrendezett WAKO Kick-box Ligh-contact, Low-kick és K-1 Európa-bajnokságon a  magyar válogatott 2 arany, 3 ezüst és 4 bronzérmet szerzett. A korábbi évekhez képest még nehezebb, „könnyel, vérrel, verejtékkel” kövezett út vezetett, az eredményekhez. A kick-box folyamatosan változó és megújuló harcművészeti ág, s ebből a folyamatból a magyar szövetség sem maradhat ki. A szereplésről, a kick-box jövőjéről, szakmai tanulságokról szólnak a riportok.

Dr.Leyrer Richárd, a WAKO alelnöke, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke  mennyire volt megelégedve az Európa-bajnokság szervezettségével és a lebonyolítással?
Nagyon érdekes ország, események, keveredése az elégedettségnek és az elégedetlenségnek."A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve" . A jó szándék egy másodpercig sem volt kétséges. Ekkora versenyhez viszont nem volt elégséges az apparátus, jó szándékú támogatókból, segítőkből, szponzorokból nagyon sok volt, de a szakavatott szervezőből már nem. Ennek ellenére színvonalasan lebonyolódott a verseny, de a WAKO apparátusa, a "Board" még soha nem dolgozott ennyit .Nagyon sokat kellett saját magunknak megcsinálni, de végül is ezért vagyunk. Összességében egy jó osztályzatot lehet rá adni.

Nem gondoltak-e arra, hogy egy összeszokott csapat, team utazzon a helyszínre, akik az egész versenyt kézben tartanák?
Fejlődünk , egyre több ország szeretne versenyt rendezni. Előbb utóbb erre is oda kell figyelni. Az biztos, olyan helyszínre a jövőben nem fogunk adni világversenyt, ahol előtte nem volt Világkupa, vagy nagyobb nemzetközi verseny, hogy megtapasztalja a szervezés minden problémáját.

Hogyan értékelné a magyarok teljesítményét? Kezdjük a light-contacttal.
A Világ rohamléptekkel halad előre, nálunk pedig egy kicsi botladozást érzek. Előre kellene lépni a hazai bajnokságok színvonalában, létszámában, utánpótlásügyben, minőségében, mert ez visszaüt. Generációváltás, sérülések, most megszakadt az a sorozat, hogy 1-3-ban vagyunk
light -contact-ban. Jönnek fel a keleti országok. Fel kell vennünk a kesztyűt, ezért  is szeretnénk 2013-ba Kadet  ill. Junior Európa-bajnokságot rendezni,hogy a következő időszak utánpótlása erőteljesebb, jobb legyen.

S milyen a ringesek teljesítménye?
Ott is az a probléma, s az összes ringesre igaz, hogy a mérkőzésszámok, a ringes tapasztalat növelése,  a hazai ringes tapasztalat elengedhetetlen ahhoz, hogy jó eredmény reményében jöjjünk egy világversenyre.

Vagyis szélesre kell nyitni a kapukat minden irányzat előtt?
A kick-box mindig nyitottságáról volt híres, hogy aki nálunk akart versenyezni, az megtarthatta identitását. Ezt tulajdonságunkat kell erősíteni ahhoz, hogy lépést tudjunk
tartani a Világgal.

Végezetül milyen távlati versenyek várhatóak?
Jövő évben Írországban, Dublinban rendezik majd meg a Junior és Kadet Európa-bajnoksághoz. Csodálatos környezetben minden adott lesz a versenyzéshez. A többi verseny? Bosznia, Törökország, Brazília – ott vannak a rendezők között. . Egyre többet kell utaznunk, eddig a résztvevő , távolabbi országok utaztak hozzánk, s most illik viszonozni.

.A magyar kick-box  light-contact válogatott a korábbi évekénél szerényebb eredményekkel érkezett haza Baku-ból, az Európa-bajnokságról.

Zrínyi Miklós mesteredző szövetségi kapitány véleménye így aktuális és érdekes.
Nagyjából az az eredmény jött ki, ami várható volt. Az ugyan nem volt belekalkulálva, hogy Dancsó Zoltán kiesik, de ez benne van mindig a pakliban, tizenvalahány év alatt előfordulhat egyszer. A mezőny olyan volt, amilyenre az elmúlt évek tapasztalatai alapján számítottam. Kiegyenlítődött a mezőny. Most az orosz csapat sem olyan jó,min t a korábbi években, bár az éremtáblázatot és a pontversenyt is ők nyerték. A stílussal  gondjaim vannak. Néhány csapat a tradicionális light-contactot csinálja, sok ütés, mozgás, rúgás, a másik csapat a semi-contactos hagyományokat tartják, vagyis ritmusváltás, beugrásból pontozik, majd a küzdelem széttördelése. Mindegy az, hogy nekünk ez szimpatikus vagy nem, ha a pontozó bírók ezt behúzzák a pontokat és nem jelzik a szabálytalanságokat, akkor ez a stílus lesz a mérvadó. Itt is volt olyan nyertes mérkőzés,hogy az egyik versenyző beugrott, ütött kettőt, majd lefogta az ellenfelét.

Milyen lett a magyar csapat?
Akiket javasoltunk,hogy kihozzuk, azt a teljesítményt nyújtották, amire képesek. Faramuci helyzet, 2005 óta edzőtáboroztunk először ideális környezetben, Dunavarsányban, … s most az elmúlt évekhez képest gyengébbnek tűnik az eredmény. El voltunk kényeztetve a korábbi években mert azért mindig hoztuk az eredményeket.
Személyenként Krempf Réka jól küzdött, a döntőben is, de  a második menetben elhúzott az olasz lány, a világbajnok, és ez döntött. Molnár Móni ellenfele a döntőben jobb volt, nem véletlenül világbajnokként érkezett ide az EB – re.  Az utolsó menetre derült ki, hogy az ukrán lány tart a nagy ütésektől. Wágner Vivien nagyon akart, mindegyik mérkőzésén. Volt, ami nyögve nyelős volt, de mindig átlendült a holtponton,és a döntőt is megnyerte. Marton Klári után Ő lesz az, aki meghatározó lehet ebben a súlycsoportban. Dancsecs Bojána jól annak ellenére, hogy ausztriai egyetemi tanulmányai miatt nem tudott úgy készülni, mint máskor, csak egy nagyon szerencsétlen sérülés akadályozta meg a döntőbe jutását akkor,amikor Ő vezetett! Fenyvesi Márta munkahelyi problémái miatt nagyon keveset tudott edzeni. A bronzérem így ennek teljesítményt jelent. Sélley Annában látszott a lehetőség, kicsit rutintalan volt, ezért nem került a legjobb négy közé. A férfiaknál Kovács Ádámnál előtte kiegyeztünk volna egy bronzéremben, e így a mérkőzéseit látva , a döntőbe jutásért,ha fegyelmezettebb, alázatosabb, akkor döntőzhetett volna. Hirsch Viktornak nehéz volt a sorsolása, a Pekinben győztes Világ és Európa-bajnok ukrán ellen nem ment. Takács Péter nagyon-nagyon nagyot küzdött, egy ponton múlott a továbbjutása, sajnos nem így jött ki. Dancsó Zolival pedig ismert mi történt. Pödör Csabi saját költségén jött ki,nem sikerült a továbbjutása.

Kell-e a felkészülésen valamit változtatni. Ez a pontozógép alaposan megváltoztatta a stílust..
Akkor tudunk változtatni, ha otthon is bevezetjük a gépi pontozást. Nagyon
sok összetevője van a dolgoknak. Változtatni kell, de még nem látszik az egyértelmű irány, mint 15 éve. Sokkal inkább szerepet kap majd a személyre szabott edzés. Láttam támadót, aki nyert és veszett, s láttam védekezőt is. Nincs még meg bennem a magyaros vonal elképzelése, amivel ismét az élre jutunk. Agyalok rajta!!!

Rehák György: Azonnali változtatás szükséges!
A K-1 válogatott szövetségi edzője – érthető módon – kritikusan értékelte kis létszámú csapata teljesítményét.

Milyennek látja versenyzői szereplését?
A sorsolásban nem kedvezett nekünk a szerencse. 48 kg-ban Urbán Anett például egy vehemens orosz lányt fogott ki a döntőbe jutásért, aki rutinos és aktív volt. Anett partnerként küzdött, de az orosz lány többszöri szabálytalan „alárúgása” következtében lesérült. Jellemző módon az orosz lányt leléptették, de Anett másnap a döntőre sem tudott kiállni a bolgár lány ellen. Balogh Mária jól kezdett, de a nemzetközi rutin hiányzik nála, neki is több mérkőzés kellene, ahogyan ez a későbbi győztes, Európa-bajnok török lány ellen meg is látszott. Zentai Máté nem tudott élni jó adottságaival, hosszú kezével, lábával, fordított felállásával és az olasz fiú győzött, s meg sem állt a döntőig. Pedig ha meg tudja csinálni azt, amit az edzőtáborban gyakoroltunk, verhette volna az ellenfelét.

Így az  Európa-bajnokság után  szakmailag látott-e valamilyen újat a K-1 -ben? Miben módosítaná a versenyzők felkészülését?
A felkészülés intenzitásán lehetne módosítna, most nem tudtunk kellőképpen készülni. Amit a felkészülésben gyakoroltunk, elképzeltünk,azt ilyen versenykörülmények között nem tudtuk megvalósítani. Otthon úgy tűnt, a versenyzőkben ott van készség szinten, de nagyon hiányoznak a külföldi megmérettetések, a hasonló szisztémájú tornák, amiken ezzel a nemzetközi versenyzőbázissal találkoznának. A környező országokkal kapcsolatban lenni, különböző kupa versenyeken el kell indulnunk ,a jövőben, ebbe az irányba  kellene változtatni. Több versenyzési alkalmat jelentene, mert a mostani,hazai két fordulós K-1 bajnokság sem a felnőtt, sem az utánpótlás korosztálynál nem hozza meg a kívánt eredményt. Azonnali változtatást kell eszközölni!

.
Mind a tatatmis, mind a ringes szabályrendszereknél fontos a sportolók testi épsége, és az, hogy ha kell, a szükséges orvosi ellátást azonnal megkapják. Ezt a fontos és felelősségteljes munkát a magyar Dr.Páll Zoltán sportfőorvos koordinálja – mint a WAKO Orvosi bizottságának vezetője.

Sok munkát adott-e az orvosoknak a bakui Európa-bajnokság?
Mind a tatamin, mind a ringes részen akadt munka, de nem sok. Kevesebbet kellett dolgoznunk a ringben, többet a light-contactban.  A kick-box nem veszélyes, nem sérülés specifikus sportág, és lehet, hogy meglepetést okozok sokaknak, de ez a sportág a legkevésbé okoz sérüléseket. Akik ezt a sportágat űzik, van egy filozófiájuk,  felkészültek, hosszú- hosszú felkészülés előzi meg a mérkőzéseket, ezért állíthatom, ez egy biztonságos sportág. Már jó ideje a WAKO világversenyeken, a résztvevők  és a mérkőzések számára lebontva, a sérülések aránya 2,2- 2,5% között mozog.

Melyik volt a legáltalánosabb sérülés?

A lábszár sérülései, felületi zúzódásai.

A Doktor Úrnak kellett koordinálni a helyi orvosok munkáját, ami nem egyszerű feladat. Milyenek voltak a mostani kollégái?

Ha diplomatikus vagyok, akkor megfelelő, ha őszinte, akkor a közepesnél kicsit gyengébb. Nincsenek felkészülve a küzdősportokra. Nem az orvosi felkészültségüket vonom kétségbe, hanem a küzdősportokra felkészültséget. Először vettek részt küzdősport versenyen, ráadásul egy Európa-bajnokságon,azt sem tudták mit kell csinálni. Az első napokban döcögött, utolsó napra beállt a rend.
Lehet-e járható út, hogy esetleg külön vizsgát tegyenek küzdősportból?

Igen. Más sportágaknál,például az amatőr ökölvívásban licenchez van kötve ez a tevékenység. Mint a WAKO orvosi Bizottságának elnöke kezdeményeztem,hogy Világ- és Európa-bajnokságok, Ázsia –bajnokságokon licenccel rendelkező orvosok vegyenek részt. Jövő évtől bevezetjük az orvosi  szemináriumokat, az ilyen irányú képzést, és csak azok az orvosok vehetnek részt a versenyen, akik licenccel rendelkeznek .

Végül : versenyző, edző, orvos, bíró. Mennyire partnerek egymással?

A bírókkal nagyon jó az együttműködés, egy az érdekünk, biztonságosan érjen véget a mérkőzés és a legjobb győzzön. Nehéz kérdés az, hogy mikor állítsa le egy orvos a mérkőzést. Milyen lelki, anyagi sérüléseket jelent a szenvedő alanynak. Pillanatok alatt kell mérlegelni, de az elsődleges a sportoló egészségi állapota. Az edzők és a sportolók első felindulásukban hevesen reagálnak, de utána lehiggadnak, gyakran egy idő után odajönnek, s megköszönik a munkánkat, döntésünket. Bíznak bennünk a versenyzők, versenyről versenyre nagyobb a bizalom, és ez a fontos..
– 

Kick-box Európa-bajnokság Baku, Azerbajdzsán
Eredmények:

 Eredmények: Light-contact férfiak
57 kg.
Európa-bajnok:Maxim Aysin (Oroszország)
2.Dmitro Berzvenszkij (Ukrajna)
3.Kovács Ádám(Magyarország, Szeged Tigers) edző: Kovács Sándor
3.Enea Meni (Olaszország)

63 kg.
Európa-bajnok:Tony Stephenson (Írország)
8.Hirsch Viktor (Magyarország, Zoltek SE)

69 kg.
Európa-bajnok:Marco Perisinotto (Olaszország)
8.Takács Péter (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE)

79 kg.
Európa-bajnok: Szergej Zsukov (Oroszország)
5.Dancsó Zoltán (Magyarország,Controll SE, Szombathely)

+94 kg.
Európa-bajnok:Mitja Potocnik (Szlovénia)
6.Pödör Csaba (Magyarország, Kopula Classic SE, Szombathely)

Nők:
50 kg.
Európa-bajnok:Valeria Calabrese (Olaszország)
2.Krempf Réka (Magyarország, Esztergomi KBSE, ) Edző: Zrínyi Miklós
3.Valentina Filatova (oroszország)
3.Zaneta Ciesla (Lengyelország)

55 kg.
Európa-bajnok: Katerina Solovei (Ukrajna)
2.Molnár Mónika (Magyarország, Esztergomi KBSE) Edző: Zrínyi Miklós
3.Nadja Reinegger (Ausztria)
3..Anastazia Riumina (Oroszország)

60 kg.
Európa-bajnok. Wágner Vivien (Magyarország, Szigetrszentmiklós-Tököl SE) Edző: Gnyálin István
2.Valerija Iszakova (Oroszország)
3.Katarzyna Modrejewska (Lengyelország)
3.Mateja Pancelat (Horvátország)

65 kg.
Európa-bajnok:Nicole Trimmel (Ausztria)
2.Lilija Zajdulova (Oroszország)
3.Verena Huber (Németország)
3.Dancsecs Bojána (Magyarország, Castrum Dinamica SE, Körmend) Edző: Andorka Imre

70 kg.
Európa-bajnok:Ana Znaor (Horvátország)
2.Roberta Cargno (Olaszország)
3.Fenyvesi Márta (Magyarország, Zoltek SE) Edző: Zrínyi Miklós
3.Ann-Marie Birmingham (Nagy-Britannia)

+70 kg.
Európa-bajnok:Maria Szemenova (Oroszország)
6.Sélley Anna (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)

Veterán Európa-bajnokság
79 kg.
Európa-bajnok: Koszogovits Mihály (Magyarország, Controll SE, Szombathely)
2.Albert Qaribov (Azerbajdzsan)
3.Ljupcso Stochjevski (Bosznia-Heercegovina)

84 kg.
Európa-bajnok: Gerard Zimmermann (Ausztria)
2.Helge Lohman (Németország)
3.Mayer Gábor (Magyarország, Kopula Clasic SE, Szombathely)

K-1 szabályrendszer
Férfiak:
+91 kg.
Európa-bajnok: Alekszej Kudzin (Beloruszia)
6.Zentai Máté (Magyarország, PTE PEAC RFC Pécs)

Nők:
48 kg.
Európa-bajnok:Plamena Dimova (Bulgária)
2.Urbán Anett (Magyarország, Re-Gym) Edző: Rehák György
3.Irina Miakina (Oroszország)
3.Frederica Boella (Olaszország)

52 kg.
Európa-bajnok:Jeliz Koblaj (Törökország)

 

Gregor László
5.Balogh Mária (Bull s SE, Győr)

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply