Jó felkészülést jelentett a kick-box Hírlap Kupa

kickbox.jpg

Békéscsabán, a Szabó Pál Téri általános iskola sportcsarnokában került megrendezésre a Hírlap kupa kick-box verseny, ahol a meggyei kick-box diákolimpia, megyei csapatbajnokság és a semi-contact megyei bajnokság küzdelmeit tekinthette meg a szép számú nézősereg, 134 indulóval.

A verseny előtt Wertheim Alberrt ezredes, a Secret-Őr Vagyonvédelmi KFT által felajánlott szép kupákat adta át.

Szabó László, a Békéscsabai lakótelepi SE kick-box világbajnoka a „Kiváló Harcművész”, míg Gasparik Róbert II.DAN, a füzesgyarmati Hegyesi SE vezetője az „Érdemes Mester” díjat kapta meg. A versenyt meglátogatta Zrínyi Miklós mesteredző, a magyar kick-box válogatott szövetségi kapitánya, a Magyar Kick-box Szakszövetség szakmai igazgatója. A csapat bajnoksággal kezdődött a verseny, amelyet a Mezőberényi Sportcsarnok SE nyert meg. Ez után három páston a megyei kick-box diákolimpiai és semi-contact bajnokság küzdelmei kezdődtek el. Egész nap repkedtek az ütések, rúgások, a kick-box irányzaton kívül azt ITF taekwon-do versenyzői is tatamira léptek. A verseny jó felkészülést jelentett a következő hétvége versenyeire. A taekwon-dosok inkább light-contactban indultak, ami a hétvégi Viharsarok Kupa gyermek és serdülő országos bajnokság és felnőtt országos versenyre jó felkészülést jelentett.. („TKD” a taekwon-dos versenyzőket jelenti.)

Eredmények:

 Megyei Csapat Bajnokság:

1. Mezőberényi Sportcsarnok SE (Komlódi Balázs,Kovács János, Schaffer Gergő)
2.Békéscsabai Lakótelepi SE All-Style Karate és Kick-box (Vizsnyiczai Richárd, Gajdács János, Benyhe Attila)
 3. Hegyesi SE, Füzesgyarmat (Szabó András, Mata Zoltán, Csák Dániel)
Felnőtt Semi-contact Megyei bajnokság

69 kg.1.Maginyecz György (Kondorosi Kick-box Klub)
      2.Komlódi Balázs (Mezőberény)

79 kg.
1. Szabó András (Hegyesi SE, Füzesgyarmat)
2.Mata zoltán (Hegyesi SE, Füzesgyarmat)
3.Kovács János (Mezőberény)

SEMI-CONTACT DIÁKOLIMPIA Fiúk: Középiskolás II korcsoport

69 kg.
1.Olasz Máté TKD (Mikes Kelemen Gimn, Battonya)
 2.Komlódi Balázs (Bethlen Gábor SZKI, Gyomaendrőd) 
3.Pipis László Kossuth Lajos KOI , Orosháza)

 74 kg.
1. Szabó András (Harruckern Közokt.int., Gyula)
2.Himler Gábor (Bcs.Kemény Gábor SZKI)

84 kg.
1.Mata Zoltán (Bcs.Vásárhelyi Pál SZKI)
 2.Kovács János (Bcs.Kemény Gábor SZKI)
3.Csák Dániel (Péter András Gimn. Szeghalom)

Középiskolás I korcsoport

 57 kg.
1.Vizsnyiczai Richárd (Bcs.Zwack József SZKI)
2.Takó Patrik (SZTE Ságvári Endre Gimn, Szeged)
3.Homolya Péter (Radnóti Miklós Ált.Isk., Szeged)

 +94 kg.
1.Schaffer Gergő (Bcs.Kemény Gábor Ált.Isk.)
2.Brenucz László (Mikes Kelemen Gimn., Battonya)
3.Jászberényi Balázs TKD (Bcs.Kemény Gábor SZKI)

 Általános Iskolás II.korcs.

32 kg.
1.Riesing József (Szeged , Tiszaparti Gimn)
2.Igricz János TKD (Román Nemzetis. Ált. Isk., Kétegyháza) 

37 kg.
1.Homolya Dániel (Zrínyi Ilona Ált. Isk, Szeged)
2.Hídvégi Nándor (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
 3.Mézes Dávid (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)

42 kg.
1.Bálint Zoltán (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk.)
2. Sári Máté (Orczy István Ált.Isk.,Szeged)
3.Sági Zsolt (Kossuth Lajos Ált.Isk.,Füzesgyarmat)

 47 kg.
1..Sallay Gábor (Bcs.Evangélikus Gimn.)
2.Barna Patrik (1.Sz.Ált.Isk.,Mezőberény)
3.Csák Bence (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk)

52.kg.
1. Takó Roland (SZTE Juhász Gyula Gyak.Isk. Szeged)
 2.Kádas Gábor (Mezőberény-Bélmegyer Kist.Ált.Isk.)  3.Kollárovszky János TKD (Bcs.Belvárosi Ált.Isk.)

57 kg.
1. Ördög Trisztán (Béke Utcai Ált.Isk.,Szeged)
2.Novák Norbert (Tiszaparti Ált.Isk.,Szeged)
3.Vida Balázs (Péter András Gimn, Szeghalom)

 69 kg.
1.Harangozó Gábor (Széchenyi István Ált.Isk.,Újkígyós) 2.Árgyelán Endre TKD (Dr,.Mester György Ált.Isk.,Elek)
+69 kg.1.Szűcs Ádám (Ványai Ambrus Ált.Isk.,Dévaványa)
2.Kiss Milán (Kossuth Lajos Ált.Isk.,Füzesgyarmat) 

Általános Iskolás I.korcsoport Fiúk:

28 kg.
1.Viczián Roland (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
2.. Flack Márk (Ványai Ambrus Ált.Isk.Dévaványa)

32 kg.
 1.Krucsai Gergő (Széchenyi István Ált.Isk.,Újkígyós)
 2.Dunai Tibor (Madách Ált.Isk.,Szeged)
3.Babinszky Péter (Mezőberény-Bélmegyer Kist.Ált.Isk.)

+32 kg.
1.Szentpéteri Bence (K.K.Ö.Ált.Isk.)
2. Kátai Bence (Orczy István Ált.Isk., Szeged)
3.Somi Balázs (Bcs.Belvárosi Ált. Isk.)

 Lányok: Középiskolás II korcsoport

65 kg.
1.Kádas Adrienn (Petőfi Sándor Gimn.,Mezőberény) 
2.Jantyik Lili (Bcs.Széchenyi István Közg. SZKI, Békéscsaba) 3.Vizsnyiczai Viviána (Bcs.Zwack József SZKI)

 Általános Iskolás 2.korcsoport

60 kg.
1.Liszkai Krisztina (SZTE Juhász Gyula Gyak.Ált.Isk., Szeged) 2.Poroszlai Ramóna (Kossuth Lajos Ált.Isk., Füzesgyarmat)  Általános Iskolás 1.korcsoport 

32 kg.
1. Laurincz Boglárka (Szabadkígyósi Ált.Isk.) 
2.Mácsár Dorina TKD (Szent István Egyetem Ált.Isk, Szarvas) 3.Török Dóra (Széchenyi István Ált.Isk.,Újkígyós)

 42 kg.
 1.Rákóczi Réka (Bcs.2. sz. Ált.Isk.)
2.Fábián Rita (Kossuth Lajos Ált.Isk.,Füzesgyarmat)

LIGHT-CONTACT

Fiúk: Középiskolás II korcsoport

57 KG.
1.Vizsnyiczai Richárd (Bcs.Zwack József SZKI)
2.Csík József (Harruckern KOI, Gyula)

69 kg.
1.Komlódi Balázs (Bethlen Gábor SZKI, Gyomaendrőd)
2.Pipis László (Kossuth Lajos KOI, Orosháza)
3.Mészáros Imre TKD ( Bcs.Gépészeti SZKI)

74 kg.
1.Szabó András (Harruckern KOI.Gyula)
 2.Himler Gábor (Bcs.Kemény Gábor SZKI)

84 kg.
1. Kovács János (Bcs.Kemény Gábor SZKI)
2.Szűcs Ádám (Ványai Ambrus Ált.Isk.)
3.Mata Zoltán (Bcs.Vásárhelyi Pál SZKI)2.

Középiskolás I korcsoport

63 kg.
1.Nyisztor Dániel (Bcs.Központi SZKK)
2.Petrina Pál (Bcs.Központi SZKI)

+ 94 kg.
1.Schaffer Gergő (Bcs.Kemény Gábor SZKI)
2.Jászberényi Balázs (Bcs.Kemény Gábor SZKI)

 Általános Iskolás 2.korcsoport

 37 kg.
1.Hídvégi Nándor (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
 2.Mézes Dávid (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
3.Igricz János TKD (Román Nemzetis.Ált.Isk.,Kétegyháza)

47 kg.
1.Csák Bence (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk.)
2. Mészáros Attila (Bcs.2.Sz.Ált.Isk.)
 3.Szűcs Dávid (Ványai Ambrus Ált.Isk.,Dévaványa)

52 kg.
1.Kollárovszky János (Bcs.Belvárosi Ált.Isk.)
 2.Opauszki Dávid (Bcs.Belvárosi Ált.Isk.)
3.Solymosi László (Orlai Petrich Soma Ált.Isk.,Mezőberény)

57 kg.
1.Vida Balázs (Péter András Gimn.,Szeghalom)
2.Mogyorósi Gyula (Kossuth Lajos Ált.Isk.,Füzesgyarmat) 3.Major József (Hunyadi János Ált.Isk.,Békésszentanddrás)

63 kg.
1.Baráth Péter (Bcs.Szlovák Ált.Isk.)
2.Árgyelán Endre TKD ( Dr.Mester György Ált.Isk.,Elek) Általános Iskolás I.korcs
Fiúk:

28 kg.
1.Viczián Roland (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
 2. Flack Márk (Ványai Ambrus Ált.Isk.Dévaványa)

 +32 kg.
1.Szentpéteri Bence (K.K.Ö.Ált.Isk.)
2. Babinszki Péter (Mezőberény-Bélmegyer Kit.Ált.Isk.)
3.Somi Balázs (Bcs.Belvárosi Ált. Isk.)

 LÁNYOK Középiskolás II korcsoport

 65 kg.1.Kádas Adrienn (Petőfi Sándor Gimnázium Mezőberény)
2. Sélley Anna (Bcs.Evangélikus Gimn)
3. Takács Barbara TKD( Bcs.Andrássy Gyula Gimn.)

Általános Iskolás 2.korcsoport

60 KG.
1.Poroszlai Ramóna (Kossuth Lajos Ált.Isk.,Füzesgyarmat) 2.Liszkay Krisztina (SZTE Juhász Gyula Ált.Isk.Szeged) Általános Iskolás 1.korcsoport 

32 kg.
1..Mácsár Dorina TKD (Szent István Egyetem Ált.Isk, Szarvas) 2.Kollárovszky Viktória TKD (Bcs.Belvárosi Ált.Isk.)
 3.Nyeste Laura (Bcs.2.Számú Ált.Isk.) )

42 kg.
1.Rákóczi Réka (Bcs.2. sz. Ált.Isk.)
2.Fábián Rita (Kossuth Lajos Ált.Isk.,Füzesgyarmat)

XLsport –
Forrás: Gregor László

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply