Jhonny Gonzalez pehelysúlyú világbajnok

Jhonny Gonzalez Abner Mares ellen lépett a szorítók közé szombaton, és zárta igen rövidre a találkozót, miután már az első menetben kiütötte ellenfelét. A 31 esztendős bokszoló ezzel a győzelmével negyedik alkalommal szerzett világbajnoki címet.

A két ökölvívó óvatosan kezdte a mérkőzést, és sok mozgással inkább csak kóstolgatta egymást. Az egymás kiismeréséről és a tapogatózásról szóló menet végén Gonzalez hirtelen megvillant, és egy bal horoggal padlóra küldte Marest.

A 27 esztendős mexikói világbajnok kicsit megpihenve még felkelt, de a „vérszagot” megérző Gonzalez tudta, hogy még az első menetben lezárhatja a találkozót, ennek megfelelően pedig megsorozta a még kissé szédelgő ellenfelét, aki rövidesen ismét padlót fogott.

A kosárlabda akciók a bet365-ön még az amerikai egyetemi találkozókra is érvényesek.

A címvédő ekkor ismét megpróbálkozott felállni, de a vezetőbíró alkalmatlannak ítélte őt a folytatásra, és véget vetett a találkozónak.

„Tudtam volna folytatni, de a bíró csak tette a dolgát, és ezt tiszteletben kell tartanom. Nem azért bokszolok, hogy veretlen maradjak, hanem hogy a legjobbak ellen küzdhessek meg. Ebben a sportban néha igenis veszíteni kell. Tartok egy kis szünetet, és fordítok egy kis időt a családomra, hogy aztán újult erővel térhessek vissza” – mondta az első vereségét elszenvedő ökölvívó.

Mares májusban Daniel Ponce de Leon legyőzésével lett világbajnok, aki korábban egyébként éppen Gonzalezt fosztotta meg a világbajnoki címétől, amely most visszakerült korábbi tulajdonosához.

„Az emberek nem adták meg nekem a megfelelő tiszteletet, és egyszerűen csak egy lépcsőfoknak tekintettek engem. Sokan már a mi meccsünk előtt Mares Leo Santa Cruz elleni mérkőzését tervezgették. Mindezt figyelembe véve kifejezetten jól esett ez a győzelem.”

„Tudtam, hogy Mares milyen állapotban volt az első padlófogást követően, és éreztem, hogy előbb vagy utóbb vége lesz a küzdelemnek. Úgy éreztem, muszáj kiütnöm őt, hogy bebizonyítsam az engem már leíróknak, még jó vagyok” – mondta az újdonsült világbajnok.

Az élő fogadás lehetővé teszi az Ön számára, hogy a találkozó alatt is fogadhasson.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..