IX. Budapesti Nagy Sportágválasztó – helyzetjelentés

image

2011 szeptemberében a Nagy Sportágválasztó rendezvénysorozat tovább folytatja küldetését. A tavaszi, első etapban megrendezett 8 rendezvényre közel negyven ezren látogattak ki, szeptemberben pedig még nagyobb teret kap a sportágválasztás, hiszen a budapesti rendezvény mellett további 16 város várja az érdeklődőket.

A fővárosban szeptember 16-án és 17-én, már kilencedik alkalommal kerül sor a Budapesti Nagy Sportágválasztóra, amelynek célja nem változott: minél többekben fölkelteni a mozgás iránti vágyat, buzdítani az embereket korhatár nélkül a sportolásra. Egy helyszínen lehetőséget biztosítunk több mint 90 sportág kipróbálására. A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat is láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele lehet és kell is kóstolni. A rendezvényen lehetőség nyílik a találkozásra a helyszínen megjelenő élsportolókkal.
Nincs Magyarországon még egy ilyen hely ahol a látogatók egy helyszínen közel 100 sportágat tudnak kipróbálni, megismerkedni velük és ennyi élsportolóval találkozhatnak. A legnépszerűbb csapatsportok (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong, vízilabda) mellett a küzdősportok (aikido, brazilian jiu jitsu, canne de combat, capoeira, hapkido, judo, kendo, kyokushin karate, nanbudo, savate, szablyavívás, wtf taekwondo) széles választéka is megtalálható lesz a rendezvényen. A látogatók emellett megismerkedhetnek többek között az alpesi sí, a biatlon, a cheerleading, a darts, a floorball, a golf, a gyeplabda, a gyorstollaslabda, a jégtánc, a krikett, a kötélugrás, a lacrosse, a mediball, a műkorcsolya, a sífutás, a sportlövészet, a szinkronkorcsolya, a tamburello, a tájékozódási futás, a tenisz, a teke rejtelmeivel is. A tavasszal több városban is nagy sikert arató versenybob, szeptemberben sem hiányozhat a Merkapt Maraton Sportközpontból és olyan újdonságok, mint a modellezés és a szamurájkard is bemutatkoznak az eseményen.
A rendezvényről most sem hiányozhatnak az élsportolók, olimpikonok. A látogatók találkozhatnak többek között: Baczkó Bernadettel, Boronkay Péterrel, Csabai Edvinnel, Erdei Zsolttal, Gyurta Dániellel, Radulovic Bojanával, Kammerer Zoltánnal és Igaly Dianával is, de a paletta folyamatosan bővül.
A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagóguskísérettel érkező óvodai, iskolai és egyéb csoportos látogatók számára van főleg fenntartva, de természetesen mindenki bebocsátást nyer, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké. A Nagy Sportágválasztó egy közösségi fórum, egy lehetőség, lehetőség a találkozásra a sportágak, a sportolók, a gyerekek és a szülők között, azt segíti, hogy minél könnyebben egymásra találhassanak a sportot kínálók és a sportot kívánók.

IX. Budapesti Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI
Időpont: 2011. szeptember 16-17. (péntek, szombat).
Helyszín: Merkapt Maraton Sportközpont (1106 Budapest, Maglódi út 12/A.)
Nyitva tartás: 9 és 17 óra között, a rendezvény díjmentesen és korhatár nélkül látogatható!
Gyere el! Próbáld ki! Válassz!
A Nagy Sportágválasztó rendezvénysorozat Budapesti helyszíne mellett további városok is várják a látogatókat:
Paks                             2011. szeptmeber 2-3. 
Kecskemét                  2011. szeptmeber 9-10.
Siofók                           2011. szeptmeber 9-10.
Sopron                         2011. szeptmeber 9-10.
Szombathely               2011. szeptmeber 9-10.
Szekszárd                     2011. szeptmeber 9-10.         
Orosháza                     2011. szeptember 16-17.
Veszprém megye       2011. szeptember 16-17.
(Veszprém/Ajka/Pápa/Tapolca/Várpalota)
Pécs                              2011. szeptember 16-17.
Makó                            2011. szeptember 16-17.
Hódmezővásárhely    2011. szeptember 23-24.
Szentes                         2011. szeptember 30. – október 1.                               

9_sportagvalaszto_xlsport_540.jpg

További információ: www.sportagvalaszto.hu

Forrás: Ipacs Endre

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply