Interjú az ISKA új profi thai-box magyar bajnokával

biricslead.jpg Október 11.-én Orosházán a -Spártaiak Harca- elnevezésű küzdősport gálán Birics Tamás a Re-Gym 27 éves, 60-kg-os versenyzője a rendezvény szlogenjéhez méltó csatában hódította el a magyar bajnoki címet Kis Károlytól. A mérkőzésről és a jövő terveiről kérdeztük az új bajnokot.

Már jó pár éve versenyzel, mégis ez volt Magyarországon az első igazi profi mérkőzésed. Milyen volt végre itthon nyerni?

Természetesen fantasztikus, bár igazán ez se számított tipikusan -hazai- pályának, hiszen Károly békés-megyei harcos, így a közönség jelentős része neki szurkolt, de már kezdem megszokni. Szerencsére a Re-Gym szurkolótábora elkísért engem és fantasztikus hangulatban szurkoltak nekem, ami ellensúlyozta a hazai közönséget.

Hogy érted azt, hogy kezded megszokni?

Profi mérkőzéseimet többnyire Hollandiában vívom, ahol a 60-kg-os ranglistán jelenleg negyedik vagyok, így tudom milyen az, amikor ellenem drukkolnak, de a meccs közben az ember nem igazán foglalkozik a külvilággal. Csak a küzdelemre koncentrálok.   

Mikor kezdted el érezni, hogy tiéd a meccs? Ha érezted egyáltalán.

Talán a harmadik menettől kezdtem el átvenni az irányítást. Egyre jobban ültek a távoli rúgásaim és a klincs technikákban is én domináltam. Egyik köríves testrúgásommal meg is fogtam, de Károly rutiDSC_0121.JPGnos, jó versenyző, így ki tudta mozogni a pontozásig.

Nekem úgy tűnt kívülről, kondicionálisan nagyon fel voltál készülve. Ez, szerinted mennyire játszott közre a győzelemben?

Igen, ezt mások is mondták már, hogy kívülről úgy látszott erőnlétileg jobban bírtam. Belülről nekem nem tűnt ilyen egyértelműnek, inkább az edzői utasítást próbáltam betartani.

Ha már itt tartunk, milyen taktikát beszéltetek meg edződdel Rehák Györggyel a mérkőzés előtt?

Főleg, a már előbb említett technikákra építettünk. Vagy távolról rúgásokkal operálni, vagy a nagyon közeli klincselős megoldásokra építeni, mert Károly középtávon életveszélyes. Jó kezű versenyző, erősek az ütései, egy nagy balhorgot be is nyeltem, de szerencsére sikerült átvészelnem ezt az időszakot és végül megnyerni a mérkőzést.

Mennyi edzéssel DSC_0123.JPGkészülsz egy-egy ilyen találkozóra?

Régebben napi kettőt tréningeztem, plusz utána edzést tartottam, ami igen fárasztó volt munka mellett. Mivel változott a munkarendem, így napi egyet tudok edzeni, de azt jóval intenzívebben, és jobban is élvezem.

Nem lehet könnyű munka mellett ilyen szinten sportolni.

Nem könnyű, de megfelelő elszántsággal képes lehet rá az ember. Ez természetesen sok lemondással jár, de ha vannak sikerélmények, akkor megéri csinálni. Ma Magyarországon még nem lehet kizárólag a meccsekből megélni, muszáj mellette valamit dolgozni.

Ha jól értem, mostanában nem nagyon unatkozol, edzések, versenyek egymás után. Az ISKA profi cím után -mellesleg- a WAKO-nál amatőr K-1 szabályrendszerben, szintén magyar bajnok lettél. Ezek után mik a további terveid?

Szerencsére sikerült átmentenem a formámat a következő hétre, így szerencsére Pécsen DSC_0152.JPGis nyerni tudtam. Ami a jövőt illteti számos tervem van. Most gőzerővel készülök a november 25.-i WAKO Európa-bajnokságra, amit Portugáliában rendeznek. Nagyon erős a nemzetközi mezőny, biztos lesznek rázós meccsek.

Magyarországon a jelenlegi mezőnyt nézve, ki az, akivel mindenképpen meg szeretnél küzdeni?

Több is van ilyen. Szerencsére vannak képzett versenyzők a hazai mezőnyben is. Ha a 60-kot nézzük, akkor Kis Gábort említeném, őt nagyon felkészült, kiváló harcosnak tartom, vele szívesen megküzdenék. Volt szó arról, hogy novemberben esetleg összejön ez a meccs, de az EB miatt valószínűleg tolódni fog. Ha a 63.5-kg-ot nézzük, akkor Erdős Attila nevét említeném, ö tartom a súlycsoport legjobbjának. Velük küzdeni, mindenképpen nagy kihívás lenne.

Ezek után adódik a kérdés, mik a terveid a jövőre nézve a nemzetközi elitben?

Természetesen minél több meccs, akivel csak lehet. Ha esetleg beindulna a K-1 60 kg-os mezőnye, akkor szeretnék Japánban profi mérkőzéseket vívni. A jelenlegi nagy álmom megküzdeni a több szervezet világbajnoki övét is birtokló Liam Harrison-nal. Erre, egyébként idén nyáron Leeds-ben lett volna lehetőségem, de sajnos egy sérülés közbeszólt és elmaradt a találkozó.

Valószínűleg nem ez volDSC_0154.JPGt az utolsó alkalom, hogy ringbe léphess egy világbajnok ellen.

Hát, ezt én is remélem, de addig még sok munka vár rám. Mindenképpen szeretnék érmet hozni az Európa-bajnokságról, valamint még előrébb kerülni a holland bajnokság rangsorában. Van időm, nem szeretnék kapkodni. Igazán nagy sikereket csak fokozatosan felépített munkával lehet elérni.

Nem mintha aggódnod kéne, de meddig szeretnél még ilyen szinten a versenyzéssel foglalkozni?

Tömören fogalmazva, amíg tudok, versenyzek. Ha az egészségi állapotom és a felkészültségi szintem engedi még egy jó pár évet szeretnék a ringben eltölteni. Remélem ez még jó sokáig fog tartani!

Mi is ezt reméljük…

Kovács Tamás
Fotó: Vidovics Ferenc

Posted by | View Post | View Group

Cimke:  , ,

Leave a reply