Interjú a bajnokkal – Bernáth Attila a kontinens legjobbja

Rendkívül mozgalmas hét állt mögöttünk, hiszen szerdán fejeződtek be a csaták az Ifjúsági Európa-bajnokságon, Olaszországban. „Aranyos” magyar csapatunk csütörtökön szállt le Ferihegyen, így már hazai környezetben beszélhettünk fiatal bajnokunkkal.

Sikerült egyben-rendben hazaérned?

Igen, csütörtökön 11.00-kor landolt a gépünk Budapesten, utána autóval mentem haza, mert feljött értem a mesterem, Salánki László.

Láttuk a döntőd, szurkoltunk és a végén Veled együtt örültünk a sikerednek. Te hogy élted meg belülről a mérkőzést?

Az első menetben azt éreztem, hogy nagyon szoros lesz a meccs, rendkívül erősnek tűnt az orosz fiú. Aztán a második és harmadik 3 percben nem úgy bunyózott, ahogy előtte láttam, például az olasz vetélytársa ellen, viszont a mutatott stílusa feküdt nekem, plusz számoltak is rá, így úgy gondoltam, hogy meglesz a végén a győzelem.

Mi volt az első gondolat, ami eszedbe jutott, miután az eredményhirdetésnél a te kezed lendült a magasba?

Nehéz szavakba foglalni azt a fajta örömöt, amit akkor éreztem, talán nincs is rá megfelelő kifejezés.

A kinti csapaton kívül kitől jött az első gratuláció?

A mesterem, Salánki László írta ki Facebookra, hogy Európa-bajnok lettem, utána hívott mindenki a családból, fantasztikus volt.

Az éremátadás után megünnepeltétek ezt az óriási eredményt?

Összeültünk este a csapattársakkal, mindenki gratulált és jót beszélgettünk egymással.

Így a torna után kaptál némi pihenőt a következő megmérettetések előtt?

Igen, két hetem van a kikapcsolódásra, mielőtt újra elkezdek edzeni és folytatódik a korábban megkezdett munka.

Most, hogy itt a hosszú hétvége, úgy tervezem, hogy sok időt töltök a családommal, elmegyünk az állatkertbe, meg ebben a szép időben sokat fogunk kirándulni is.

Esetleg tudod már, hogy hol lépsz legközelebb szorítóba?

Egyelőre még nem, de a szövetségi kapitány, ifjabb Balzsay Károly azt mondta, hogy pihenjem ki magam, élvezzem a szabadidőt, mert számít rám a jövőben és tervei vannak velem, aminek nagyon örültem.

Természetesen, amit már rendkívül várok, az az augusztusi, hazai rendezésű Ifjúsági Világbajnokság, ami óriási esemény lesz.

Forrás: www.boxing.hu – RSS

The post Interjú a bajnokkal – Bernáth Attila a kontinens legjobbja appeared first on xlsport.hu.