III. Junior és XV. Elit Női Ökölvívó OB – 2011.11.26

image

A mai napon 19 mérkőzést rendeztek az OB-n, volt ahol a 4 közé és volt ahol a döntőbe jutás volt a tét. Egy-két súlycsoportban már az elődöntők is komoly presztízs csatát hoztak.


A legkisebb súlyban a Váry, Barankai, Böde trió nem meglepetés, mellettük a helyi versenyző Taró Tekla tagja még a négyesnek.
51 kg-ban Ancsin-Beri döntő lesz, ami ugyancsak nem meglepő.
54 kg-ban Némedi dolgát igencsak megnehezítette a hajdúsámsoni Demeter, aki megosztott pontozással kapott ki. A másik ágon Vennesnek sima útja volt a döntőig.
57 kg meglepetés meccse a Rácz-Erdei összecsapás, ahol a mérkőzés végén a pécsi Erdei Nikolett kezét emelték fel. A Bordás-Csáki mérkőzésen pedig a hódmezővásárhelyi versenyző verte megosztott pontozással a szegedi Bordást. Így a döntőbe jutásért a hódmezővásárhelyi Csáki küzd a pécsi Erdeivel. A másik ágon Kovács Klára- Rácz Leila mérkőzés lesz a döntőbe jutásért.
64 kg-ban igazi presztízsmeccseket láthattunk. A 4 ringbe lépő versenyző mindegyike válogatott, és ennek megfelelő volt az összecsapások színvonala is. A döntőben az utolsó éves Csejtei a soproni Dobossal mérkőzik meg.
69 kg-ban Nagy Bianka egyhangú pontozással verte a rendkívül harcos első éves ifi Lakatos Alexandrát.
75 kg-ban nem izzasztották meg Kovács Máriát és Nagy Tímeát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kőszegi Török Nikolett legalább megpróbálta, hozzáállása az eredmény ellenére is dicséretes.
81 kg-ban harcos meccsen győzött a rutinosabb Monostori.
+81 kg-ban szoros mérkőzésen tudott csak győzni az egri Ipacs.

Eredmények (2011.november 25.):

48 kg Váry Lili VEC – Németh Csilla DVS                                5:0
48 kg Gábor Angyalka HVS – Barankai Virginia VBS           II.AB
48 kg Böde Anita EDI – Traxler Nikolett SGY                           5:0
48 kg Taró Tekla HOD – Pongor Zita DVS                             I.RSC
51 kg Ancsin Katalin KSI – Kalderás Erika SZD                    5:0
51 kg Varga Izabella TMÖ – Beri Krisztina DVS                  II.RSC
54 kg Némedi Csilla SGY – Demeter Zsuzsa HIS                  4:1
54 kg Kecskeméti Imola HOD – Vennes Dzsenifer VEC   III.AB
57 kg Rácz Irén DVS – Erdei Nikolett PVS                              2:3
57 kg Csáki Éva HOD – Bordás Annamária FSZ                    4:1
57 kg Rácz Leila MTK – Péntek Kornélia HVS                    I.RSC
57 kg Csombor Vivien KSI – Kovács Klára NYV                    0:5
64 kg Pikács Mercedesz KBC – Csejtei Csilla HVS              1:4
64 kg Bengernó Viktória PVS – Dobos Zsuzsanna SGY       0:5
69 kg Nagy Bianka SZB – Lakatos Alexandra ESI                 5:0
75 kg Kovács Mária PVS – Horváth Barbara HVS                I.AB
75 kg Török Nikolett FBO – Nagy Tímea DVS                      I.RSC
81 kg Monostori Klaudia SZD – Kecskés Dominika HTS   5:0
+81 kg Ipacs Patrícia ESI – Orbán Adrienn JRS                   3:2

A szombati napon a juniorok döntőivel kezdődik a program, majd az elit elődöntők következnek.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..