IFMA Válogató Verseny 2011. Február 05.

image

A válogató verseny a Magyar Kick-box Szövetség rendezésében zajlott Szentendrén. A nagysikerű rendezvényt, sok nézőt, küzdelmes mérkőzéseket hozott az IFMA Válogató Verseny Szentendrén a Rákóczi Ferenc Gimnáziumban.

Igazán felkészült versenyzők érkeztek az ország minden részéről, mind junior, női és férfi kategóriákban. Nagyon szoros és küzdelmes mérkőzéseket , sok K.O.-t  láthatott a közönség és nagyon nehéz dolga volt a bírói karnak is, hogy eldöntsék, ki legyen válogatott kerettag az IFMA 2011-es nemzetközi rendezvényein.

ifma_valogato_002.jpg

Rehák György a válogatott edzője a keret kialakításakor figyelembe veszi az első és második helyezettet illetve a tavalyi nemzetközi versenyek  érmes helyezettjeit.  – Mint mondta, örül, hogy ennyi technikás és harcos fiatalra számíthat és reméli , hogy az elmúlt évek eredményes szereplését meg tudják ismételni és több versenyzővel tud kiutazni a válogatott a nemzetközi megmérettetésekre.
Gratulálunk a legharcosabb versenyző díjat kiérdemlő Véber Edinának az Unicentrál Bulls Klub tagjának, aki a Magyar Vagyonvédelmi Kamara különdíját vihette haza, a bírói kar döntése értelmében.

ifma_valogato_001.jpg

Forrás: Rehák György

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..