Herendi porcelán: időtlen szépség, örök érték, továbbra is a judo mellett!

Március 21-én kedden Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója és Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke találkozót tartott a közös együttműködés jövőbeni lehetőségeiről.

herend2

A két fél kiváló együttműködése már jó néhány évre tekint vissza, hiszen már a 2013-as budapesti Európa-bajnokságon is Herendi porcelán díjakkal gazdagodtak a győztesek, valamint mindhárom budapesti Grand Prix-n – 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is – a Herendi Porcelán biztosított díjakat.

JudoEuropeanChampionships2013_Day1_Results_0009Csernoviczki Éva, a 2013-as budapesti Európa-bajnokság győztese

A személyes megbeszélésen elhangzottak alapján mindkét fél folytatni kívánja az eddigi együttműködést, így a jövő hónapban várhatóan aláírásra kerül az a megállapodás, amely még szorosabbra fűzi a két fél jövőbeni kapcsolatát – ennek része lesz a Budapesten 2017. augusztus 28-án kezdődő felnőtt judo világbajnokság.

herend1Dr. Tóth László (balról) és Dr. Simon Attila

Forrás: www.judo.hu – RSS

Posted by | View Post | View Group