Hadfi Dániel: A jó edző olyan, mint egy szülő

Az Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes judós, Hadfi Dániel egykori edzőjéről, Toncs Péterről beszélt a Magyar Edzők Társaságnak, és arról, milyen szerepet játszott a sikereiben.

A Magyar Edzők Társaságának E-learning-felületén megtekinthető videósorozatban, amely „Az én edzőm” címet viseli, az Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes Hadfi Dániel mesélt egykori edzőjéről, Toncs Péterről, egyben elmondta azt is, szerinte milyennek kell lennie egy ideális edzőnek.

„Peti ki tudott egészíteni, amire nekem nagyon nagy szükségem volt – mesélte Hadfi Dániel. – Amikor például jöttek a nagy világversenyek, én nem izgultam, de ő igen, amit én úgy fogtam fel, hogy ’elvette’ tőlem az izgulást, helyettem is ő idegeskedett, nekem pedig csak tennem kell a dolgomat a szőnyegen. Versenyezni egyébként jóval stresszmentesebb, mint edzőként kint állni a szőnyeg szélén, és szinte tehetetlenül nézni a tanítványod meccsét. Ezt ma már megértem.”

Volt, hogy egy kis gesztussal, pár szóval átlendítette a nehézségeken, hogy ne érezze annyira a terhet, de olyan is előfordult, amikor a sportoló azt hitte, ő a legjobb a világon, és már nincsen hová fejlődnie, akkor megmutatta, hogy nagyon is van, és tudta motiválni, hogy még jobb eredményeket érjen el.

Elmesélte, milyen hatással voltak rá a szövetségi kapitány kétkedő szavai zöldfülűként, amikor 2002-ben, első Európa-bajnokságán összekerült az aktuális világbajnok francia Frédéric Demontfauconnal, és hogy idővel rájött, a tatamin nincsenek olimpiai- és világbajnokok, csak küzdő felek, sportemberek, akiknek mindent meg kell tennie.

„Egy versenyző mindig ingadozni fog, egy edzőnek viszont aszerint kell reagálnia, tanítványának éppen mire van szüksége. Amikor kell, jobban bízik benne, de ha kell, visszahúzza a földre. Az edző a versenyző másik fele” – tette hozzá Hadfi Dániel, hozzátéve, hogy Toncs Péter neki ilyen volt.

A teljes videointerjút megtekinthetik a Magyar Edzők Társaságának E-learning felületén, ide kattintva!

Forrás: Magyar Edzők Társasága

A Hadfi Dániel: A jó edző olyan, mint egy szülő bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Forrás: www.judo.hu – RSS