Froch alaposan kiosztotta Grovest

November 23-án George Groves technikai KO-val kikapott az IBF és a WBA nagyközépsúlyú bajnokától, Carl Froch-tól. Utóbbi nem tervez visszavágót honfitársával.

A manchesteri összecsapáson Groves nem volt bombaformában, vagy fogalmazhatunk akár úgy is, hogy Froch nem hagyta érvényesülni. Előbbi elmondta, nagyon örülne annak, ha ismét kiállhatna „a kobra” ellen, viszont erre nem sok esélye van, ellenfele nem így gondolja.

„Bűzlik az egész a képmutatástól, hiszen nekem kötelességem volt ellene kiállnom, viszont mindenki láthatta, hogy alaposan elvertem, a bírónak még félbe is kellett szakítania az összecsapást” – mondta a 36 éves nottinghami klasszis. „Senki nem tudja megcáfolni, hogy ott feküdt a földön és kikapott. Amikor James DeGale-t verte egy nagyon szoros meccsen, volt arról szó, hogy Groves visszavágóért könyörög? Mert én nem így hallottam.”

Az igazán kemény szavakat csak ezt követően használta a 32 győzelemmel és két vereséggel rendelkező Froch: „Ezt követően Joe Calzaghe is sírt a visszavágóért, de nem emlékszem, hogy Robin Reidnek ő megadta volna az esélyt, vagy akár Bernard Hopkinsnak. Azonban én még mindig önkéntes bunyós vagyok, akinek esélyt kell adnia neki a visszavágóra. Erre várhat, nem fogom neki megadni ezt a lehetőséget, különösen akkor, ha olyan idiótán viselkedik, ahogy mindig. Nem kedvelem nincs meg benne a tisztelet, olyan, mint egy elkényeztetett gyerek. Persze, hogy akar visszavágót, gyilkolni akar. De nekem miért kellene belemennem?  Én vagyok a bajnok, és most azt mondom, ezt itt le is zárhatjuk.”

Kosárlabda akciók a legjobb értékben a bet365-ön találhatóak, ráadásul az amerikai egyetemi (NCAA) és a profi (NBA) meccseken kívül az európai topbajnokságok találkozóira is érvényesek.

A Bajnokok Ligája fogadás is igen előnyös az előbb említett oldalon, érdemes utána járni!

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply